Már a koncert bejelentésekor borítékolható volt a teltház, pláne ilyen eresztéssel. Kicsit olyan érzésem volt az egésszel kapcsolatban mint tavaly a Headbanger's Ball esetében. Ha idehaza metalrajongónak vallod magad, akkor ezen a bulin ott kell lenned, munka ide, másnapi zh/témazáró oda. Talán még az októberi Eluveitie buli volt hasonlóan masszív felhozatalban. Itt mind a három banda veteránnak számít, a Testament konkrétan idén harminc éves.
Bár a szervezők jelezték, hogy érdemes időben érkezni, azért az nem gondoltam, hogy a látogatók 80%-a már kapunyitásra ott lesz. Amikor odaértem valamivel fél hét után, akkor a sor már bőven a parkolóban volt, de még így is nagyon flottul sikerült bejutni. Bent hirtelen azt sem tudtam, merre induljak, mindenfelé embertelen tömeg és sorok. Főleg a Testament merch pultjánál gyűlt össze nagy tömeg, viszont a Death Angel/Annihilator pultnál sem panaszkodhatott a pólókért felelős hölgy. Aztán fél 8-kor elszabadult az őrület.
Sok mindent lehet mondani a Death Angelre - én már találkoztam olyan véleménnyel, hogy csak egy hc-sabb Anthrax - de azt, hogy ne csinálnának hatalmas bulit, azt nem. Ráadásul a tavalyi "The Evil Divide" szerintem a 2004-es "The Art Of Dying" album óta a legerősebb anyaguk. Értelemszerűen ezen album köré összpontosult a setlist. Az egyetlen gond az volt, hogy kicsit több mint negyven percet játszottak. Ebbe hét dal fért bele, bár ha úgy nézzük, akkor nyolc, mert a The Ultra-Violence-t összevonták a Thrown To The Wolves-szal. Viszont Malcolm Young tiszteletére elnyomták Dog Eat Dog-ot az AC/DC-től, ami egy kedves és a közönség számára nagyon imponáló extra volt.
Az viszont meglepett, hogy a The Moth című tétellel zártak, az meg még inkább, hogy nem volt Lost. Előbbi a legutóbbi album egyik legjobb dala, viszont tipikusan koncertnyitó tétel, utóbbi meg az egyik leggrandiózusabb dal, amit valaha írtak, az egyik legjobb refrénnel. Összkép tekintetében viszont egy remek koncertet kaptunk: ugyan az első néhány percben elég nehézkesen lehetett hallani az éneket, de ez hamar orvosolva lett, úgyhogy lassan megint jöhetne egy headliner buli tőlük.
A kanadai Annihilatorra már azért is kíváncsi voltam, mert ugyan lassan nyolc éve hallgatom Jeff Watersék túrását (szóval valamivel az "Annihilator" album óta), de az én személyes kedvencem a Dave Padden korszak - "All For You","Metal", stb... - és azért csak mozgatta az agyamat, hogy Jeff Waters milyen élőben, mint a banda énekese.
Két komolyabb meglepetés ért a koncert alatt: 1, Jeff tényleg jó énekesnek is. Rendben, nem olyan mint Dave vagy a klasszikus korszakból Randy Rampage, de elég patentül szóltak a dalok az ő torkából is. 2, Annak ellenére, hogy ez az októberben megjelent "For The Demented" album turnéja volt részükről, összesen egy dalt játszottak róla, a Twisted Lobotomy-t. Igaz, az remekül működött élőben.
Persze voltak klasszikusok is, mint a Phantasmagoria vagy a King Of The Kill, és persze az elmaradhatatlan Alison Hell. Ami érdekes volt, hogy Jeff mennyire jól szituált volt. Ellentétben a Death Angel énekesével, Mark Osegueda-val, aki annyira belelkesedett, hogy a bűvös, négybetűs angol szó aktív használatával nyomatékosította örömét a közönség felé, addig Waters kimondottan cizelláltan és visszafogottan fogalmazott, de tetszett ez a kontraszt.
Némi átszerelés után színpadra lépett a Testament és a közönség teljes extázisban tombolta végig a koncertet. Én sajnos tavaly Maratonon lemaradtam róluk, úgyhogy sok előzetes beszámoló után kb. a megváltást vártam tőlük. És nem kellett csalódnom!
Maga a koncert rettentő monumentális volt, jóformán minden albumról elhangzott legalább egy dal, de volt amiről kettő-három is, ráadásul a legutóbbi "Brotherhood Of The Snake"-ről kapásból négy. És volt minden, ami szem-szájnak ingere, Into The Pit, Low, Souls Of Black, Rise Up, The Pale King, és még napestig sorolhatnám. Ami külön nagyszerű volt, hogy jutott idő szólókra is, az én kedvencem Gene Hoglan dobos őrültködése volt.
Látvány terén is domborítottak. Nem spóroltak se a fényen, se a molinókon, igazából amit csak ki lehet hozni a Barba Negra színpadából, azt ők kihozták. Igazából egy rossz momentumot nem tudnék említeni az egész koncertjükből. A hangzás remek volt az elejétől, az egész banda nagyon egyben volt, bár talán ennyi év távlatából ez nem annyira csoda. Én mindenesetre köszönöm a lehetőséget, bármikor jöhetnek vissza, akár külön-külön, akár együtt!
