Reneszánsza van az egyszemélyes projekteknek. Ma, amikor már gyakorlatilag bárki össze tud hozni egy laptop stúdiót a nappalijában és programozással a hangszerek bonyolult, avatatlanok számára varázslatosnak és feleslegesnek tűnő kezelését is ki lehet váltani, szinte napok alatt lehetséges felrántani egy komplett albumot és mehet is az egész a videómegosztókra meg a különböző közösségi oldalakra. Szó szerint milliószámra találhatunk ilyen produkciókat szerte az Interneten. Ha azonban egy lemezkiadó (legyen akármilyen underground is) felvállalja, hogy mögé áll a kiadványnak és netán még fizikai formátumban is megjelenteti az anyagot, talán remélhetjük, hogy valami érdekes, netán értékes tartalomra bukkanunk.
A német Naturmacht Productions tavaly december 17-én jelentette meg az amerikai, Illinois állambeli Æðra második soralbumát "Perseiderna" címmel. A projektet még 2007-ben indította Erik Lagerlöf: több demó és split kislemez után 2011-ben jelent meg bemutatkozása "The Evening Red" címmel, ennek folytatása a mostani friss korong.
Az atmoszferikus black metal jelző nem teljesen mutatja meg a Æðra zenéjét: vannak ugyan akusztikus, valóban atmoszferikus részek is az igen hosszú, több téma- és tempóváltással operáló dalokban, de az egészet körbelengi a post-metal és néha a dallamos death metal hangulata. Az ének valahol a hagyományos black metal károgás és a metalcore-os üvöltözés között helyezkedik el, tiszta éneket ne is keressünk a lemezen. Ahogy bizony a gitárszólók is hiányoznak: itt minden hangszer (a főként színező jelleget ellátó billentyűsök is) a dallamok kibontását szolgálják, önálló szerepet egyik sem kap.
Ahogy azonban belekezdtem az anyag hallgatásába, sajnos pár perc elteltével máris szembesültem egy olyan tényezővel, ami alapjaiban nehezíti meg az Æðra albumának befogadását. És itt vissza kell kanyarodnunk a bevezetőben leírtakhoz, mégpedig az egyszemélyes projektvarázslatokban természetszerűleg benne rejlő veszélyekre. Ha valaki egyedül, mindenféle külső segítség és kontroll nélkül készít el egy ennyire összetett produkciót, mint a jelen recenzió tárgyát képező egyórás zeneanyagot, akkor egy idő után képtelenné válik a legszembetűnőbb hibák vagy hiányosságok észrevételére is, még akkor is, ha az majd' kiböki a szemét, jelen esetben a fülét.
Az Æðra esetében nem kompozíciós, hanem a legtriviálisabb technikai jellegű problémáról kell beszélnünk: sajnos a gitárok nincsenek behangolva. A "Perseiderna" című kiadványon van három nagyon jó szerzemény (lásd alább), de egész egyszerűen a hamis hangok tömkelege olyan mértékben vágja-üti agyon a produkciót, hogy igen nagy erőfeszítésembe került nyugodtan ülnöm a helyemen. Elképzelni sem tudom, hogy ez hogyan nem tűnt fel a szerzőnek, aki minden bizonnyal saját maga kezelt és vett fel minden hangsávot, ő felelt a keverésért, egyszóval évekig ezzel foglalkozott. A legnagyobb gond ezzel az, hogy ez tiszteletlenség az előadóval önmagával, de leginkább a hallgatóval szemben.
Sajnos ez a végeredménye annak, ha értő külső segítség nélkül készülnek el albumok. A második probléma a hangzás: ez a fajta zene (ahol szinte szimfonikus mélységű és kihatású komplexitást kell összehozni a kívánt atmoszféra megteremtéséhez) megfelelő, profi megszólalást igényel, melynek hiánya fájóan és gyakran bántóan fapadossá teszi a teljesítményt. Természetesen nem várható el egy sufnituningban, hobbiként összehozott lemeztől, hogy úgy szóljon, mint egy nagykiadós anyag, de az atmoszferikus vagy post-black metal már korántsem igényli azt a kilencvenes évek eleji garázsmély megszólalást, mely a norvégok jellemzője volt negyedszázaddal ezelőtt, sőt.
Pedig: a death metalos súlyt és témákat rejtő három szerzemény, az Alpenglow, a Tracing Luna's Path és a Svartån egészen kiváló lett. Itt a teljes kompozíciós potenciál csúcsra futott: a dalok természetes lendülettel érik el az érzelmi tetőpontot és egy másodpercre sem unatkozunk. A több tételről ez nem mondható el: elég standard, a végtelenségig ismételt tremolós riffek sorjáznak egymás után, véletlenszerű akusztikus váltásokkal, melyek nem organikusan épülnek egybe a darálósabb részekkel.
Sajnos egy igazi, övön alul bevitt mélypontot is tartalmaz a korong, ez pedig a The Shoreline's A Starting Point, mely egy programozott zongorás (és éppen ezért iszonyatosan műanyag) megszólalású, három akkordra építkező prüntyögés. Ezt egész egyszerűen fel sem szabadott volna tenni a korongra, mert ennél egy harmadéves zenekonzis is jobbat ír, annyira elcsépelt az egész. Ez komoly hiba volt (például az ilyen esetekre alkalmaznak producert vagy hangmérnököt vagy zenekari társat legalább).
A "Perseiderna" - úgy érzem - tartalmaz három jó dalt, de sajnos a hangzás és a hamisan hangolt gitárok (melyek olyan amatőr hibák, hogy szinte szégyellem felhozni és én érzem rosszul magam, hogy ilyeneket kell leírnom) elég rendesen agyoncsapják a produkciót. Jó esetben ezt demóként lehet felfogni, mely kiadókeresés során betöltheti szerepét. A magas pontszám a fent említett három dalban rejlő potenciál miatt jár.
7/10
