Rozsdagyár

PERIHELION - Örvény (2017)

2017. október 12. - Kovenant

p_cover.JPG

Az utóbbi évek egyik legegyenletesebb és legizgalmasabb teljesítményét nyújtó magyar rockzenekara a debreceni, Vasvári Gyula vezette Perihelion. Évente jelentkeznek egy-egy kiadvánnyal: korábban angol nyelven éneklő black/death zenekarként indultak, még Neokhrome néven, aztán a 2012-ben kiadott harmadik, "Perihelion" című lemezükkel váltottak egy nagyot és azóta úgy tűnik, megtalálták azt a zenei ösvényt, melyen haladni szándékoznak. Ennek legújabb eredménye a november 10-én a francia Apathia Records gondozásában megjelenő "Örvény" című stúdióalbumuk, mely logikus továbbgondolása 2015-ös korongjuknak.

Előző sorlemezük, a "Zeng" (lemezkritika ITT) magazinunknál 2015-ben toplistás anyag lett és nem véletlenül: valami olyasmit hozott létre a debreceni csapat, mely egyszerre volt összhangban a nemzetközi rock/metal trendekkel és mutatott fel egy zenei világot, ami kétségtelenül és megkérdőjelezhetetlenül magyar. Ez két hatás eredőjeként jött létre: egyrészt a post-black metal/shoegaze vonal egyértelmű térhódításaként, melyet talán az Alcest indított el a kétezres években és ma már az egyik legtermékenyebb alstílusnak számít a színtéren.

A másik tényező a magyar népzene értő beemelése a rockzene közegébe: ez az egyik legnehezebb, legfogósabb feladat, melybe rendre beletörik szinte minden, ezzel próbálkozó magyar zenekar bicskája (tisztelet a kivételnek). Nem konkrét népdalok vagy strófák átdolgozásáról van itt szó, hanem a népzene gondolkodásmódjának, általános életérzésének megértéséről és felhasználásáról. Természetesen a VHK nevének említését nem lehet megkerülni, de nem is kell, mert a Perihelion bátran és tudatosan vállalja fel a gyökereit, akár zenei tiszteletadás formájában is.

Külön meg kell említeni még két dolgot a zenekarral kapcsolatban: az egyik Vasvári Gyula egészen egyedi énekhangja, mely első hallásra szokatlan lehet. Magas fekvésű, tiszta éneke is a népdalok dallamfordulatait, előadásmódját idézi: gyakran hangjának lefojtott remegése adja át legjobban a dalokban megbúvó érzelmeket, máskor azonban mindez kirobban és ilyenkor egészen megdöbbentő hangulati csúcspontra tud eljutni az adott nóta.

A másik pedig a Perihelion látomásos, egészen költői jellegű magyar dalszövegei: ezek a sorok tökéletesen illenek az amúgy is igencsak utaztatós, pszichedelikus, álomszerű zenéhez, mivel inkább hangulati támpontot nyújtanak, így százféleképpen értelmezhetőek.

A zenekar 2016-ban kiadta négyszámos "Hold" című EP-jét, melyen három új dal mellett helyet kapott a Twin Peaks sorozatból ismert Sycamore Trees egészen sajátságos, perihelionosított verziója is. Ez a kiadvány már kicsit előrejelezte azt a sötétebb, hangulatában szomorúbb irányt, mely most a friss korongon teljesedett ki. Mintha a zenekar melankolikus post-black dolgai még hangsúlyosabbá váltak volna: még több a szellősen akkordbontogatós, mélázós tétel, miközben többször megjelenik a pszichedélia, amúgy rituális, sámánisztikus jelleggel.

Ilyen a címadó Örvény középrésze, mely monoton módon, egyre fokozva ismétli ugyanazt a súlyos témát, de hasonló a Kihalt égi folyosók bólogatós beszigorodása is: itt valamiféle valóban kozmikus távlatot kap a dal, híven a címéhez. A legszebb dallamokat rejtő szerzemény viszont egyértelműen a Romokon című tétel. Nekem itt bevillant Bakos Attila szintén 2015-ös "Aranyhajnal" című fantasztikus albuma (lemezkritika ITT): ez a nóta onnan sem lógna ki. Nem véletlen ez: Bakos Attila és Vasvári Gyula is vendégszerepel a szintén magyar, Kátai Tamás vezette Thy Catafalque 2016-os "Meta" című albumán (lemezkritika ITT).

Nem tagadom, hogy a kortárs magyar rockszíntérről pontosan ezt a vonulatot tartom a legéletrevalóbbnak: a fentebb említett, művészi színvonalú magyar szövegeket, a finoman megbúvó magyar tematikát, a népzene áttételes, rejtett beemelését (hallgassuk csak meg az Ébredő táj dallamait, előadásmódját!) és az érett, modern zenei megközelítést.

Mindhárom itt említett előadó a black metal környékéről indult valamikor nagyon régen és bár a mai lemezeik már csak hangulatukban, esetleg néhány hangszerelési megoldásukban utalnak vissza az eredethez és mindannyian nagyon messzire jutottak, mégis ott van az valahol mélyen, legyen szó csak néhány kitörésről, tempóbeli vagy érzelmi csúcspontról.

Az utolsó tétel, a Bardó gyönyörűen zárja le ezt az egybefolyó, kozmikus, hangzásában álomszerű utazást. A szűk negyvenperces, héttételes album meghallgatása után szinte azonnal indítottam is újra a korongot, mert a hangulata elképesztő módon magába tudja szippantani az embert. Szépség, elvágyódás, lelki és fizikai utazás, távolság: mindezek benne vannak az "Örvény" lemezben, melynél eddig kimagaslóbb hazai produkcióval nem találkoztam idén. Gyanítom, nem is fogok.

10/10

p_band.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1912956449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rez 2017.11.19. 10:42:44

nagyon jó lemez lett!
süti beállítások módosítása