Őszintén szólva ritkán foglalkozom hazai csapatokkal. Ennek nem az az oka, hogy hidegen hagyna a honi metalszíntér vagy rossznak tartanám vagy éppen nemes egyszerűséggel szegregálni akarnám a hazai csapatokat, mondván, idehaza van Road meg Depresszió meg Leander, meg egy rakás apró banda, melyek mindig valami éppen aktuális külföldi csapat duplikációi. Egyáltalán nem ez a helyzet.

Sokkal inkább arról van szó, hogy aránylag ritkán találok olyat, ami úgy izomból gyomorszájon vágna. A teljesség igénye nélkül ilyennek mondanám a Watch My Dyingot, a Samas-t, a Nest Of Plagues-t, és jelen cikkünk tárgyát, a Devoidot. Komolyabban most nem vesznék el a csapat bemutatásában, ezt ugyanis tavaly, a "Dusk" albumnál megtettem, úgyhogy ha gyors művelődésre vágysz, kedves olvasó, nos, ITT találod. Ezt elegánsan kikerülve nézzük, mit szállít a "Parallel Realities".

Ezt nem fogom most bő lére ereszteni. Ennek egyetlen oka, hogy a "Parallel Realities" egy nagyjából 15 perces EP. Az újdonság varázsa egyből meg is csapott, ugyanis ilyen kiadványról még soha nem írtam, de mindent el kell kezdeni valamikor. Úgyhogy nézzük a lényeget. 

A korong egy rövidke, dallamos intróval kezd, melynek címe Breath Of Oizys. Az egész nagyjából egy perc, és egy remek beetetés, már pozitív értelemben. Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy az előző albumokhoz képest a srácok felvettek egy dallamosabb irányt. Ez az illúzió az első tényleges dalnál, a Cheapest Fake Of Allnál hullik szét. Elsőre kevésbé core-os az összkép, mint korábban, és inkább a modernebb death metal bandák ugranak be az embernek. Persze nem tisztán ennyi az egész, mert azért továbbra is van egy nagyon enyhe hardcore-feeling a sorok között. De így sem nevezném a Devoidot deathcore-nak. A dal második harmadában megjelenő Septicflesh-érzetű téma nem tudom mennyire volt tudatos, mindenesetre simogatta a hallójárataim. 

Az ezt követő Can't Set szerintem a lemez legjobb dala. Alapvetően húzós, fogós darabolás, de nagyon elborult refréntémával. Talán a legdallamosabb dal a korongon, de határozottan jól áll az összképnek. A végén lévő Opeth-hatású lezárás meg az egyik legjobb dolog, melyet idén hallottam. A címadó Parallel Realities a legzsigeribb tétel. Lényegében már az első hangjegytől igazolja, hogy miért ez lett a címadó. Igazából ez a dal áll a legközelebb a "klasszikus" Devoid imázshoz. Nagyon megnéznék ehhez egy klipet. 

A záró Divide az egyetlen dal, mely kicsit jobban elmozdul a metalcore/deathcore irányba, de abszolút penge a végeredmény. Pont annyira van egy síkban az említett műfajokkal, hogy még számomra is kellemes hallgatni. Plusz ennek a tételnek a legjobb a szólója. 

Összességében a "Parallel Realities" anyagra egy rossz szavam sem lehet. Minden oldalról egy jól kigondolt, remekül összerakott lemezről beszélünk. Ha nagyon-nagyon kötekedni akarnék, csak annyit tudnék felhozni, hogy nekem egy kicsit rövid.

Tudom, EP, de még egy pár percig tudtam volna azért hallgatni még. Bár az is igaz, hogy hallottam már olyan EP-t is, melyen összesen három szám volt, abból az egyik egy 13 másodperces intró, és mindennel együtt 10 perc volt az egész. Úgyhogy ez maximum szőrszálhasogatásnak lenne jó. Röviden: ez most úgy jó ahogy van, így kell lezárni egy évet!

10/10