A tanácstalanság nyomasztó érzése telepedett rám az 1991-ben megalakult chilei thrash/groove metal alakulat, a Criminal kilencedik stúdiólemezének kiértékelése kapcsán. Pedig az anyag makulátlan: a hangzása mennyei, a zenészek vérprofi módon kezelik a hangszereiket, százszázalékos precizitással és olajozottan zajlik minden.

A Metal Blade Records gondozásában szeptember 17-én kijött "Sacrificio" című korong a fentebb felsorolt pozitívumok ellenére mégsem tudott istenigazából magával ragadni. Negyvenkét percen keresztül zúdul ránk a hangfalakból a kíméletlen, sok évtizedes rutinnal felvértezett zenészek által elővezetett thrash metal, majd egyszer csak véget ér, de nem érzünk késztetést újra és újra elindítani.

A dobos egész egyszerűen elképesztő: az alap tika-tikákon kívül olyan színezésekkel pakolja tele a dalokat, hogy öröm hallgatni. A gitárosok ujjai pedig úgy járnak fel-alá a hathúros nyakán, mint ahogy a legnagyobb thrash metal bandák legendás bárdistái is játszanak. Az énekes hangja is kiválóan passzol ide, szóval a probléma gyökere egészen máshol keresendő.

A lemez egyetlen hibája, hogy többnyire olyan panelekből áll össze, melyeket már mások is elsütöttek, ha nem is hangról-hangra, de… Más baja egyébként nincs. Rohadt nagyot szól, házat lehetne rá bontani meg ilyesmi, de a hiányérzet akkor is ott marad az emberben.

Iszonyat nagy groove-ok tarkítják a nótákat, lehet rájuk zúzni rendesen. Továbbá érdekesség, hogy egyes dalok (Zona De Sacrificio, Sistema Criminal) spanyolul csendülnek fel és ez ad nekik egy kis pluszt. A csalódottságom mindössze annyit takar, hogy ezek a srácok bizony elpazarolják a tehetségüket: egy ilyen komoly színvonalon zenélő banda ne elégedjen már meg ennyivel! Több egyéniséget kellene belevinni és akkor lazán felsorakoznának a thrash-nagyágyúk mellé.

Aki csak most ismerkedik a műfajjal, annak ez a lemez akár tízpontos is lehet, de egy sokat látott/hallott emberke bizony rögtön kiszagolja a problémákat. A zenészek teljesítménye ellenben hibátlan és ezt a pontszámom is tükrözi.

Azért írtam a bevezetőben, hogy a tanácstalanság nyomasztó érzése telepedett rám az album kiértékelése kapcsán, mert lehet, hogy mindez szimplán csak stílusgyakorlat, rutinmunka vagy éppen robotpilóta-üzemmód, de olyan professzionálisan tálalva, hogy képtelen lennék nyolc pontnál kevesebbet adni rá.

8/10