Még a márciusi HammerWorld-magazin CD-mellékleteként jelent meg a hazai kvázi-szupergroup, a Tulpa bemutatkozó nagylemeze "How To Create ..." címmel, mely a korábban általuk kiadott két EP anyagát gyúrta egybe, felfrissített, kompakt hangzással és kicsit megvariált dalsorrenddel.
A zenekart 2020-ban alapította meg a valamikori Trick zenekar két tagja (Győri Attila gitáros és Jáger Zoltán dobos), hozzájuk csatlakozott Binges Zsolt basszusgitáros (Fish!, Storm The Studio), illetve főnyereményként Székely Marci, akit az Ozone Mama soraiból, illetve a Soundgarden tribute-banda, a Superunknowns frontembereként ismerhetünk.
Nos, a Tulpa tipikusan amerikai zenét játszik, valahonnan a '90-es évek második feléből, a kétezres évek elejéről. Tulajdonképpen két banda nevével jellemezni tudjuk a "How To Create ..." zenei világát: a tempósabb, karcosabb dalok egy az egyben hozzák az Audioslave hangulatát (Székely Marci tökéletes Chris Cornell-interpretációjával), míg a lazább, nyugisabb, funky-jellegű tételeket egy erősebb amfetamin-kúrát futott Red Hot Chili Peppers is írhatta volna.
Sokáig igen nagy gondban voltam a zenekar lemezével és a koncepcióval, pont a fentiek miatt. Természetesen vérprofi cucc az egész: állat jól szól, remek hangszeresek játszanak rajta nem egyszer virtuóz módon, amit pedig Székely Marci nem tud kiénekelni, azt bizony nem is érdemes. Csak éppen milyen dolog már az, hogy évtizedes rutinnal rendelkező kiváló zenészek tulajdonképpen mások életművét írják tovább, értelmezik, ahelyett, hogy a saját hangjukon szólalnának meg?
Mert bizony nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az egész korong olyan, mintha színjeles zenekonzisok kapták volna meg házi feladatként, hogy írjanak tökéletes RHCP- és Audioslave-dalokat, lehetőleg az eredetieknél is jobbakat.
A vicc pedig az, hogy sokszor tényleg jobbak ezek a parafrázisok a mintánál: a The Hideaway, a Greedy Eyes, a Purple, a Paralyzed, illetve különösen a The Deceived olyan, mintha a "Blood Sugar Sex Magik" és a "Californication" korszakbeli erős paprikát kevernénk össze: ilyen dalokat körülbelül huszonöt éve nem képesek írni Kiedis-ék és szerintem a fél kezüket odaadnák a Tulpának ezekért a nótákért. A többi tétel meg a Cornell-RATM fúzió grunge/hard rockos vonalát hozza, szintén hibátlanul.
De a gond pont ezzel van: ezt mások máskor már megírták és eljátszották. Örök vesszőparipám, az angol nyelvű dalszövegek használata is fejvakarásra késztetett. Ez is fokozza az érzést, mintha a Tulpa nem is igazán a magyar közönségnek akarna szólni: mintha Székely Marciék bizonyítani akarnának, csak éppen nem tudom, hogy kinek.
Van egy kakukktojástétel is a lemezen, ez pedig nem más a Down The Road We Go, mely amolyan őrült amcsi southern boogie, némi alt-rockos beütéssel. A Mislead meg olyan tempós, szinte táncolható groove-val rendelkezik, hogy tényleg nehéz nyugodtan, ülve végighallgatni. Az egész lemeznek egyébként kifejezetten pozitív, energiával feltöltő hangulata van: napindítónak kávé helyett is kiváló bármelyik nóta.
Azonban a fentiekben leírt problémákat nem tudom megkerülni. Tulajdonképpen egy az egyben felhozhatnám a Mad Robots 2020-as "Pareidolia" korongja kapcsán leírtakat (kritikánk ITT olvasható): profi zenészek vérprofi produkciója, de az egész afféle stílusgyakorlat, ismert amerikai zenekarok vonalán mozogva. Ezt maga az együttes is (szinte tréfásan) bevallja névválasztásával: a tulpa a tibeti buddhizmusból ismert szellemi entitás, mely egy valaha élt ember szellemi energiájának megidézése révén önálló életre kel egyfajta másolatként vagy bábként (David Lynch Twin Peaks című sorozatának szürreálisra és mítoszrombolóra sikerült harmadik évadában fontos szerepet is kapnak).
Remélem, hogy a hazai bandának ennél sokkal nagyobbak az ambíciói: minden megvan bennük, hogy önálló hangon szólaljanak meg, megtartva azt a dalszerzői színvonalat és érzékenységet, mely tagadhatatlanul ott van ebben a tíz dalban és negyvenegy percben.
8/10
