Ausztrália az elmúlt évtizedben számtalan deathcore csapattal gazdagította a metal színterét: ezek közül sok eltűnt a süllyesztőben, azonban néhány bekerült a szcéna ismertebb nevei közé. Thy Art Is Murder, Make Them Suffer, The Red Shore, Headwound the Pony, Iconoclast, I Valliance, Boris the Blade, A Night in Texas és a sor gyakorlatilag a végtelenségig folytatható.
A 2009-ben Brisbane városában megalakult technikás deathcore-t játszó Aversions Crown június 12-én jelentette meg "Hell Will Come For Us All" címmel a Nuclear Blast kiadó gondozásában negyedik soralbumát (2017-es anyagukról ITT írtunk kritikát). A banda a stílus progresszívabb, komplexebb, izgalmasabb vonalát vitte, ráadásul dalszövegeik egy sci-fi világot mutattak be idegen lényestül, technológiástul együtt, egyfajta disztópikus, poszt-humán szemüvegen keresztül.
Aztán 2018-ban Mark Poida énekes távozott, a frontember pedig az amerikai Tyler Miller lett és ezzel elég sok minden meg is változott. Egyrészt Poida sokkal szélesebb hangtartománnyal rendelkezik mind a magas, kvázi-rikácsolós, mind pedig a mélyebb, hörgősebb regiszterben, míg Miller gyakorlatilag végig ugyanabban a középfekvésben köpködi és üvölti ki a lelkét, így egy kissé monotonnak hat a végeredmény.
Másrészt az Aversions Crown a korábbi anyagain pontosan azzal tűnt ki a pályatársak közül, hogy sokkal közelebb álltak a technikás death metalhoz, mint a fősodorbeli deathcore vonalhoz. Most is találhatunk itt tekeréseket rendesen (lásd például a Born In The Gutter első verzéit), azonban sajnos az énekesváltással (alig észrevehetően ugyan, de) bekúszott a kortárs metalcore rákfenéje, azaz a már kismilliószor hallott és komplett klisévé vált rifforientált, ordibálós verze - dallamosabb, generikus refrén kettőssége.
A hagyományos, úgynevezett klasszikus deathcore az elmúlt években is átalakulóban van: néhány banda konkrétan hagyta a fenébe az egészet és átment a popszíntérre (Bring Me The Horizon), mások metalosodtak és ez nem is vált a hátrányukra (Whitechapel), azonban sokan a szimfonikus black metal eszköztárát vetették be a deathcore atmoszféra és alapok mellé, kifejezetten érdekessé és izgalmassá téve dalaikat (Carnifex, Shadow Of Intent), azaz mindenki keresi a továbblépés irányát (a vonatkozó lemezkritikák ITT, ITT és ITT olvashatók).
Nos, ehhez képest az Aversions Crown érdekes utat választott: elhagyta a korábbi, technikás death metalos megközelítést és egy talán tradicionálisnak nevezhető deathcore anyaggal állt elő, mely leginkább a Thy Art Is Murder vagy éppen a Fit For An Autopsy vonalára hajaz. Tyler Miller orgánuma amúgy is eléggé emlékeztet CJ McMahonéra, így a hasonlóság igen sokszor szembe-, illetve fülbeötlő.
Az ausztrálok természetesen vannak olyan jó zenészek és éppen elég évet lehúztak már a rockiparban ahhoz, hogy képesek legyenek érdekessé és változatossá tenni az egész korongot, de valahogy pontosan az az egyéni ízt érzem egy kicsit elveszni, mely miatt azonnal meg lehetett őket különböztetni a többi hasonszőrű bandától.
A sci-fis/idegen lényes tematika is odalett: a dalszövegek leginkább az erőszakról, a politikáról és ezek intézményesített összefonódásáról szólnak, legegyértelműbben talán az egyébként büntetően jó riffel rendelkező Scourge Of Violence című tételben.
A kilenctételes korong harmincnyolc percben darálja le, csócsálja meg és köpi ki a hallójáratainkat, szóval semmi sincs itt túljátszva, túlpörgetve és az ausztrálok az álművészkedő narrációtól, sóhajoktól és filmzenés betétektől is megkíméltek bennünket. Ez lecsontozott, fifikás, ám némileg generikus deathcore, nincs mit ezen nagyon elemezgetni. Talán az Aversions Crown úgy gondolta, hogy ha az összes többi banda szépen elhagyja a színteret, akkor ott kialakul egy pontosan akkora űr, melyet ők képesek betölteni. Lehet, hogy van ebben ráció.
Azonban én mégis úgy érzem, hogy érdekesebbek, izgalmasabbak voltak a zenekar korábbi anyagai. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miként fog elsülni a "Hell Will Come For Us All": hogyan fognak reagálni a megrögzött AC-törzsrajongók vagy éppen a színtér deathcore-árvái. Szóval korrekt produkció ez, csak valahogy mégsem az igazi.
8/10
