Kihaló állatfaj a magyar thrash metal zenekar típusa: utoljára az Archaic meg az iparági veterán Moby Dick lemezeiről írtunk kritikát (ezek ITT és ITT olvashatók), de szerencsére mindig fel-felbukkan egy-egy újonnan alakult csapat, mely ott veszi fel a fonalat, ahol esetleg a többiek elejtették. A 2016-ban megalakult soproni Innistrad szerzői kiadásban jelentette meg debütalbumát "A hatalom figyel" címmel október 5-én és forgalmazásának érdekessége, hogy nem található meg a netes, digitális streaming-platformokon, azaz csak és kizárólag CD-formátumban, közvetlenül magától a zenekartól vásárolható és hallgatható meg.
Ez tökéletesen logikus lépés és számomra rendkívül szimpatikus is: a csapat időt, pénzt és energiát fektetett a korong megvalósításába és fizikai létrehozásába és tudva azt, hogy a streaming-szolgáltatóktól gyakorlatilag semmilyen értelmezhető bevételre sem számíthat egy hasonszőrű brigád, a közvetlen értékesítésben bízva korrekt módon azokra építenek, akiket valóban érdekel a dolog és ezért gyakorlatilag egy doboz cigaretta árát hajlandóak is kifizetni.
Nos, az együttes jóvoltából sikerült a CD-t lefülelni és az már az első pillantásra látszik, hogy az Innistrad maximális odafigyeléssel és elkötelezettséggel jelentette meg bemutatkozását. Kertész Enikő borítógrafikája azonnal megragadja a tekintetet és tökéletesen passzol az album mondanivalójához is. A felvételek Schmiedl Tamás (Moby Dick) soproni MD Stúdiójában készültek és nagyon szépen megdörren a produkció: tisztán, pontosan, gyilkos döggel szól minden hangszer, különösen a gitárok, talán egy kicsit az ének előre van keverve, de ez is hozzájárul a szöveg értéséhez és értelmezéséhez.
Az Innistrad a mindenféle sallang és modern hatás nélküli, szikár thrash metalt nyomja, darálja, hajtja, űzi a félórás, az intróval együtt kilenctételes korogon. Egyedül talán a Mégis élsz című dalban találunk heavy metalos, melodikusabb dallammeneteket és szólókat, a többi nóta végig, mindenféle stílusbeli kitérőt mellőző thrashgránát.
Külön érdekesség még a zenekar felállása: a három harcedzett tag mellett (Unger János - ének, Rácz János - dob, Lőrincz Zoltán - basszusgitár) a két gitáros (Kassai Ádám és Lőrincz Ádám) kifejezetten fiatal, így két generáció tolja egymás mellett a metalt. A két bárdista felel egyébként jórészt a zenéért, míg a szövegeket a frontember írja.
Bár a zenekar egyik fő hatásának a Kreatort hozta fel több interjúban is, én inkább a Bay Area bandáit (Testament, Exodus, Slayer) éreztem jobban kidomborodni. Szó sincs itt másolásról: egész egyszerűen az Innistrad nem akarja feltalálni a spanyolviaszt és ragaszkodik ahhoz a zenei világhoz, melyet megismert, megszeretett és játszani akar. Szóval progresszív elemeket ne is keressünk itt, ez a lemez (és szerintem maga a banda) nem erről szól. Szigorú, komor, kemény: játszadozásnak itt még zenei értelemben sincs helye.
A sok pozitívum mellett azonban több olyan negatívummal is szembesülnünk kell, mely talán magyarázható a rövid zenekari múlttal és pályájuk kezdeti szakaszával. A hangszeres produkcióba nem tudok és nem is kívánok belekötni, mert nem igazán tudnék bármit is felhozni: penge riffek, ötletes, noha spórolós szólók sorjáznak itt.
A gondom az énekkel és a dalszövegekkel van, egészen pontosan három olyan dolog merült fel bennem, mely mindenképpen orvosolandó. Amikor beindult a nyitó Adott szó és megérkezik Unger János első pár sora, először azt hittem, hogy rossz CD-t raktam a lejátszóba. Tudom, hogy a zenekar soproni, az MD Stúdióban vették fel az anyagot és nagy Moby Dick-rajongók, de sajnos a frontember prozódiája, szövegmondása és egész frazírozása egy az egyben Schmiedl Tamásét hozza. Ez mindenképpen levetkőzendő, mert ez bizony már igen-igen rövid távon nagyon zavaróvá válik.
A másik a dalszövegek magyartalansága, ragrímek sokasága ("Életedet kutatva, más utakat mutatnak, bűneidért vallatnak, imáikat mormolva ... más vagy, ezért utálnak, megvetve aláznak, az utolsó percig gyaláznak." vagy "Igazság is megfakulva, emberek agya elborulva, boldog arcokat sugározva, az ismerkedés nincs korlátozva." stb.), a prozódia hiányosságai, a szótagszám hibái: ezek bizony szintén mind, külön-külön javítandók.
Az is zavart már egy-két dal után, hogy annyira negatívak, egyoldalúak a szövegek (minden rossz, mindenki átver, egyedül vagy, ledarálnak, kinyírnak, stb.), annyira csak az állandó nyomorúságra és pusztulatra koncentrálnak, hogy már nagyon vártam valami bizakodóbb, élettel telibb mondanivalót, mert az életünk azért nem ilyen vagy nem kizárólag ilyen, ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb.
Értem és tudom, hogy a thrash metal (a hardcore szcénához hasonlóan) a keményen társadalomkritikus, nyersen odamondogatós dalszövegek szülőhelye, ez rendben is van, de ez nem ment fel senkit az igényes, stilisztikailag helyes mondatok megfogalmazása alól.
Egy nagyon konkrét mondanivalójú, a politikai korrektség fogalmát páros lábbal gyomorba rúgó szerzemény is található itt a záró Menekültek képében, melyet még a banda előző gitárosa írt és mely egyúttal a lemez egyik húzódala is. Átkozottul fogós groove-ja és riffje van, automatikusan bólogat rá az ember: kérdés, hogy a dalszöveg mennyire osztja meg a hallgatókat és mennyire tudnak attól elvonatkoztatni, ha igen.
Biztató bemutatkozás tehát az "A hatalom figyel": megvannak a szinte kötelező gyermekbetegségei, de ezek pontosan azért vannak, hogy kijavításukkal fejlődni lehessen. Figyelni fogom a csapat munkásságát, ez biztos.
7/10
