Hátizsákkal, sátorral, jegyzetfüzettel, sokadmagammal vártam augusztus 16-án délben a Mátra-Sástó kemping bejáratánál, hogy végre kinyissa kapuját Magyarország egyik legizgalmasabb fesztiválja, a Fekete Zaj. Bár a beléptetés zökkenőmentes volt, eddigre már minden perc hosszabbnak tűnt, mint valójában, hiszen a hálózsákos, tetovált, feketébe öltözött látogatók már régóta várták ezt a pillanatot. És már az első nap tapasztalatai alapján is azt lehet mondani: megérte a várakozás.

Sátramat felvertem a libegő mellett, és amint ideiglenes szállásom stabilan állt, nyakamba is vettem a fesztiválhelyszínt. Mivel friss zajos vagyok, fel kellett mérnem, melyik színpadot hol találom, merre vannak a büfék, a merch-sátor, a feltöltőpontok, de a legfontosabb, merre adnak literes rozéfröccsöt.

Pár órán keresztül visszhangoztak a tó fölött a színpadi beállás hangjai, majd végre elindult a buli: a fesztivált a Hocuspony nyitotta. Nem könnyű egy pár fellépős koncertet bemelegíteni, hát még egy fesztivált: a Hocuspony azonban probléma nélkül abszolválta a feladatot, az energikus riffekre és lelkes konferálásra a lustább fesztiválozók is előmerészkedtek a sátrukból. Végtelen szórakoztató koncertet kaptunk, és ezzel a fesztivál hivatalosan is beindult.

Ezután elbóklásztam a büfésorok felé, fejembe véve, hogy elütöm valamivel az időt, amíg kezd az Osztálykirándulás színpadon a Syberia. Viszont a Delta színpadon ekkor kezdett az Empty Story, akik már a beállásnál magukkal ragadtak. Ott maradtam tehát a new wave-es duó koncerjére; a közönség maroknyi volt, de nagyon lelkes, a színpad apró volt, de hatalmas bulit adtak rajta a srácok, így szép csendben elfogadtam, hogy a Syberia-ról bizony késni fogok.

De szerencsére legalább a második felére odaértem, és rögtön meg is bántam visszamenőleg, hogy nem tudtam kettészakadni, hiszen iszonyat nagy hangulat fogadott az Osztálykirándulás színpadon. Eddigre a nap már a Mátra horizontja alatt volt, így a füstgépek, a fények és a lobogó hajak sokkal jobban tudtak érvényesülni. Bár nem kenyerem az instrumentális zene, a Syberia ének és kommunikáció nélkül is belopta magát a szívembe: a nyakcsigolyaroppantó riffek senkit sem hagytak átmozgatatlanul. Ez a zenekar eddigre már a harmadik stílust képviselte, amit aznap hallgattam – bár eleinte tartottam tőle, hogy hogy fogok lépést tartani a heterogén fellépőkkel, de a váltás szerencsére zökkenőmentes volt a különböző műfajok között.

És ha már heterogén kínálat: első ránézésre talán a szintén az Osztálykirándulás színpadon fellépő Bongor lógott ki a legjobban a zajos zenészek közül. Rap, harsona, DJ – már a felállás sem volt mindennapi, hát még a produkció. A sűrű szövegek csak úgy ömlöttek ránk, a színpadról lefolyt az energia, és bár a koncert elején Bongor is megjegyezte, hogy tartott tőle, hogyan fogják fogadni egy ilyen dark-alter fesztiválon, a bandapólós – bakancsos arcok végül hatalmasat buliztak rá.

Megoszlanak a vélemények a Zajon fellépő zenészekkel kapcsolatban – van, aki szerint túl elektromos, nem elég fémes, és bár jómagam is inkább gravitálok a fejlóbálós zenék fele, mégis örülök, hogy ilyen – ironikusan – színes zenei felhozatallal lehet találkozni ezen a fesztiválon. Hiszen a fellépők egy részét magamtól biztosan nem hallgatnám, de így, hogy gyakorlatilag tálcán nyújtják nekem a számomra ismeretlen műfajok képviselőit, szélesedik a horizontom, új bandákat ismerek meg, új hangzásokban tudom megtalálni az örömöt.

A sok újdonságra egy jó nagyot aludtam; még a tőlem 30 méterre koncertet adó Shell Beach-re sem ébredtem fel, sajnos, pedig őket is meg akartam nézni. De így legalább másnap korai ébredéssel, friss aggyal, és a sátorban hagyott kézmeleg, fél üvegnyi rozéfröccsel tudtam kezdeni a napot.

A csütörtöki kalandjaimat ismét olyan előadóval kezdtem, akit magamtól biztosan nem találtam meg. Moriah Woods egyszemélyes produkciója a Kacsatónia színpadon egyszerűen varázslatos volt; a looper pedált platformos szandálban nyomkodó, hangszereket váltogató, angyali hangú énekesnő bűvköréből nagyon nehéz volt kiszabadulni, még akkor sem csökkent a közönsége, amikor pontosan a program kezdetekor elkezdett esni az eső.

Innen az irányt a Delta színpad felé vettem – először csak kutyát simogatni indultam, de aztán Queleman eklektikus produkciójára ott ragadtam. A trapes alapokra screamelő/hörgő előadó pont azt a vonalat képviseli, ami miatt a klasszikusabb metalarcok a szemöldöküket ráncolják, hogy ez már nem olyan, mint régen. Ami igaz is – és én ennek nagyon örülök.

Aztán a Bipølaris koncertjére indultam meg, a srácok fellépése már inkább hasonlított metalbulira, mint az eddig látottak. Haragos hangvételű dalaik értő fülekre találtak, lelkes tömeg pogózott, énekelt, ujjongott a társadalmi és politikai témákat feszegető számok és konferálások hallatán – a Bipølaris valószínűleg sokak frusztrációját és kétségbeesését fogalmazta meg csütörtök este.

Az Entrópia Architektúra koncertjét csak a büfésorról csíptem el, de bántam, hogy nem értem oda az elejére, hiszen a torokéneklős révülős produkció olyasvalami volt, amihez eddig még nem volt szerencsém. Hasonló mondható el a Cryptic Bodies performanszáról – hiszen itt nem a zenén volt a hangsúly – a közönséggel összemosódó, táncos előadás a beködösített Kilátó színpadon olyan érzés volt, mintha valakinek az álmába csöppentem volna.

Ezután ismét a Delta színpad felé csapódtam, és milyen jól tettem! A norvég Årabrot kezdett, és nem hittem volna, hogy pont egy ilyen apró színpadon fogom látni az eddigi kedvenc koncertemet. A hófehérbe öltözött zenészeknek már a látványa is magával ragadó volt, de ahogy az énekesnő egyszerre két szintin játszva és énekelve nyomta a koncertet, arról nem tudtam levenni a szemem. Hiába a kis színpad, a le-lepottyanó mikrofonállvány, olyan show-t kaptunk, mintha a Fanyűvőn tombolnának a norvég zenészek.

A csütörtökömet a Celeste bulijával zártam. Itt is csak a program második felét csíptem el, pedig hosszú ideig bírtam volna még hallgatni-nézni a piros fejlámpás zenészek sodró, zúzós produkcióját. Zenéjük tökéletes összhangban volt a hűvös nyári éjszakával, a színpadról áramló köddel és vörös fénycsóvákkal, valamint a Mátra feletti csillagos égbolttal.