
Idén augusztus végén jelent meg az egri Mátrix zenekar új dala, a Még egy kortyot, melyre klipet is forgatott a zenekar.

Idén augusztus végén jelent meg az egri Mátrix zenekar új dala, a Még egy kortyot, melyre klipet is forgatott a zenekar.

A kanadai thrash metal banda nagyon, nagyon hosszú szünet után kiadott második lemezének nyitóriffje a nemrég szemlézett Polkadot Cadaver What’s The Worst Thing That Could Happen című számát idézte fel bennem: ez azért vicces, mert ezzel viszonylag precízen előrevetítette a rám váró félórát. Úgy halogattam ezt az albumkritikát, mint amikor konfrontálódnom kell valakivel, akit nem akarok megbántani, de sajnos előbbin és utóbbin is túl kell esni. Szóval álljunk is neki. Semmi személyes.

Volt egyszer egy Pink Floyd nevű brit progresszív rock zenekar, akik korszakalkotó remekművek és látványos élő fellépések sorozatával utasítottak maguk mögé szinte mindenki mást és kiknek csillaga évtizedekkel a feloszlás után is ugyanolyan fényesen ragyog, mint a pályafutásuk csúcsán.

Botswanai metalzenekar még nem szerepelt lapunk hasábjain, de ennek is eljött az ideje, mégpedig éppen most. A 2008-ban megalakult Overthrust elnevezésű banda a Demon Grave című régisulis death metal nótát dél-afrikai turnéja közben rögzítette a Cape Town városában található Milestone Stúdióban. A 2015-ös debütalbumukat követően hamarosan érkezik új anyaguk is.

Az elmúlt pár évben a norvég progresszív black metal csapat, az Enslaved egyfajta kultikus státuszt ért el, illetve olyan hivatalos elismerésekben is részesült, melyekről a hozzájuk hasonló zenészek legfeljebb csak egy erősen túltolt szombat éjszakát követően fantáziálnának, amit aztán gyorsan igyekeznének is elfelejteni. Többek között Ivar Bjørnson gitáros/dalszerző magától a norvég kormánytól kapott felkérést 2014-ben Einar Selvikkel (Wardruna) egyetemben, hogy a norvég alkotmány megalkotásának kétszázadik évfordulójára zenei művet írjanak.

A svéd pop metal brigád, az Amaranthe "Manifest" címmel ma, azaz október 2-án jelent meg a Nuclear Blast kiadó égisze alatt: a csapat a szokásos színvonalon hozza a dallamos, pörgős nótákat, csak még epikusabb formában. A Fearless című dal klipje erre pedig tökéletes bizonyíték.

A német heavy metal intézmény, a mára csak Wolf Hoffmann gitárost alapítóként soraiban tudó Accept a Nuclear Blast gondozásában fogja megjelentetni legújabb stúdióanyagát "Too Mean To Die" címmel 2021. január 15-én, melyről most a The Undertaker című első kislemeznóta klipjével lehet megismerkedni.

Új koncertalbummal jelentkezik a kanadai progresszív sci-fi thrash metal csapat, a Voivod "Lost Machine - Live" címmel: az anyag a Century Media kiadó gondozásában lát napvilágot november 27-én. A felvételek Québec City-ben készültek a zenekar világkörüli turnéjának ottani állomásán (a banda 2018-as korongjáról ITT írtunk kritikát). Most a címadó tétel élő verziójának klipje nézhető meg.

Az izlandi post-metal csapat, az Aðalbjörn "Addi" Tryggvason vezette Sólstafir november 6-án hozza ki a Season Of Mist gondozásában új albumát "'Endless Twilight of Codependent Love" címmel. Most a Her Fall From Grace című tétel klipjét nézhetjük meg: a dal leginkább egy Nick Cave-tételre hajaz, kíváncsian várjuk a teljes lemezt.

A 2008-ban megalakult orosz gótikus doom metal zenekar, az Inner Missing már a nyolcadik albumánál tart: a finn Inverse Records hamarosan ki is adja a "Deluge" című anyagot. A címadó tételt megismerve egészen hihetetlen, hogy eddig nem hallottunk erről a bandáról: nagyon korrekt, színvonalas, melankolikus doom nóta ez, a stílus nagynevű elődeinek nyomvonalán.