2020. Az év, mely szinte másról sem szólt, mint a vírushelyzetről meg egy kicsit Amerikáról. Főleg az előbbi már szerves részévé vált a mindennapjainknak, enyhén szólva furcsa lesz majd, amikor már magunk mögött tudjuk ezt az egészet. Mindkét témával kapcsolatban határozott véleménnyel rendelkezem, de a Rozsdagyár nem az a platform, ahol ezeket meg kellene beszélni. Ám egyes zenekarok szócsövei azért lehetünk, még ha nem is mindenben értünk velük egyet.
A kultikus New York-i hardcore alakulat, a Harley Flanagan vezette Cro-Mags egy teljes EP-t szentelt a fentebb megemlített témaköröknek, mely "2020" címmel jelent meg az Arising Empire kiadó gondozásában 2020. december 11-én. Sok zenekar foglalkozik már a helyzettel és egészen biztos, hogy ez még hosszú ideig táptalaja lehet főleg az extrém metal bandák dalszerzési ihletettségét érintően.
A Cro-Mags idén tért vissza ismét a metal-vérkeringésbe kerek húsz év után. A nyáron megjelent visszatérő lemezük (kritika ITT) sem volt piskóta, ahogy ezt a mostani EP-t sem éppen viccnek szánták. Az anyagon található hat darab szerzeményt húsz perc alatt lezavarják, amolyan Cro-Mags-módra.
A rapes betéttel indító Age Of Quarantine (micsoda szójáték) szép fokozatosan keményedik be, illetve gyorsul fel. Nem kapunk többet, mint kő-egyszerű hardcore punk témákat, de nem is akarunk tőlük igazából mást. Mindezeknek egyébként is kiváló tanítómesterei a New York-i fenegyerekek. Érkezik a címadó dal, a 2020. Ez már azért másabb jellegű, amolyan atmoszferikus köntösbe csomagolt hardcore, kevesebb énekkel, dallamok kíséretében.
A Life On Earth ritmikus, garantáltan nyakficamot előidéző riffelése sem kutyafüle, rövid, lényegre törő darab, tipikus koncertnóta. A Violence And Destruction egy kicsit a reggae-vel kacérkodik, a másik érdekessége pedig a dallamos énektémákban rejlik. A Chaos In The Street visszakanyarodik a vegytiszta hardcore punkhoz, a záró Crofusion-t a ritmusszekció játékossága dobja fel, de a hathúros is beszáll a játékba, hogy kerek legyen a történet.
2020. Legyen inkább ez az év a Cro-Mags kiváló EP-jéről emlékezetes, ne arról, amiről az anyag szól. Na, ezt most jól összekutyultam. Mindegy is, a lényeg, hogy a Cro-Mags egész egyszerűen nem tud hibázni, most is jól megkaptuk tőlük a magunkét.