Bevallom, a horvát heavy metal színtérről szinte semmit sem tudok és most hirtelen egyetlen horvát rockbandát sem vagyok képes felidézni, melynek az albumát bármilyen kiadótól promóciós célból megkaptam volna az elmúlt két-három évben. Lapunk hasábjain írtunk már az összes környező országbeli csapatról, így most végre sor kerül délszláv szomszédainkra is: a Hereza a lengyel Godz Of War gondozásában jelentette meg február 13-án "I Become Death" címmel második soralbumát.
A pélmonostori duó (Ivan Kovacevic - ének, Slobodan Stupar - hangszerek és dalszerzés) alig három éve alakult: a csapat korántsem stúdióprojekt, koncerteket is vállalnak, melyek során ötfőssé bővül az élő felállás. A Hereza (horvát nyelven eretnekség) alapvetően régisulis death metalt játszik, de mégsem az ezerszer hallott klisékkel találkozhatunk a lemezükön, mert van némi black metal és hardcore punk éle is a daloknak.
A félórás játékhosszt alulról súroló, tíztételes korong hangzása egészen zseniális: a gitároknak olyan nyers, mély és horzsoló megszólalása van, amilyennel nagyon régen találkoztam már. Ivan Kovacevic megbízhatóan hozza a brutális, agresszív hörgést, a dobok igen gyakran D-beattel alapozzák meg a dalokat (lásd például a Homo Homini Lupus Est című tételt), néha belefutunk egy-egy tremolós riffbe, de azért alapvetően a stílus a death metal.
A horvátok azonban korántsem azt a fajta groove-os old school halálmetalt játsszák, melyben a középtempón, az egyszerű, de kegyetlenül húzós riffeken van a hangsúly (lásd például a lengyel Eteritus lemezkritikáját ITT). A punkosan gyors tempó viszi a hátán az egész albumot, de szinte minden szerzeményben találhatunk meglepetéseket. A Full Moon Slaughter például kakukkfióka: ikergitáros dallamok, tiszta énekkel kísért refrén a göteborgi vonal nyomán, mely szinte meghökkentően slágeresnek tűnik fel a többi tétel között.
Az egész "I Become Death" album visszakacsint valahová a nyolcvanas évek közepére, utolsó harmadára, amikor az éppen kialakuló extrém stílusok kezdtek leszakadni, távolodni az alapvetően a heavy metal és a hardcore punk keresztezéséből előálló őskatyvaszból (Venom, Bathory, Motörhead) és már megtették első lépéseiket a saját arculat kialakítása felé. Mindannyian fel tudnánk sorolni azt a néhány meghatározó, mérföldkőnek számító albumot, melyek aztán az egyes alstílusok kiindulópontjává váltak. Nos, a horvátok ide lőtték be magukat és alkotói területüket: természetesen - mint ilyen esetekben mindig - a svéd death metal (Entombed, Dismember) a sorvezető, de a horvátok bizony alaposan visszanyúlnak a hardcore gyökerekhez is.
Korrekt, kellemes hallgatnivaló a Hereza második sorlemeze, de - tekintve a hihetetlen mennyiségű és gyakoriságú általános albumdömpinget és a temérdek, naponta a garázsokból, alagsorokból gombaként burjánzó metalbrigádok számosságát - hajlamosabb vagyok már azokat a zenekarokat és korongokat keresni, elemezni és lehetőség szerint elismerni, melyek próbálnak újat mutatni, új utakat felkutatni, természetesen zenei téren. A Hereza nem kimondottan retro-csapat, mindazonáltal nem is akarják a hallgatót meglepni semmivel. Ezt pedig már talán középtávon is kevésnek érzem.
7,5/10
