A Maeotis Somoskői Viktor énekes/basszusgitáros vezetésével 2005-ben alakult Egerben, állandó tagcserékkel működött 2011-ig, majd 2012-től immár debreceni székhellyel újraindulva, stabil felállással készítette el első hangzóanyagát egy háromszámos EP formájában, melyhez bónuszként első, 2011-es stúdiófelvételét is mellékelte. Az anyag szerzői kiadásban jelent meg a napokban (a CD külcsíne csodaszép, köszönhetően Mihályfi-Tóth Alex grafikájának és borítótervének). Az albumot a csapat jóvoltából fizikai formátumban nyílt alkalmam meghallgatni (ezúton is köszönet érte!).
A zenekar célja, hogy a magyarság Honfoglalás előtti őstörténetét, hitvilágát, a hun-magyar-avar-szkíta történelmet, a pagan/folk/viking metal stíluson alapuló zenéjén keresztül mutassa be. Ennek megfelelően az ének a black metalból ismerten károgásszerű, gyakori a szélvész gyors dobtempó, illetve visszatérő elem, hogy a gitár és az ének ugyanazt a témát énekli/játssza. Elmondható, hogy a szöveg ismerete/hallgatása nélkül tulajdonképpen egy tipikus pagan/viking metal anyagot kapunk, egyetlen alkalommal csempész be a zenekar magyar népzenei elemet egy kórus formájában, mégpedig a címadó tétel középrészében pár másodperc erejéig (bár ez engem Waszlavik Velorex László refrénjeire emlékeztet megdöbbentő módon).
Az idén készült három szám hangzása jó, a stílushoz illeszkedik, talán a dob lehetett volna egy kicsit kevésbé maszatos. Mielőtt a koncepcionális kérdésekhez érnénk, meg kell említeni azokat a negatívumokat, amiket magyarázhat az első stúdiómunka ténye. Somoskői Viktor hangja (a tiszta éneklés során) néha el-elcsúszik, a szöveg alkalmanként prozódiailag sem illeszkedik az énekhez, néha nem jön ki a hangsúly vagy a szótagszám és ez bizony zavaró lehet. A blastbeateknél a dob és gitár mintha töredék-másodpercekre elcsúszna egymástól és különösen bosszantó, hogy mindezen hiányosságok pont a szöveges videóval megtámogatott "Vágta" című számukban egyszerre jelennek meg.
Mind a három nóta esetében elmondható, hogy nem sikerült jól memorizálható refrént írni, a gitártémák egymás után jönnek, ugyanazon három-négy hangot variálják, gyakoriak a témaváltások, amik a dalok befogadhatóságát erősen csökkentik. Összerakottnak tűnnek a számok, nem alakul ki elkülöníthető, egységes hangulat, valahogy elvész a vezérfonal, amire kifuthatnának a nóták. Hiányoltam egy kicsit a súlyt, a brutalitást, ez a Maeotis című tétel közepén szintén pár másodpercre felbukkan egy téma erejéig, erre fel is kaptam a fejem, de aztán nyom nélkül megszűnik. Érdekes, hogy nekem pont a bónusztételként felrakott "Tetemre hívás" szerzemény tetszett a legjobban, itt az összes fentebb említett negatívum eltűnik és pozitívumba fordul. Jó, emlékezetes refrén, ami elsőre megragad az ember fülében, atmoszferikus dallamvezetés, és itt megvalósul a dallam és szöveg egysége is, van mondanivalója a szövegnek, ami engem is megfogott (bár a prozódia néha itt is bezavar).
Most pedig térjünk rá a koncepcionális kérdésekre és nézzük meg, hogy mennyire sikerült elérni a zenekarnak a második bekezdésben megfogalmazott célját. Mielőtt azonban ezt megtennénk, említsük meg a korrektség kedvéért, hogy ez a cél nem egyedi a magyar könnyűzenében, legfeljebb a metalban az. Emlékezzünk a VHK-ra, a Barbaro együttesnek főleg az első albumára (Cziránku Sándor gitárjátéka!), de a már korábban felhozott Waszlavik Lászlóra és természetesen a P. Mobil "Honfoglalás" szvitjére is ("Azok a hegyek még ma is állnak ...").
Meggyőződésem, hogy a Maeotis hozzáállása mindenképpen helyes és becsülendő. Kétségeim a választott zenei stílus kapcsán vannak. A viking/pagan metal a skandináv népek könnyűzenéje, azok dallamvilágából merít és építkezik, amely teljesen elüt a magyarétól. Ha pedig kifejezetten az ősmagyar vagy még régebbi (avar, hun) népek történelméről akarnak énekelni, még disszonánsabb az ógermán folklór eszköztárához nyúlni. A pentatónia, a pentaton skálák, az ereszkedő dallamvezetés, a lefelé történő kvintváltás a régi típusú magyar népdalok alapvető jellemzői, melyek máig őrzik a közép-ázsiai pusztai vagy éppen távol-keleti népek dallamvilágát.
Továbbá úgy vélem, hogy ha a Maeotis zenekar célja "az egyedi stílus kialakítása valamint az, hogy (legalább hazai viszonylatban) valami újat és eredetit hozzunk létre a mai világ telített zenei piacán" (saját megfogalmazásuk), akkor azt kell felmutatni a világnak, ami csak nálunk található meg és a világ nem ismeri (legalábbis a metal színtér nem). Ez pedig a magyar népzene. Olyan forrás ez, amiből bátran lehet táplálkozni és ez valóban tudna újdonságot felmutatni itthon és külföldön egyaránt. A viking/pagan stílusban számtalan skandináv zenekar alkot, az utóbbi területen viszont szinte senki. Ebben óriási potenciál lehetne, amit a magyar metal zenekarok még nem igazán ismertek fel.
A Maeotis zenekar előtt még hosszú út áll, amíg megtalálják, kialakítják saját stílusukat. Ennek első lépcsője ez az EP, amelyet mindenképpen ajánlok a magyar metal szerelmeseinek, a fenti hibák és kérdések ellenére is.
5,5/10
