Az északi szelek és melódiák kedvelőinek lett összehozva ez a hideg hétfői éjszaka a Dürer Kertben: Nothgard, Wolfheart és Omnium Gatherum, egy szavunk sem lehetett.
Melodikusabb metal kedvelőknek nem új név az Omnium Gatherum, s annak The Burning Cold Over Europe 2018 megnevezésű turnéja, melyet karöltve a finn Wolfheart és a német Nothgard tett fagyasztóbbá (a három csapat korábbi albumainak lemezkritikáját ITT, ITT és ITT olvashatjátok). E süvítő szél hozzánk november 12-én ért ide, bár ilyenkor szokva szokás nagykabátos időt eltörölve, pulcsiban baktatva 100 méter után, de aztán az első riffektől a libabőr és a zordság azonnal megjelent.
Amint meg lett hirdetve ez az esemény, kérdés sem volt, megyek-e vagy nagyon megyek-e. Wolfhearték, szívem örök farkasai nagy kedvenceim, mióta áttértem a tingli-tangli metalzenéről. A tavalyi Brutal Assaulton a fellépők sorait színezték, nagy szívfájdítva az én jelenlétem nélkül, amit most teljes mértékben pótoltnak érzek.
Nothgardra épphogy odarajzoltuk magunkat a felére, igazából tahóságot félretéve, annyira nem érzem magam emiatt vesztesnek. Nem is foglalkoztam velük előtte, ez tény, de nekem különleges nem volt benne, zeneileg teljesen a helyén volt, de nem mozgatta meg bennem a dolgot, hogy most úgy odamennék hajat rázni az első sorban, lelkemet kiénekelve. Sörözéshez teljesen optimális. Kinek a pap, kinek a vadkan, ugyebár.
És akkor a nagy szerelmeim is megérkeztek. Ahogy felcsendült az idei évi lemezükről, a „Constellation Of The Black Light” korongról az első dal, az Everlasting Fall, már tudtam, hogy ez bitang jó este lesz! Folytatódott is az egyik legkirályabb dalukkal, az Aeon Of Cold című tétellel: itt úgy rémlik, könnyben áztak szemeim. Persze az elmaradhatatlan The Hunt és a nagy közönségkedvenc, a Zero Gravity is felcsendült. Én pedig Disneylandben éreztem magam.
A nagyok közül megemlítendő az Omnium Gatherum, a profizmus és a közönségcentrikus előadásmód krémje. A turné címadó albumáról a The Burning dallal csaptak a nagyérdeműbe, szívvel-lélekkel és egy kis vadsággal. Ami rögtön szembetűnő volt, így egyetlen egy koncertjük után, hogy valami embertelen mennyiségű hálát és szeretetet adtak át a közönségnek, szó szerint kézből kézbe is. Persze, mint szokás, ilyenkor elővettek egy-egy régebbi jólbeváltat is. A Frontiers nélkül szerintem el sem engedte volna őket a közönség. Ütött! Így egy szóval.
Az én két személyes kedvenc albumomat is remélem megturnéztatják a közeljövőben, hisz ki ne akarna egy jó „Grey Heavens” vagy „New World Shadows” bulit átélni...
Egy szó, mint száz, életem egyik legkirályabb hétfője volt! Menjetek koncertre emberek! A Dürer Kert Facebook-oldalán időben értesülhettek minden atomgigaságról.
Fekete Ági (blackgnes)
U.i.: Ezt meg hazahoztam, ni!
