Rozsdagyár

BLOOD UP - Interjú az európai körútról visszatért csapattal

2019. június 12. - Felicium

62234146_337932900229279_1743195692072960000_n.jpg

Néhány hete tért vissza 10 állomásos európai turnéjáról a budapesti Blood Up zenekar, aminek kapcsán megkérdeztük őket a friss élményekről. Kérdéseinkre Mácsai Dániel, a csapat gitárosa válaszolt.

Sziasztok, utoljára a lemezetek kapcsán beszélgettünk (ITT olvasható), ami meglehetősen jól sikerült (lemezkritika), mint bemutatkozó korong. Azóta csak úgy történnek a dolgok veletek. Most tértetek vissza egy külföldi turnéról, mely az első volt a zenekar életében, ha jól tudom. Azért van időtök megélni a történéseket vagy nagyon rohanósak a napok mostanában?

Szia! Természetesen volt némi időnk megélni a történéseket, mondhatnám hiányzik, mert ez volt az első turnénk és minden nap nagyon emlékezetesre sikeredett. Persze a turné után azért vissza kellett állnunk a régi megszokott életünkhöz, hogy dolgoznunk kell és hogy a Blood Up jövőbeli terveire készüljünk.

Merre jártatok pontosan ezen a turnén és kikkel? Sikerült a többi csapattal összebarátkozni?

A turné 11 állomásból állt, ebből egy lett menet közben lemondva. Szlovéniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában két helyen, Görögországban, Bulgáriában, Romániában is két helyen és végül itt, Budapesten fejeződött be a turné a Legenda Sörfőzdében. Két zseniális cseh együttessel mentünk a Cuttered Flesh-sel és a Poppy Seed Grinder-rel. Ők brutal death metal zenét játsszanak, ami azért nekem picit erős túlzás, mert mindkét banda elég egyedi stílust alakított ki magának. Már Szlovéniában az első állomásnál kicsit idegesek voltunk, mert nem tudtuk, mit szólnak majd hozzánk, mivel mi groove metal zenét játsszunk, de már megérkezéskor nagyon közvetlenek és barátságosak voltak velünk. Gyakorlatilag minden nap koncert előtt és koncert után együtt lógtunk, iszogattunk, beszélgettünk és élveztük egymás társaságát.

Hogy jött a lehetőség és mennyire volt nehéz döntés elvállalni, tudván azt, hogy azért ez nem kis kiadás lesz? Mert ne ringassuk magunkat és az olvasókat se álomba, ez nektek nem volt ingyen.

A Hammer & Tongs-tól kaptunk egy üzenetet még tavaly novemberben, azt hiszem, hogy lenne egy ilyen lehetőség és hogy benne lennénk-e. Természetesen tudtuk, hogy egy olyan kis zenekarnak, mint nekünk, ez nem kis pénzbe fog kerülni, de a Blood Up mindig is egy olyan banda volt, amely szeret belevágni a dolgokba, merészen gondolkodni, hogy előrébb jusson és eljuttassuk a zenénket más városokba, más országokba. Az anyagi részét habár döcögősen is, de megoldottuk, ahogy nálunk szokás és azért itt valljuk be: semmi sincs ingyen és elég komoly áldozatok kell hozni. 

Dobos poszton is volt problémátok sajnos ismét. Ezt hogy sikerült orvosolnotok végül? Gondolom, ez is nagy fejfájást okozott a turnéra készülve.

A dobos problémát úgy sikerült orvosolnunk, hogy Dávid februárban visszatért az együttesbe, mert hiányzott neki a banda. És mi is körülbelül ugyanezen a véleményen voltunk. Ugyanis Dávid munka és egyéb anyagi problémák miatt hagyta el a zenekart, de sikerült vele megbeszélnünk a dolgot, mivel ő egy nagyszerű dobos és nagyszerű személy, akivel nagyon szeretünk együtt zenélni, meg ökörködni is. Basszusgitár poszton vannak jelenleg gondjaink, de a turné alatt Kocska Ádám segített ki minket, aki szintúgy egy nagyszerű srác és nagyon remélem, a jövőben még fogunk vele együtt dolgozni. 

Mostanában próbáltok ti is belefolyni a budapesti undergroundba és szervezni saját bulikat, ahová vagy hozzátok hasonló haverbandákat hívtok, vagy remek külföldieket. Mi a tapasztalat eddig? Megérte belevágni ebbe is?

Igen, mi is igyekszünk belemerülni a pesti underground életbe, de igyekszünk más városokba is eljutni. Például június 22-én az Endemic és a Selfless Abuse zenekarral lesz egy bulink a Kaptár Klubban Debrecenben, amit nagyon várunk. Eddig azt kell, hogy mondjam, bőven megéri, mert így szerzünk kapcsolatokat más zenekarokkal és szervezőkkel. Közben pedig egyre több ember kezdi megismerni a Blood Up zenéjét és hozzáállását.

64235910_1416514871881187_4936846554909638656_o.jpg

Visszatérve a turnéra: van egy vagy maximum kettő olyan momentum, mely biztosan olyan maradandó volt, hogy akár 10-20 év múlva is örömmel emlékeztek majd rá?

Sőt, több is kelleténél... De ha két dolgot ki kéne emelnem, akkor az egyik Szarajevó városa lenne, ahol alig kezdtük el a soundchecket, de már 6-7 fiatal tinédzser metalos olyan tombolást vágott le előttünk, amit Budapesten nem nagyon tapasztaltunk eddig. Utána az egész koncert alatt mosholás, circle pit abban a kis klubban és a végén néhány egyetemista lány odament Anitához és azt mondták neki: nem ez a zene az ő világuk, de amint meghallották őt énekelni és hörögni, azonnal beleestek. 

A másik emlékezetes dolog az épp a Legenda Sörfőzdében volt, ahol a Poppy Seed Grinderrel elnyomhattam élőben a Vadertől a Carnal című nótát. Az volt nekem a turné csúcspontja. És bónusznak talán a könnyes búcsú egymástól a két cseh együttestől, mert nagyon egymásra találtunk.

Hova tovább ezután? Szeretnétek minél előbb újra összehozni egy hasonlót, ha lesz rá lehetőség? Itthon mikor láthatunk titeket legközelebb?

Egyelőre most az a tervünk, hogy még ezt a koncertet Debrecenben megcsináljuk a Kaptárban, aztán egy kis időre szünetre megyünk, illetve én miután februárban csatlakoztam a Green Hell együtteshez, ott már nyáron elkezdődnek a munkálatok az új lemezhez, ami nagy valószínűséggel az év folyamán meg is fog jelenni. Úgyhogy nem sokat fogok lazsálni. De már javában írjuk az új dalokat a Blood Upnál is és nagy valószínűséggel először egy EP-t jelentetünk meg, jövő évre pedig már a második nagylemezzel fogunk jelentkezni. Poppy Seed Grinderrel még a turné alatt beszéltük, hogy jövő év elején egy 4-5 állomásos cseh koncertkörutat megcsinálhatnánk és már folynak javában a tárgyalások, hogy mikor és hova menjünk. Itthon is tervezünk néhány koncertet őszre, de mindenekelőtt az új dalok és persze nekem a Green Hell fog most prioritást élvezni.

61605097_1406961469503194_3272736140062359552_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1714889360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása