Még mielőtt belefognék a legújabb, hatodik - és egyelőre úgy néz ki, hogy a legutolsó - Cadaveres-nagylemez elemezgetésébe, muszáj egy kis kitérőt tennem a magazinunk számára előzetesen megküldött digitális promó minősége kapcsán: az anyag 24/96-os felbontású és hatalmasat szól (ellenben a szokásos mp3-as cuccokkal).
Tudom, örüljünk neki, hogy általában napokkal, hetekkel korábban megkapjuk a zenekaroktól és/vagy lemezkiadóktól az új albumokat, viszont, ha valamiről véleményt kell formálunk, akkor nem fantáziálhatunk közben arról, hogy milyen lenne, ha...mert egy silány minőségű mp3 bizony beárnyékolhatja az összképet. A fentiekkel természetesen nem akartam megbántani senkit, és ezúton szeretném megköszönni a zenekarnak, hogy megtiszteltek minket egy igazán jó minőségű anyaggal.
A Körmöczi Péter vezette modern metal formáció előzetesen már bejelentette, hogy ez a mostani lesz az utolsó Cada-nagylemez, de egyúttal azt is megerősítették, hogy a banda nem szünteti be a tevékenységét, hanem más munkamódszerrel, illetve megközelítéssel, de folytatja tovább a zenélést.
A Cadaverestől nem szokatlan a kísérletezés, a fő csapásiránytól néha kissé eltérő zenei utazás. Erre példaként szolgálhat a tavaly megjelent rap/metal EP-jük, az "Ezzel még tartozom" (kritikánk ITT olvasható), de vannak akusztikus, illetve magyar nyelvű dalaik is, szóval eléggé változatos az összkép a diszkográfiájukat illetően. A 2021. április 9-én a H-Music kiadó gondozásában érkező "Ars Moriendi" (A meghalás művészete) már a borítójával is felkelti az érdeklődést: a zenekar elképzelése alapján készült mű a Dystopia Arts és Jacsó Balázs közös munkája.
A tíz dalt, egy intrót és egy átvezetőt tartalmazó korong két nótája (Ghost Riders; #13) a 2019-es "Si(g)ns" című EP-jükről lett átcsoportosítva, a többi új szerzemény. A vonósokkal is színesített, hangulatos felvezető intro (Ars Tenebrarum) után robban be a The Labyrinth című dal: a pörgős, tipikus Cada-stílusjegyekkel operáló nóta erős kezdés, de érezni rajta, hogy nem ebben lövik el a legnagyobbat durranó patronjaikat. Következik a klipesített Savages: ezt egy fokkal már erősebbnek érzem, és a dallamos énektémái is jobban tetszenek, mint az előzőben elővezetett melódiák.
A "Si(g)ns" EP-ről származó Ghost Riders jó húzós kis nóta, melyben a dallamos ének és a brutál vokál váltogatása, akárcsak a többi dalban, itt is tökéletesen kiegészíti egymást. A Scruple pattogós üteme kissé a Sepura hajaz, a lúdbőröztető, melodikus refrén pedig enyhén szólva is rohadt jó. Meg is hallgattam egy csomószor egymás után. A Bittersweet Symphony szögelős ritmusa nagyot szól, de az előző dal magasságaiba sajnos nem merészkedik. Igaz, ennek teljesen más a karaktere, és ez így van jól, ahogy van.
#13: a másik "Si(g)ns"-es dal, melyben ismét a súly dominál, szinte harapnak a vaskos, húsos gitárok, az atmoszférája pedig fenyegető. A Bites kegyetlen groove-jai, brutál riffelése, és a megadallamos vokáltémái sem gyengék, na. A pörgősebb Impersonal Agency is tartja a szintet, majd érkezik egy rövid árvezető, a Passio Moriendi, mely a Walls című nótába torkollik. Itt is megy a súlyozás rendesen, nekem egy kissé Machine Head-ízű. A Fallen Kingdom zárja a sort: nem rossz dal, de itt már nem éreztem azt a fajta átütő erőt, mint a korong egyes szerzeményei kapcsán.
A Cadaveres hatodik nagylemeze tekintélyt parancsoló, jó nótákkal, ütős hangzással, gyönyörű borítóval. Ha valóban ez az utolsó album, akkor méltó zárás, ha pedig mégsem, akkor "csak" egy újabb bivalyerős Cada-korong. Az "Ars Moriendi" a digipack CD-verzió mellett vinylen is elérhető lesz. Engedd közel magadhoz az új Cada-nagylemezt...
9/10
