Mi is számít igazán? A régóta dédelgetett álmaink, célkitűzéseink megvalósítása vagy a kritikus hangok, melyek mindezt kitartó aknamunkával megpróbálják hiteltelenné, értéktelenné tenni? Nyilván az előbbi, de miről is van szó tulajdonképpen? Itt van ez a Greta Van Fleet nevű amcsi zenekar, akik kaptak már hideget, meleget, ám a legnagyobb támadási felületet tulajdonképpen az szolgáltatja velük kapcsolatban, hogy egy afféle Led Zeppelin-kópiacsapatként vannak elkönyvelve, amire, valljuk be őszintén - nem kicsit, nagyon - rá is szolgáltak.
Nézzük ezt először az ő szemszögükből: népszerűek vagyunk, nem utolsósorban fiatalok és tehetségesek. Előttünk az élet és ahogy annak idején a Led Zeppelin, úgy mi is óriási sikereket érü(t)nk el - mondhatnák a zenekar tagjai. Valószínűleg így is gondolják, ami egyébként teljesen érthető. Őket igazolja az a sikersorozat is, melyet a 2012-es megalakulásuk óta több alkalommal is megízleltek már.
Egy kritikus perspektívája viszont már egészen más képet fest le: minek ide még egy Zeppelin-másolat, van már belőlük elég. Ott van például a Kingdom Come, erre jön ez a Greta Van Fleet, akik még a KC-n is túltesznek, mármint ami a Led Zeppelin-mániájukat illeti.
De hogy látja ezt egy Greta Van Fleet-rajongó? Szerintem kétféleképpen: ha ismeri és szereti a Led Zeppelint, akkor örül neki, hogy valaki legalább viszi tovább a hard rock legenda örökségét, ráadásul teszi ezt elképesztő profi módon. Ha pedig egy fiatal, a Led Zeppelint nem is ismerő tinédzserről van szó, ő pont lesz..ja, hogy egy hetvenes évekbeli rocklegendához hasonlítgatják őket.
És akkor itt vagyok én, rajongó és kritikus egy személyben. A rajongó szót esetemben azért nem árt tisztázni: nem Greta Van Fleet -, hanem rockrajongó. Nagy vonalakban megpróbálom megfogalmazni a velük kapcsolatos érzéseimet. Amikor először hallottam a zenéjüket, akkor ilyenek jöttek ki belőlem, hogy húú meg ejha, stb. Miért is? Mert egyrészt szeretem a Zeppelint, másrészt pedig ezek a taknyosok nem szaroznak, bitang módon tálalják mindezt, a vérükben van a dolog (mármint a Zep, mi más).
Az ilyen hasonlóságok eleinte szívet melengetően hatnak rám, ám idővel azon kapom magam, hogy szépen elengedem a kezüket ezeknek a bandáknak és az inspirációjukként szolgáló eredetit hallgatom inkább. Egyetlen esetben látom teljesen megalapozottnak egy úgynevezett kópiacsapat működését: ha jobbak, mint az eredeti. Ilyen viszont nagyon kevés vagy egyáltalán nincs, mivel átlagos produkciókat legyártó formációkat nem szokás másolni.
Ami leginkább foglalkoztatott, az az, hogy a csapat ezúttal mennyire akart vagy éppen nem akart kilépni abból a skatulyából, melybe okkal tuszkolták bele annak idején. A válaszom: nem lépett ki, és úgy néz ki, hogy soha nem is fog. Ezzel lettek sikeresek, ezt a vonalat szeretik igazán, a többi nem számít.
A banda második nagylemeze, a Republic Records gondozásában 2021. április 16-án megjelent "The Battle At Garden's Gate" nagyon erősen kezd a Heat Above című darabbal: ezt a dalt akár a Zeppelin is írhatta volna, annyira jó. Az akusztikus akkordmenet, az orgonajáték…ugye nem kell mondjam, hogy kiket idéz? Fogadjunk, azt is kitaláljátok, hogy a rock 'n' rollos ízekkel operáló My Way, Soon kire vagy mire hasonlít. Hagyjuk…
Töltelékdalokkal is megpakolták az anyagot egyébként, továbbá azt is nehezményezem, hogy a korong meghaladja az egy óra játékidőt. Oké, hogy a debütalbum 2018-as, eltelt közben három év, de akkor is. A számokon nem fogok egyenként végigmenni, pedig többször is átrágtam magam az anyagon. Hányszor írjam még le a Led Zeppelin nevét? Brrrr… Utoljára az Airbourne akasztott ki ennyire, rajtuk például az AC/DC-mánia hatalmasodik el évről évre egyre durvábban.
Akkor nézzük a végső értékelést: dalok, hangzás, borító: 8,5 pont, egyéniség: 0 pont. További sok sikert kívánok nekik egyébként, megérdemlik. Az élet sajnos ahhoz is elég rövid, hogy a legnagyobb kedvenceim diszkográfiáját rendesen kielemezzem, szóval ez lemez (is) megy a fiókba és valószínűleg ott is marad.
4,5/10
