Istentelenül hideg volt az éjszaka. Annak ellenére, hogy felkészültem rá, mégis majd' megfagytam. Bár, akik az első éjjelt is sátorban vészelték át, azok szerint ez már elviselhető volt. Nem vagyok egy sokáig alvó típus, ezért elég hamar felkeltem és kellemesen meglepődtem, hogy most is van meleg víz a zuhanyzóban.
Egyébként a három nap alatt akármikor mentem tusolni, mindig volt. Ez is a pozitív dolgok tárházát bővíti. Lehet, hogy külső szemlélőként ez egy apróság, de a fesztiválozók körében igenis nagy jelentőséggel bíró momentum. Mivel a népség még nem igazán mozgolódott, a jógázók is csak készülődtek a gyakorlatokra, úgy döntöttem, hogy nyakamba veszem a környéket.
A csodaszép kilátás, a friss hegyi levegő, az erdő mind-mind olyan tényezők, melyek nemhogy egy fesztiválozót, de egy átlagos idelátogatót is feltölt. Érdemes leruccanni (vagy inkább fel) egy hétvégére. Maga a Sástó Magyarország legmagasabban fekvő horgász- és csónakázó tava. Aztán van itt egy olajfúrótoronyból kialakított 53 méter magas kilátó és libegő, valamint kalandpark is várja a látogatókat.
Én viszont úgy döntöttem, hogy az erdőn át legyalogolok Mátrafüredre. Nem hosszú túra, de mindent megér az a csönd, mely egyes részeken fogad. Semmi, de semmi külvilági moraj, csak az erdő növényzetének és állatainak neszezése. Nem mintha a Fekete Zaj miatt önmagában nem érte volna meg ideutaznom, de ha csak ennyit tartogatott volna ez a néhány nap, már önmagában ez a fajta feltöltődés is megérte volna.
Jut eszembe, rövidke erdei séta! Csak érdekességképpen mondom, hogy az itt töltött három nap alatt sikeresen beletettem a lábamba 28 kilométert. Kedves Fesztiválozók! Néztétek-e már, hogy egy-egy ilyen eseményen mennyit mentek? Kíváncsiságból visszakerestem a Metál Factory 5 napját, akkor 36 kilométert gyalogoltam.
No de kanyarodjak vissza a Fekete Zajhoz! Miután visszaértem a fesztivál területére, odacsapódtam egy arlói fesztivál-barátnőhöz és társaságához. És milyen jól tettem! Ez a második nap és már nem vagyok egyedül. Így együtt mentünk az Entrópia Architektúra zajongására. A 20 éves doom, indusztriál, ritual banda iszonyatosan odatette magát. A különféle csörgő, zörgő, zajongó hangszerek és a hörg hangok egyvelege alkotta metalos, folkos hangzás pontosan tükrözte a fesztivál hangulatát, de a fíling a korai kezdés, a verőfényes délután miatt sajnálatos módon nem igazán jött át. Éjszaka mindez más hatást ér el.
Nagyon vártam a Periheliont. Szívem csücske a Vasvári Gyula vezette banda. Dalaik elvarázsolnak, egy másik világba repítenek. Nem hiányzik a számok közötti felvezető szöveg, és igazából nekem nincs szükségem a különleges látványeffektekre sem. De amit látsz és amit hallasz, úgy kerek egész, ahogy van. Illetve dehogy! Az ember várja, hogy megszólaljanak a kedvencei, bár nagyon sok van belőlük és ha vége a koncertnek azt kívánja, hogy még! Még! Még több dal szólaljon meg.
Már nagyon régen voltam olyan koncerten, ahol eljátszották a Feneketlent, de itt lőn csoda, újra élőben hallhattam. Számomra semmit nem vont le a produkció élvezeti értékéből, hogy az ének körül mintha lett volna egy kis gebasz. Jellemzően a nagyszínpadon olykor nem volt tökéletes a hangosítás, de régi motoros zajongóktól hallottam, hogy ez minden évben így van (a csapat előző albumairól ITT, ITT és ITT írtunk kritikát).
A Delta színpad előtt két percnél többet sosem időztem: a vibráló fények, pszichedelikus szintetizátor hangzás nem az én világom. A tömeg viszont szépen gyűlt. Péntek estére közel 900 fős látogatói létszámot regisztráltak a szervezők. A nyüzsgés így már jóval nagyobb volt, de abszolút családias, vidám és önfeledt fesztivál ez. Melengeti az ember lelkét a sokszínűség, a kedvesség, a sok mosolygós arc.
Az Osztálykirándulás színpad mellett többször elhaladva konstatáltam, hogy ez a mai nap itt az „alter” nap. Elit gimnazistaként nekem is volt ilyen korszakom és a mai napig is hallgatok még URH-t, Kontroll csoportot, Európa Kiadót, Sziámit, PUF-ot, Sexepilt..., de én megmaradtam a gyökereknél, úgyhogy nem nagyon fogott meg ez a helyszín. Viszont mégiscsak leragadtam a '80-as évek szöveg- és hangzásvilágát idéző, ámde mai zenét játszó Fetish section banda koncertjén. A fiatal szegedi srácok visszarepítettek bakfis koromba. Élveztem az ott töltött időt az "első csóktól az utolsó táncig".
A Tudósok koncertet már a sátorból, hálózsákba burkolózva néztem végig. Fejem kint, testem a melegben. Milyen jó is, hogy itt vertem tanyát! (Vagy mégsem?) Láttam, hallgattam a koncertet, de engem már nem ragadott magával. Egy újdonsült fesztivál-haveromat idézve, aki természetesen a közönség soraiban ropta, ilyen volt aktív résztvevőként a produkció:
„Dr. Máriás intellektuálisan trágár, megnevettető szöveggel tartotta a kontaktot a számok között is. Volt közönségénekeltetés és mindenki ordította a refréneket. Jazzes mainstream zenei alapon, laza szaxi futamokkal tulajdonképpen a dob meg a basszus húzta, táncoltatta a népet. A számok között a művész úr saját festményeit mutatta be, amit a háttérben a kivetítőn lehetett látni Az utolsó hat (!) nóta előtt mindig bemondta a frontember, hogy ez az utolsó számunk, már csak két és fél perc van hátra a koncertből. Aki egy laza szórakozásra vágyott, az egy jó hangulatú, seggrázó koncertet kapott a régi magyar alternatív iskola szerint. Ezek az öregek még tudják, hogy kell szórakoztatni a népet.”
Majd lement a függöny és elaludtam. Ám nem tartott sokáig a szendergés, mert el nem tudjátok képzelni, hogy milyen parázva ébredtem fél kettő magasságában! Füleltem és a sátáni hangoktól rettegve dugtam ki a fejem a résnyire felhúzott sátor bejárata alól. Amit láttam és hallottam, minden eddigi képzeletemet felülmúlta. Villózó sárga, piros fények, egy (illetve kettő) overallba öltözött, darabos mozgású óriás, misztikus elektronikus zene, síron túli hangok, hörgés...
Nem tudom igazán szavakba önteni, mit éreztem akkor, de hogy a hideg futkosott a hátamon és azt kívántam, végre legyen már vége, az egyszer biztos. Néhány évvel ezelőtt egy Tormentor-koncerten éreztem valami hasonlót. Azt, hogy iszonyatos erők szabadulnak el/fel és valaki vagy valami fogva tart... De ez annak az élménynek a sokszorosa volt. Akkor egy tömeg közepén álltam, most egyedül az éjszakában. Még most is kiráz a hideg, ha felidézem. Márpedig muszáj, mert az a szerb UROK számomra fekete folt, tehát kénytelen voltam utána bogarászni. Szeretem a black metalt, de nem vagyok trú BM rajongó. Ez az atmoszferikus black metal banda pedig már az a szint, ami rendesen kiverte nálam a biztosítékot.
Megkönnyebbülésemre egyszer csak vége szakadt a blaszfémiának és újra el tudtam aludni. De ez az etap sem tartott túl sokáig, mert az éjszakai „diszkó” hangjai hatására, rémálmokkal gyötörten riadtam, ugyanezekre a hangokra. Isten/Sátán lássa a lelkemet, nem voltam betépve. Nem szívtam, nem toltam semmit, egész nap két stamesz pálinkát vittem be a szervezetembe.
Reggel arra gondoltam, hogy a második rettegős felriadást csak hallucináltam, de végül nem jártam utána. Aki részt vett a hajnalig tartó partin, az bizonyára meg tudná erősíteni vagy cáfolni, hogy valóban az UROK zajai marcangolták-e a lelkem. Őszintén: megérintett, de minden porcikámmal tiltakoztam az ellen, hogy beszippantson a sötétség.
Köszönet a fotókért Zenefestonek!
