Márkó Zoltán zenei mindenes ebben az évben elég rendesen megszórta az extrém metal hazai kedvelőit: az Urachel nevű egyszemélyes black metal projektjével még októberben hozta ki "Pseudomonarchia Daemonium" című debütalbumát (kritikánk ITT olvasható), most pedig az Anxiety Collapse nevű death/thrash formációja jelentkezett azonos című nagylemezével.
Feketefém anyaga számomra óriási meglepetést okozott: a "Pseudomonarchia Daemonium" egy iszonyatosan megdörrenő, kifejezetten dallamos, ráadásul eszement jó szólókkal telepakolt, hangulatos black metal hallgatnivaló lett. Éppen ezért voltam kíváncsi, hogy a Tolna vármegyei zenész képes-e hasonló produkcióra ezen a teljesen más jellegű death/thrash terepen is.
Az "Anxiety Collapse" kissé vegyes felvágott jellegű korong lett: a félórás játékidő három teljesen új dalt, a projekt "Slavering Ghoul" című EP-jének három újra feljátszott és új dalszöveggel ellátott tételét, a zenész Spiritbell nevű bandájának egyik teljesen áthangszerelt és újrajátszott nótáját, valamint zárásként egy Death-feldolgozást tartalmaz (az EP kritikája ITT olvasható).
Ez elsőre kissé összecsapott dolognak tűnik, mint amikor hétfő este a hétvégéről megmaradt ételekből dobunk össze egy afféle mindent-bele fogást. Ehhez képest meglepően egységes lett a végeredmény, habár a félórás hossz, no meg a most már szokásos megoldásnak tűnő feldolgozás miatt még mindig némileg soványnak érzem az anyagot: mintha Márkó Zoltán csak azért szedte volna csokorba ezeket a szerzeményeket, hogy ne vesszenek kárba és indokot is szolgáltasson a megjelenéshez.
Az intró egy elég bizarr, erősebb szóval komikus hörgés vagy nyöszörgés, amit bizony le lehetett volna hagyni, azonban a címadó tétel már egy bivalyerős régisulis death metal dara. Számomra meglepetés volt, hogy Márkó Zoltán a korábbi black metalos károgás után mennyire jól hozza a halálfémes vokált, mely nem a szokásos sütiszörnyes bömbölés, hanem egyfajta szikár, kimért, reszelős acsarkodás.
A Cross Fetish már valóban death/thrash hibrid, mániákus riffeléssel, kellemesen disszonáns gitártémákkal, átkozottul sodró lendülettel. A remek szóló is a helyén van, csakúgy, mint a lemez összes tételében és ez talán az anyag legerősebb összetevője. A szám némileg váratlan lekeveréssel és egy beúszó gregorián kórusbetéttel ér véget: ezt talán finomabb vágással, átgondoltabban kellett volna megvalósítani.
A Faceless God furcsa tempóváltásaival, a verzék alatt szinte kiszámíthatatlan ütemeivel, ám ismét remek thrash szólóival támad. A King Of Babylon iszonyatos blastbeatekkel indít, aztán a középrészen egy Slayert idéző riff után őrületes zenei kavalkád támad, mely tényleg eredeti: ilyesmit elég ritkán hallhatunk a hasonszőrű csapatoknál. A Nameless Soldiers jófajta középtempós death metal döngölés, nagyon melodikus gitártémákkal. Nincs túlbonyolítva a dal, de éppen ezért üt, mint az atom.
A Paranoid Schizophrenia ismét Slayer-hangulatot hoz dühödt tekerésével, de ami tényleg szép az Anxiety Collapse produkciójában, hogy nagyon egységes death/thrash cucc ez, nehéz és nem is érdemes szétszálazni a hatásokat. Semmi sincs túlhúzva, három-négyperces őrlések ezek, melyekben Márkó Zoltán szabadjára engedte az agressziót, azaz progresszivitást itt ne keressünk. Ahogy említettem, nem vagyok a feldolgozások barátja, így a záró Death-nótát tényleg feleslegesnek érzem, mely bár korrekt színvonalú, de érdemben semmit sem tesz hozzá a koronghoz.
Összességében az album nagyon is rendben van, ámbár annyira nem fogott meg, mint black metal elődje. Simán hozza ennek a szcénának a nemzetközi szintjét (megszámolni sem tudnám, hány csapnivaló külföldi promót hallottam már, melyek a közelében sincsenek recenziónk tárgyának), a szólók pedig még mindig kimagaslóak. Tényleg le a kalappal Márkó Zoltán előtt, mert nagyon érzi az extrém stílusokat és úgy tűnik, hogy elég inspirációval is rendelkezik a folyamatos dalszerzéshez. Most már csak egy kompetens külföldi kiadót kellene találnia, mely rendes promóciót tenne a két projekt alá.
8/10
