Az idei nyár igencsak kedvez a death metal és a grindcore kedvelőknek, ugyanis a dunaújvárosi Rockmaratont meglátogató Napalm Death mellett másik két kiválóság is meglátogatta hazánkat, azon belül is a fővárost. A Cattle Decapitation július 24-én vette be a Dürer Kertet, e beszámoló alanya, a Misery Index pedig két nappal később, július 26-án a Barba Negra Track Terrace deszkáit gyalulta simára.

Az estét a magyar Omega Diatribe nyitotta meg. Lassú, mélyrehangolt deathcore és groove metal fura elegyeként leírható zenét játszanak, megijesztve egy kis djenttel. Unalmas volt, és monoton, mintha csak breakdown válogatást hallgatott volna az ember, egyórásra elnyújtva és belassítva. Nem igazán lehetett különbséget találni a különböző számok között, ha nem konferálják be a dalokat, biztos egybefolyt volna az egész, de így se tudnék egy kiemelkedő momentumot, vagy dalcímet mondani. Csak a hangzás mentette meg a bulit a végső unalomba fordulástól, mert azt meg kell hagyni, hogy a két nyolchúros és az öthúros basszus jól szólt.

A magyarok után az átszerelés és a baltimore-iak következtek, Ők egyből tövig nyomták a gázpedált, és a kis sétakocsikázás után egyből egy Nascar versenybe csöppentünk. Nem voltak bőbeszédűek a srácok, de a géppuskaként dübögő lábdob, és a láncfűrészként karistoló gitár többet mondott helyettük minden humoros beszólásnál. Kicsit megduzzadt ugyan a közönség, mire a Misery Index kezdett, de ennek ellenére családias maradt a hangulat és a kis helyszín is a klubbuli látszatát erősítette. A magyar közönség inkább az a fejrázós fajta, de párakat azért néha be lehetett csábítani a circle pitbe egy-két szám erejéig. A hangosítás előtt ismételten megemelem a nem létező kalapomat, Adam Jarvis dobszerkója úgy kalapált, mint egy ütvefúró a szomszédban, amire hétfő reggel felkelsz, a gitárok és a basszusgitár pedig úgy dörrentek meg, mint a magasságos istennyila, ami halálra zúz. E mellé a setlistre sem igazán lehetett panaszkodni, minden albumról játszották a nagy kedvenceket, (Ghost of Catalonia, We Never Come in Peace, The Carrion Call) és a 2014-es "The Killing Godsról" az Urfaust - The Calling - The Oath - Conjuring The Cull - The Harrowing  ötös tétel is előkerült, ami a lemezen egybetartozik. Talán csak amiatt érheti szó a ház elejét, hogy ekkora tempó mellett, amit diktáltak, nem nagyon tudtak többet játszani egy óránál, a beígért másfél helyett, így az egész esemény igencsak rövidre sikeredett, még ha az eleje kicsit hosszúnak tűnt is.