Időről időre feltűnnek az underground black metalban, illetve annak leágazásaiban olyan bandák, melyek hirtelen berobbannak és a stílus üdvöskéivé válnak, teltházas klubturnékkal és rendszeres megjelenésekkel a szaksajtóban. Az utóbbi években ilyen volt a Batushka (a kettévált zenekar lemezeiről ITT és ITT írtunk), a Mgła, a Myrkur (kritikánk ITT olvasható), illetve legújabban a Hulder.
A Hulder név Marliese Beeuwsaert belga hölgyet takarja, aki fiatalkorában áttette székhelyét az Egyesült Államokba. A basszusgitáron és a dobon kívül mindenért ő felel az együttesben, tehát ez igazi egyszemélyes formáció, mely 2018 óta folyamatosan jelenteti meg kiadványait, mindösszesen három demót, két EP-t, egy koncertalbumot: a február 9-én a 20 Buck Spin égisze alatt érkező "Verses In Oath" immáron a második nagylemeze.
Az általa játszott zene leginkább a post-black és a tradicionális feketefém keverékeként írható le, nagyobb hangsúllyal a norvég vonal dolgain, szövegvilágában pedig a belga folklór, a különböző középkori kínzások és rituálék állnak. A hölgy tipikus blackes károgással dolgozik, miközben a háttérdallamokat nagyon tiszta, szép vokáljával hozza.
A megszólalás kifejezetten monumentális és letaglózó: messze áll ez mind a garázsprodukcióktól, mind pedig az olyan kritstálytiszta, nagystúdiós bandáktól, mint a Dimmu Borgir vagy a Cradle Of Filth. Bár minden jól és töményen szól, mégis megtalálható itt az a dög és kosz, mely vagy harminc évvel ezelőtt jellemezte a stílust.
A zenekar vette fel az albumot, azonban a keverést és a maszteringet nem kisebb névre bízták, mint a finn Ahti Kortelainenre a Tico Tico Stúdióból, aki korábban olyan csapatok anyagaiért felelt, mint a Barathrum, a Belial, az Impaled Nazarene vagy éppen a Moonsorrow.
A negyvenperces, tíztételes korong három átkötést vagy intrót is rejt, melyek szépen megágyaznak a hangulatnak, illetve az atmoszférateremtésben is kifejezetten nagy szerepük van. A szintetizátor is kiemelt jelenléttel bír, ámbár leginkább csak színezékként tűnik fel, illetve a hangzás sűrítése a feladata.
A varjúkárogást, szélfúvást megjelenítő bevezetőt követően a nyitó Boughs Ablaze remek kezdés: az átkozottul sűrű, miazmaként kavargó verzét letisztultabb refrén és középrész követ, de az agresszió végig ott van a dalban. Nagyon fogós pulzálása van, szinte punkos az alapriff, de az egész korongra jellemzően hatalmas, monumentális a dal horizontja.
A Hearken The End hozza talán az egész lemez leginkább szimfonikus tételét és egyben ez a legdallamosabb szám is. Az elég agresszív és brutális címadót jól követi a gyönyörű, zongorás-kórusos An Offering, mely egyben remekül oldja a tempót. Tulajdonképpen végigvehetnénk minden darabot, mert gyenge pontot itt nem találunk. Szintén kiugró az epikus, de mégis valahogy szomorú, elégikus Cast Into The Well Of Remembrance is, melynél beugorhat az Immortal atmoszférája, habár a post-black metalosan visszhangosított, hátrakevert ének valamivel modernebb megközelítésű. A Vessel Of Suffering szinte death metalosan kitekert riffje is telitalálat.
A végére egy kicsit leül a korong, egybemosódnak a számok, de ez inkább a stílus, semmint a dalszerzői minőség rovására írandó. Azért az kétségtelen tény, hogy a Hulder egyelőre még messze van mondjuk a The Kovenant "Nexus Polaris" jellegű zsenialitásától, csakúgy, mint a már említett Immortal "At The Heart Of Winter" című alapvetésének színvonalától, de nagyon jó úton jár.
Az pedig külön örömmel tölt el, hogy a bevezetőben leírtak szerint mindig újabb és újabb bandák veszik át a black metal stafétabotját és folyamatosan képes a stílus az utánpótlásra. A Hulder Észak-Amerikában már nagyon komoly turnékat és fellépéseket tudhat maga mögött, illetve tavaly már Európában is fellépett, no meg láthatóan elég komoly promóció és támogatás is áll mögötte, így minden adott a sikerhez. Az biztos, hogy nálam betalált az album, sokszor elő fogom még venni.
8,5/10
Fotó: Liana Rakijian
