Rozsdagyár

NOMAD - Interjú Cicóval | Szombaton születésnapi koncert a ShowBarlangban

2017. április 24. - Felicium

nomad_heroes_03_small.jpg

Szombaton ünnepli negyedik születésnapját a Nomad zenekar. Ennek örömére Budapesten egy nagyszabású koncerttel készülnek, ahol fellép a reaktiválódott Slogan és a nyíregyházi Karmapirin is.

Szia Cicó, ugye tavaly jelent meg legújabb lemezetek "Márványmenyasszony" címmel. Azóta eltelt több mint fél év, mik a visszajelzések?

Október végén jelent meg a lemez és azóta turnézunk az ország minden tájékán. Örülünk, hogy nagyon lelkes közönségre talált az új anyag. Az is nagyon nagy öröm, hogy olyan városokban is velünk éneklik az új szövegeket, ahová most jutottunk el először. Úgyhogy ez egy nagyon jó visszajelzés.

Idén ünneplitek a jelenlegi felállás 4 éves évfordulóját. Lehet, sokan nem tudják, hogy miért hangsúlyoztátok ki, hogy a jelenlegi. Mi volt az ezt megelőző években?

Igen, most áprilisban van 4 éve, hogy az első koncertünket adtuk így négyen, ebben a felállásban. Létezett egy korábbi formáció, amiben a mostani tagságból csak én voltam benne: a "Végál.om.." lemezt még azzal a csapattal hoztuk ki. Ez a felállás aztán 2010-ben megszűnt, és 3 évvel később úgy gondoltuk, hogy a nevet megtartva egy új zenekart építünk fel. Azt, hogy ezt kihangsúlyoztuk, amolyan tisztelet és respekt az első generációs Nomad tagjainak.

Mi a legemlékezetesebb momentum, ami az elmúlt 4 évből eszetekbe jut?

Nehéz mindent elmondani, ami a 4 év alatt történt, mert sok momentum van, ami emlékezetes volt. Mindenképpen a két megjelent lemez a legfontosabb, a "Hotel Polimer" és a "Márványmenyasszony". Továbbá rengeteg koncertélmény van mögöttünk: a Tankcsapda, a Kowalsky meg a Vega és a Road vendégeként országos turnékon vehettünk részt, ahol rengeteg ember előtt játszottunk. De talán még ettől is szívmelengetőbb, hogy a mostani lemezbemutató az első önálló turnénk, és gyakran olyan helyeken játszunk, ahol még soha nem fordultunk meg korábban, és ott a közönség Nomad pólóban és minden dalt ismernek - ilyen volt például Nyíregyháza is. De ugyancsak nagy élmény, és minden évben egyre emlékezetesebb a Nomad karácsony Kazincbarcikán. Tavaly februárban pedig először szerepelhettünk a rádióban. Egy biztos: nagyon hálásak vagyunk az elmúlt 4 évért, és nem volt hiábavaló az eddig befektetett kemény munka mindannyiunk részéről.

A születésnapi koncertet a megújult budapesti ShowBarlangban tartjátok majd április 29-én. Hogy esett erre a klubra a választás?

Nagyon egyszerűen: a Showbarlang elődje volt az a hely, ahol először játszottunk 4 éve Budapesten. Ezért is szerettük volna ugyanitt megünnepelni a születésnapunkat. Ráadásul most már sokkal jobb a színpad, a látvány és összességében a klub is.

A bulira tartogattok meglepetéseket? Esetleg egy úgynevezett best-of koncertre lehet számítani?

Igen, lesz meglepi is, de azt nem árulnám el. Viszont az, aki elővételben megveszi a jegyét, kap egy teljesen friss verziót a Boldogság felügyelő dalunkból. Ez amolyan igazi rajongói kincs.

Az előzenekarok a Karmapirin és a Slogan. Hogy esett rájuk a választás? Régóta ismeritek már egymást?

A Karmapirinnel Nyíregyházán játszottunk együtt, és rendkívül igényes zenét játszanak. A Slogan pedig nagyon jó cimbikből áll, akiknek most jelent meg az új lemeze, és tudtommal ez lesz az első pesti bemutatkozásuk. Egyébként ez a felállás a Grungery oldal főszerkesztőjének, Pintér Mikinek az ötlete volt.

Milyen érzések kavarognak bennetek? Izgalommal várjátok az április 29-i bulit?

Persze, hiszen jó régen játszottunk utoljára Budapesten.

Végezetül meséljetek kicsit a jövőbeni tervekről. Mi várható még idén? Terveztek esetleg még klipet az albumról, vagy más dolgokat fogtok csinálni?

Folyik a háttérben a munka rendesen, hogy mást ne mondjak, már az őszi turné szervezésén is túl vagyunk, de a nyáron is lesznek klassznak ígérkező Nomad bulik. Közben meg készülnek az új dalok is. Rengeteg tervünk van még erre az évre, és reméljük, hogy ezek közül minél többet meg is tudunk valósítani. Annyit elárulhatok, hogy hamarosan kijövünk egy új videoklippel. De persze mindenről értesülni lehet a Facebook-oldalunkon (www.facebook/nomadzenekar). Találkozunk április 29-én!

A koncerthez pedig sok sikert kívánunk és ott találkozunk! 

nomad_budapest_new.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1612447505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása