A mából, azaz 2022-ből visszatekintve egészen nyugodtan kijelenthető, hogy volt valami megismételhetetlen, csodálatos, zavarba ejtő mágia a '80-as évek metaljában. Akkoriban hetente jöttek ki olyan albumok, melyek vadonatúj utakat nyitottak a rockzenében és sokuk esetében egészen biztosak lehettünk benne, hogy olyat korábban még senki más nem játszott.
Igazán nem akarok átmenni a Muppet Show két örök elégedetlenkedő öregurába, akik mindig mindent is leszólnak, de az kétségtelen, hogy komoly gondok vannak manapság a kreativitással. Mintha valamiféle mesterséges intelligencia folyamatosan recirkulálná az elmúlt hatvanöt év rockzenei örökségét, riffjeit, témáit, megoldásait, de az újdonság nyomát nem találni sehol, ami ilyen jellegű dolog pedig mégis kijön, az emberi fogyasztásra jórészt alkalmatlan.
Ez persze magyarázható a nosztalgiával, a generációs különbségekkel, a megváltozott zenehallgatási szokásokkal, az elképesztő zenei túltermeléssel: mindenki válassza ki nyugodtan a maga kedvenc indokát, de mégis, miért van az, hogy a mai fiatal metalbandák sokkal szívesebben foglalkoznak negyvenéves stílusok újramelegítésével, mintsem újak kiötlésével?
Nos, a kanadai techno-thrash brigád, a Voivod egyike a '80-as évek egyik legikonikusabb, legőrültebben progresszív metalbandáinak, melyek amolyan teljesen egyedi üstökösként söpörtek végig a metal égboltján, de se előzményük, se követőik nem voltak. Epigonjaik persze minden bizonnyal létezhettek, de ezek még lábjegyzetként sem maradtak fenn sehol, hasonlóan a Tool-kópiazenekarokhoz.
A Voivodot sem a tagcserék, sem pedig alapító gitárosuk, Piggy 2005-ös halála nem törte meg. Ma már csak Away dobos és Snake énekes maradtak az eredeti felállásból: Daniel Mongrain gitáros 2008, Dominic Laroche basszusgitáros pedig 2014 óta tagja a formációnak és ez a tagság már a második korongját hozza ki február 11-én a Century Media gondozásában "Synchro Anarchy" címmel, mely mindösszesen az együttes tizenötödik sorlemeze (előző albumuk kritikája ITT olvasható).
Ahogy korábbi recenziónkban említettük, az új éra zeneileg legfőbb változása mindenképpen Daniel Mongrain gitározásában keresendő: ő szépen hozza a disszonáns riffelést, de Piggy zsigeri őrülete és agressziója nélkül, illetve szólói (melyekből az új anyagon alig találni néhányat) teljesen más jellegűek. Mongrain a Montreali Egyetem dzsessz-tanszakán szerzett diplomát és ez tökéletesen ki is hallatszik játékából: leginkább afféle progresszív-fúziós metal íze van szólóinak, azaz ez egy teljesen más világ.
Ezek ellenére a "Synchro Anarchy" tökéletesen beleillik a kanadaiak eddigi diszkográfiájába: van itt pszichedelikusan elszállt, szinte lebegős darab (Mind Clock, Holographic Thinking), súlyosabb, riffelősebb tétel (Planet Eaters), egyenesebb vonalú, punkosabb nóta (Sleeves Off), szóval unatkozni nem fogunk egy pillanatra sem. Snake idegbeteg, szinte áramgenerátorként izzó-zsizsegő hangja pedig garantáltan kikészíti az avatatlanokat.
A Voivod - pontosan totális egyedisége okán - az a zenekar, melyet vagy imád valaki, vagy pedig totálisan érdektelennek és unalmasnak tart. Én lassan harmincöt éve megkérdőjelezhetetlenül elfogult vagyok velük szemben, de azért azt el kell ismerni, hogy a "Dimension Hatröss", a "Killing Technology" vagy éppen az "Angel Rat" zsenialitását nem érdemes számon kérni a "Synchro Anarchy" dalain.
Az a zenekar azonban, mely negyvenéves múlttal a háta mögött olyan dalokat tud írni, mint például a The World Today vagy a már említett Planet Eaters, az bizony még igencsak messze van attól, hogy önmaga tribute-bandájává váljon (ilyet is sokat láttuk már, valljuk be). Szóval a kanadaiak friss lemeze a világot nem váltja ugyan meg, de bőven leckéül szolgálhat a jelen recenzió elején felhozott fiatal bandák számára. Lehet így is: így is lehet.
9/10
