Rozsdagyár

CANDLEMASS - Sweet Evil Sun (2022)

2022. november 02. - Kovenant

candlemass_cover.jpg

Az elmúlt négy-öt év egyik legnagyobb underground durranása volt, hogy a Leif Edling által irányított svéd doom metal csapat, a Candlemass visszatért, ráadásul a debütalbum legendás énekesének, Johan Längqvistnek a vezetésével. Endling sokáig egészségügyi okokból nem tudott és nem is akart részt venni a zenei életben, projektekben élte ki magát, aztán két EP és egy ritkasággyűjtemény után 2019-ben megérkezett a visszatérő album is "The Door To Doom" címmel (kritikánk ITT olvasható).

November 18-án pedig a Napalm Records gondozásában immár a második új anyagot dobják ki "Sweet Evil Sun" címmel változatlan felállásban és nagyon is érződik, hogy a zenekar rendesen összeért az elmúlt két-három évben. A 2019-es korongot követően újabb EP-vel jelentkeztek (melyről ITT írtunk recenziót), ám ez inkább afféle étvágygerjesztő volt csak, nem a főfogás.

A Candlemass a klasszikus heavy metalban fogant epikus doom metal zászlóvivője, ha nem a megteremtője. Talán erős kijelentés ez ma már, amikor minden bokorban tizenöt, a doom legkülönbözőbb stílusában alkotó zenekar terem, ám fontos megjegyezni, hogy az e stílust ma is aktívan és sikeresen művelő bandák száma a nullához konvergál, talán a szintén svéd Sorcerer említhető meg jó szívvel.

Az epikus doom metal - jellegzetességeinél fogva - egyértelműen afféle hagyományőrző szakkör jelleggel működik: a Black Sabbath által kialakított eszközrendszer és dallamvilág elég rendesen leszűkíti a belakható zenei világot, azaz a modernitásnak semmiféle nyomát nem találhatjuk itt. Érzésem szerint a színtér rajongói meg is követelik ezt és a legnagyobb sértésnek vagy inzultusnak fognák fel, ha bármiféle újdonsággal találkoznának mondjuk éppen a Candlemass lemezein. 

Már a 2019-es visszatérő anyaguknál megírtuk, hogy az a lemez simán kijöhetett volna akár a '80-as években is és ez a "Sweet Evil Sun" esetében sincs másként. Azonban itt olyan stílusalapító veteránok zenélnek, akiknek a kisujjukban van a doom-életérzés és éppen emiatt tőlük rendkívül furcsa is lenne bármiféle újítás, no meg szerintem ők eleve nem is nagyon tudnának mással előállni, de miért is tennének így? Ameddig ilyen színvonalon alkotnak, bűn lenne nem folytatni azt, amit lassan már negyven éve csinálnak.

A rövid outróval összesen tíztételes, ötvennégy perces korong rendkívül kompakt, egységes atmoszférájú anyag lett, sokkal homogénebb, mint elődje. Itt most nincs pszichedelikus elszállás, kvázi-ballada jellegű tétel, hanem csontszikár doomolás megy, leginkább a Dio-féle Sabbath-korszakából.

A svédek természetesen mindezt a saját maguk nagyon jellegzetes stílusában teszik: pontosan ezért is Candlemass a Candlemass, mert egész egyszerűen összetéveszthetetlenek. Ha meghalljuk bármelyik dalukat, azonnal tudjuk, hogy ők azok, ellentétben a tucatnyi kópia- meg trendlovagló bandával.

Hat-hétperces dalmonstrumok gördülnek elő itt ólomsúllyal, de érdekes módon számomra pont a két rövidebb darab, a címadó Sweet Evil Sun és a már korábban közzétett Scandinavian Gods jött be azonnal. Az előbbi egy gonosz, tufa riffre alapoz, hogy aztán a refrénben bejöjjenek azok a kiváló metalos dallammenetek, az utóbbi pedig epikusságával tarol.

Külön érdemes megemlíteni Johan Lanquist énekesi teljesítményét: a hangja önálló hangszerként viselkedik és sokszor eszembe jutott a hallatán Bruce Dickinson, na nem azért, mintha bármilyen mértékben is őt utánozná, hanem azért, mert olyan átéléssel és kifejezésmóddal adja elő ezeket a dalokat, mint brit kollégája. Van a torkában valamiféle lemondás, megtörtség, szomorúság, mely tökéletesen passzol a skandinávok szerzeményeinek atmoszférájához. 

A legjobb példa erre a Devil Voodoo (mekkora nóta már ez!), mely egyben a lemez egyik legjobb szólóját is rejti: itt Lanquist akkorát énekel, hogy tényleg elképesztő. De tényleg bármelyik tételt felhozhatnánk, mert töltelékdalt nem tartalmaz a "Sweet Evil Sun".

Egyetlen negatívumot hoznék fel így a végére, ez pedig a hangzás: nekem a dobsound katasztrofális, erőtlen, elmaszatolt, de valahogy ugyanilyen a gitárok és a basszus megszólalása is, egész egyszerűen nincs benne dög, súly. Egyedül a kissé előtérbe tolt éneksáv oké, de nekem nem áll össze a dolog, szóval lehet, hogy a keverésnél vagy a maszterelésnél szúrtak el valamit. De ettől függetlenül nagyon rendben van az album, még egy hangyányival erősebbnek is érzem elődjénél. A doom metal rajongóinak természetesen kötelező: számukra meg is van az év lemeze, ez nem is kérdés.   

9/10 

candlemass2022_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5817968804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása