Vagy azért, mert rengeteg koncerten megfordultam már életem során, vagy mert túl a negyvenen az ellustulás és a kényelem rabjává váltam, nehezen indulok el egy-egy koncertre, még akkor is, ha az éppen a közelemben kerül megrendezésre. De amikor rád ír az Acélos, hogy el mész-e vele egy thrash/death metal szeánszra, arra baszki, nem lehet nemet mondani.

Nem mellesleg az este első fellépője, a zalaegerszegi Monastery már a kilencvenes évek elején belopta magát a szívembe, és mivel még sosem láttam őket élőben, nem hagyhattam ki a műsorukat. Amikor nagyjából a meghirdetett kezdés időpontjára megérkeztünk a bajai pinceklubba, az előkészületek leghalványabb jele sem látszott, ebből kifolyólag aztán rendesen meg is csúszott a program.

Ez végül azt eredményezte, hogy a Monastery után következő bandáknak a műsorába (Atomic és Akela) már csak bele-belenéztem, illetve hallgattam, ezért az ő produkciójukról nem is tudnék rendes beszámolót írni, szóval tulajdonképpen csak a Monastery fellépésére korlátozódik az írásom.

A helyszínen elképesztően amatőr körülményekkel szembesültünk, ami elég szürreális abban a tekintetben, hogy az Akela volt a főzenekar, akik az ország egyik legismertebb és ma már talán nem annyira, de régebben hatalmas sikereket bezsebelő formációja. Kíváncsian vártam hát, hogy mi sül ki majd ebből az egészből.

A Monastery 2020-as újjáalakulása óta rendesen beizzította a motorokat: készült EP (kritika és interjú ITT és ITT olvasható), videoklipek, újrakiadások, most pedig, hogy végre beindultak a koncertek, járják az országot, de közben készül az új lemez is. Sajnos a tagcsere sem kerülte el a bandát: Frytz helyét Lédeczi Zsolt (Türböwitch) vette át a frontemberi poszton és kiegészültek egy másodgitárossal is Tóth Krisztián személyében.

Bevett szokás, hogy az előzenekarokra sokkal kevesebben kíváncsiak, mint a főbandákra, de a pinceklub bolhafaroknyi méretéből adódó hátrány miatt talán jobb is, hogy kábé tizenpáran nyomultunk a színpad előtt, így legalább kényelmesen végig tudtam nézni a Monastery műsorát. A srácok a mostoha körülmények ellenére is hatalmas vehemenciával csaptak a húrok közé. A két gitárossal való felállás pokoli súlyt eredményezett: nagyot szóltak az olyan dalok, mint az Isolation Method vagy a Chimera. Szabolcs totál megborulva bűvölte a négyhúrost, az új frontember guvadt, forgó szemekkel tolta a brutális énektémákat, Billy pedig széles vigyorral az arcán ütötte szanaszét a dobcuccát.

Játszottak a "Far From Christ" albumról és a készülő lemezből is kaptunk ízelítőt. Mivel sokat csúszott a műsor, a Monastery után legszívesebben már indultam volna haza, de azért meglestem az Atomic koncertjét is. A kultikus miskolci thrash metal banda munkásságát sajnos nem igazán ismerem, így csak annyit említenék meg, hogy volt egy-két egész jó dal a setlistben, például a nyitó- és egyben zárótételként funkcionáló darab. Az Akela pedig már olyan későn kezdett, hogy pár szám után húztunk is haza. Bocsi, srácok, majd legközelebb!

A Monastery volt számomra az est fénypontja: könnyen emészthető death metal muzsikájuk megállíthatatlanul tör előre, sajnálatos azonban, hogy a stílusirányzat és a hazai viszonyok miatt maximum elismerések sokaságát tudhatják magukénak.