Amikor szinte naponta jelennek meg zenekarok a színtéren és ontják is magukból a lemezmegjelenéseket, nehéz mindenről értesülni, napra késznek lenni. Gyakran vannak olyan megbújó kincsek a tömegben, melyek úgy alkotnak nagyszerűt, hogy szinte bárki észrevenné. Sokszor tapasztalom én is, hogy találkozom egy szuper brigáddal, de már évek óta felhagytak a munkásságukkal, csak éppen most jutott el hozzám a hírük. Úgy vélem, az online zenei újságírás lényege az, hogy azokra a csapatokra hívja fel a figyelmet, akik kiemelkednek a mezőnyből, csak épp valamiért nem kapják meg a nekik kijáró figyelmet és az amcsi Orthodox zenekar pont ilyen.
Az Orthodox a Tennessee állambeli Nashville-ből származik, ahol a countryzenei iparág gyökeredzik. Ők ennél ellentétesebb irányban nem is állhatnának. Zenéjüket nevezzük extrém metalnak, hisz a különös egyvelegben megtalálható a groove metal, nu metal, djent, hardcore, mindez innovatívan, technikásan. A srácok olyan bandákon nőttek fel, mint a Korn, System Of A Down, Linkin Park, Slipknot, de az Orthodox nem pusztán tiszteleg a hatások előtt, hanem túl is mutat rajtuk.
Sok zenekar eladná a lelkét az ördögnek, ha olyan debütlemezt tudna lerakni az asztalra, mint a 2017-es "Sounds Of Loss". Már ott magasra rakták a lécet, de a következő 2019-es korong, a szeretet és harag kettősségére fókuszált "Let It Take Its Course" azt simán átugrotta. A zenekar folyamatosan fejlődik és minőségből semmit nem veszítve el is készítette harmadik nagylemezét: a "Learning To Dissolve" a frusztráció és az intenzív önreflexió szülötte, mely a növekedésről szól.
A 2020-as globális világjárvány és világleállás idején írt anyag munkálatai nem zajlottak zökkenőmentesen. A négyes ötlettelennek érezte magát a Covid első néhány hónapjában és nem tudták, hogy mit fognak csinálni, ha a dolgok soha nem térnek vissza a régi kerékvágásba. Aztán Adam Easterling (ének) és Austin Evans (gitár) elkezdtek dalokat összerakni, majd csatlakozott hozzájuk Mike White (dobok) és Shiloh Krebs (basszus) és az album szép lassan összeállt.
A stúdiós munkálatok során lecsapott az Ida hurrikán, a srácok az utolsó pillanatban összecsomagolták a cuccaikat és bepakoltak a furgonba, mielőtt nagyobb baj történik, ugyanis már beázott a vezérlőterem és Randy Lebooeuf producer (Thy Art Is Murder, Kublai Khan) számítógépe is már elázott. Szerencsére minden felszerelést kihoztak, és a merevlemezt is sikerült kimenteni, mielőtt az tönkrement volna.
A "Learning To Dissolve" elkészült és tizenegy bitang erős nóta kapott rajta helyet. Nincs üresjárat, nincs töltelék, a dalok egymásra kontráznak, hogy melyik a jobb. Már a nyitó Feel It Linger maximális sebességre kapcsol: nyakatekert riffek és groove-ok sorakoznak és ezekből nincs hiány a későbbiekben sem. Egyaránt brutális töltetek a Head On Spike, Nothing To See, Fast Asleep, All That I Am.
A Digging Throught Glass és a Dissolve nótákat a kíméletlenségük mellett jól elkapott refrénekkel is sikerült ellátni. Érdekességeket is bele tudtak csempészni az anyagba: a szirénariffel operáló Cave In valami zseniális és a dobtémával indító Become Divine meg hab a tortán. Itt meg is jegyezném, hogy ilyen szintű hangszeres játék mellett kitűnni még emberpróbálóbb feladat, de amit Mike White alkot a doboknál, arra nincsenek szavak, egy istenverte polip az az ember.
A lemez közepén található indusztriális hatásokkal megspékelt 1 1 7 6 2 az egyedüli pihenőállomás. Mindenesetre jól jön, hogy ne kússzanak egybe a szerzemények és még izgalmas is a maga módján. Még a záró Voice In The Choir nótában üti fel a fejét egy kis könnyedebb megmozdulás, de nem sok időt ad az elmélázásra, no de ez a korong nem is erről szól.
A lemez felvételei a New Jersey-i Belleville-ben található Graphic Nature Audióban készültek, melynek során a zenekar kreatív túlpörgésben volt, ami meg is látszik a végeredményen. A lemez egy adrenalinbomba, úthengerként száguld át rajtad: szó szerint érzed, ahogy a hangszóróból rádzúduló zene keményen seggbe rúg.
A "Learning To Dissolve" kétség kívül sűrűbb és masszívabb anyag lett, mint elődei. Friss, mai, modern a végeredmény. Semmi nyoma önismétlésnek, a csapat a saját útját járja, ha kell, kiharcolja magának. A srácokból árad az erő, a bizonyítási vágy és nem is akármilyen albumot sikerült összehozniuk. A hangzás, csakúgy, mint maga a zene, harcias és agresszív, minden hangszer horzsol. Egyedüli negatívumként a borítót tudom felhozni, mely Ridge Rhine műve: nem üt akkorát, amekkorát ez a muzsika megkíván, de a zene kárpótol mindenért. A "Learning To Dissolve" augusztus 19-én jelent meg, immáron nagykiadónál, a Century Media gondozásában.
10/10
