Az év vége annyira besűrűsödött a színtér legnagyobb és legfontosabb nevei által kiadott soralbumok terén, hogy gyakorlatilag sem idő, sem energia nem maradt a metalon belül is undergroundnak számító előadókra. Mindenki megpróbál felülni a karácsonyi dömpingre, kitolni mindent, ami a csövön kifér (lemezt, speciális kiadványt és turnét, no meg egyedi pólót és kávésbögrét), hogy lehetőleg bespájzoljon anyagilag is a menetrendszerűen érkező, szerényebb év eleji időszakra. Az amerikai veterán thrashbrigád, a Testament október 28-án jelentette meg a Nuclear Blast kiadó gondozásában tizenegyedik korongját "Brotherhood Of The Snake" címmel és bár egy bizonyos pályatárs friss anyaga még majd csak most érkezik, nem túlzás kijelenteni, hogy a stílus egyik legkomolyabb idei produkcióját tették le az asztalra.
A kétezres évek közepi, utólag szerencsére csak átmenetinek bizonyult leállását követően már a harmadik lemezével jelentkezik a Chuck BIlly énekes és Eric Peterson gitáros vezette amerikai csapat. A Testament két alapvető jellegzetessége mindig is a frontember semmivel sem összetéveszthető orgánuma és kivételesen energikus előadásmódja, no meg a kifejezetten kompakt dalokra kihegyezett dalszerzői minőség volt. Számomra a csúcsteljesítményüknek minden szempontból az 1999-es, egészen pazar, sztárfelállással rögzített "The Gathering" album bizonyult. Itt nem pusztán a thrash, hanem a heavy metal egyik alapművét sikerült létrehozniuk: a lemez korát megelőző megszólalásával, iszonyatos súlyával a mai napig megismételhetetlen, egyedi csodának tűnik, amit azóta sem igazán sikerült felülmúlnia senkinek.
Az akkori tagságból ismét a zenekar soraiban üdvözölhetjük Steve DiGiorgio basszusgitárost, aki a 2015-ben immár másodjára távozott Greg Christian alapítót váltja a ritmusszekcióban. Juan Urteaga producer (Machine Head, Exodus) segítségével vette most fel a csapat az új anyagot és a hangzásra nem is lehet panasz: egyensúlyban, szépen, éretten szólal meg minden hangszer és ahogy megszokhattuk, Chuck Billy hangja uralja a dalokat.
Ha az egész album hangulatát nézzük, akkor azt valahová a "The Gathering" súlyosabb megközelítése és a korai albumok dallamosabb vonala közé lőhetjük be. Többször bukkannak fel a "The New Order" és a "Practice What You Preach" korszakbeli dallamok, refrének. Utalva a fentiekben már említettekre, talán a Testament az egyetlen olyan csapat az extrém vonalról, melynek nótáit az első meghallgatás után memorizálni tudjuk, a dalok önállóan, elkülönülve kelnek életre, nem pedig egy megfoghatatlan, iszapként kavargó zajmasszát kapunk az arcunkba.
Tematikailag is kettéoszlik a lemez: egyrészt itt vannak a frontember indián öröksége által ihletett, mai amerikai (főleg politikai vonatkozású) témák, melyek a marihuána-termesztés üzleti vonatkozásaival, az indián rezervátumokban hatalmas haszonnal üzemeltetett kaszinóiparral, no meg az azóta már az ismert eredménnyel lezajlott elnökválasztással foglalkoznak. A másik vonal pedig egy olyan misztikus, konspirációs történet, mely szerint hatezer évvel ezelőtt egy idegen faj szállta meg a Földet, hadat üzent minden vallásnak, rabigába hajtotta az emberiséget, meghurcolt tagjait bányákba kényszerítette, hogy aztán azok aranyat termeljenek a számára.
Nos, bár a világ megfejtését, illetve az aktuális, globális társadalmi problémák gender-érzékeny megoldását nem Chuck Billytől várjuk, a "Brotherhood Of The Snake" semmilyen szempontból sem okoz csalódást. A Skolnick-Peterson duó riff- és szólómunkájára talán nem érdemes jelzőket pocsékolni: inkább hallgassuk meg a The Pale King című tétel nyolcvanas éveket idézően heavy metalos dallammeneteit, melyek remekül illeszkednek az egyébként igen szigorú alaptémához.
Mióta a Testament a kétezres évek közepén tulajdonképpen újjáalakult, azóta lezajlott egy komplett kis retro-thrash forradalom a színtéren belül. Számtalan alkalommal írtunk ennek létjogosultságáról, értelméről (illetve annak hiányáról), eleget szapultuk a nosztalgiafaktort, no meg a szakmányban gyártott kópiacsapatokat és klónalbumokat. Ez a trend már le is csengett és egy kézen meg tudjuk számolni azokat a zenekarokat, akiknek a neve egyáltalán még ismerősen cseng az átlag rockrajongó számára.
Ennek az oka talán az, hogy egyetlen egy sem tudta még csak megközelíteni sem azt a lendületet, ötletességet és céltudatosságot, ahogy az újabb kori Testament-anyagok szólnak. Unalmas és erőtlen kalapálásnak hangzik minden fiatal thrashbanda produkciója a nagy öregek mellett (az Exumer idei anyagát például hallottad már? - lemezkritika ITT). Az egyetlen út a saját egyéniség, a saját zenei mondanivaló kialakítása, körülbelül úgy, ahogy azt az amerikai Vektor tette (lemezkritika ITT).
Eddig 2016 a thrash metal éve: több, a stílusban fogant korong is esélyes az év metalalbuma címre. A "Brotherhood Of The Snake" talán nem fér be ebbe a ligába, de igen szorosan az élmezőny mögött szuszog, alig lemaradva a dobogós helyezettektől. Kiváló, erős lemez, tévedni nem lehet vele!
9/10
