Sammy Pierre Duet gitáros/énekes neve egyfajta garancia a minőségre. Az 1991-ben megalakított, majd '97-ben feloszlatott és mindössze két nagylemezzel büszkélkedő kultikus Louisiana állambeli sludge metal formáció, az Acid Bath az ő nevéhez fűződik például, de az ezredforduló környékén pár évig a Crowbarban is pengette hathúrosát.
Az idén 25 éves extrém metal banda, a Goatwhore pedig szintén az ő gyermeke. Október 7-én jelent meg a csapat nyolcadik nagylemeze a Metal Blade Records gondozásában "Angels Hung From The Arches Of Heaven" címmel.
A Goatwhore zeneileg egy jóval szélsőségesebb ösvényre lépett rá, mint mondjuk az Acid Bath, beemelve olyan stílusokat is a sludge mellé, mint a thrash, a death és a black metal. Ezeket a műfajokat a mai napig úgy gyúrják egybe Sammy-ék, hogy arra csakis egyetlen címke illik, az extrém metal.
A tagok elmondása szerint korábban fel nem használt ötletek is rögzítésre kerültek az új albumon, olyanok, melyek valamiért nem illettek a korábbi anyagaikra. Ez amúgy marginális, a lényeg, hogy az eddigi talán legjobb Goatwhore-lemez került ki a srácok kezei közül. Egy súlyos és sötét hangulatvilágú anyag, de eszméletlenül fogós, karakteres dalokkal.
Ezúttal ragadósabb, fülekbe ülő tételek sorjáznak, több az azonnal ható, könnyebben memorizálható téma, de az extremitás ugyanúgy végigkíséri a dalokat, mint korábban. Az Invocation 3 című intró vezeti fel a korongot, majd a thrash-es Born Of Satan's Flesh tépi cafatokra a misztikus zajok, zörejek által keltett bizonytalanságot.
Death metalos felhangokkal indít a The Bestowal Of Abonination, majd egy mindent letaroló, gyilkos riffelés veszi kezdetét, ezt pedig egy éjsötét atmoszféra és egy vérbeli thrash-es gitárszóló koronázza meg. A címadó dal viszont már sokkal inkább a black metalhoz áll közelebb, epikus, monumentális jellegű darab.
Sammy mellett amúgy Louis B. Falgoust II énekes, Zack Simmons dobos és Robert "TA" Coleman basszusgitáros alkotja a Goatwhore tagságát. Mindannyian kegyetlenül odateszik magukat, rendkívül olajozottan működik a gépezet.
A Death From Above visszakanyarodik a thrash irányába, érzek benne egy kis Soulfly- és néhol egy kis Pro-Pain-ízt. Ez a darab szintén letarolja a sakktáblát. Hasonló vonalon mozog a Ruinous Liturgy is, a Victory Is The Lightning Of Destruction viszont már hardcore-üzemmódba kapcsol.
A háromnegyed órát egy kissé túlhaladó nagylemezen tizenkét szerzemény foglal helyet, mondhatni, hogy mindegyikben találni finomságokat, a sötétségben fürdőző nóták ezúttal nagyon is barátságosra sikerültek. Csavard fel a hangerőt és riffelj együtt Sammy-ékkel!
9/10
