Rozsdagyár

DEFLESHED - Grind Over Matter (2022)

2022. november 13. - Dazoll

ndefleshed-grind_over_matter-3000x3000px_1.jpg

A svéd Defleshed közel tizenhét év szünet után visszatért az élők sorába. A banda nem sokkal a legutóbbi, 2005-ös "Reclaim the Beat" című albumuk után feloszlott. Az eredeti alapfelállás (Gustaf Jorde – ének/basszusgitár, Lars Lövfen – gitár, Matte Modin – dobok) éppen tavaly futott össze azzal a szándékkal, hogy felvegyenek néhány új dalt, melyet egy bakelit dobozos szettben fognak szerepeltetni.

Ugyan a vinyl box set nem jelent meg (helyette egy kislemezre kerültek fel az arra szánt nóták) de a csapat több mint elégedett volt az erőfeszítéseikkel, ezért úgy döntöttek, hogy továbblépnek, és felvettek egy teljes új albumot, így született meg a "Grind Over Matter".

A Defleshed eredetileg 1991-ben alakult Uppsalában és az első éra 2005-ig tartott. Ez idő alatt öt nagylemezük jelent meg és úgy csinálnak, mintha ez a tizenhét év meg se történt volna. A death és thrash metal ötvözetű muzsikájuk semmit nem változott. A "Grind Over Matter" anyagon olyan éhség van, mely sokkal fiatalabb zenekarokat is megszégyenítene, és a legtöbb, hosszú szünet után visszatérő együttessel ellentétben a trió bebizonyítja, hogy még mindig megvan bennük a szenvedély, a kirobbanó energia, és olyan, mintha csak pár év telt volna el a legutóbbi albumuk és eközött. A banda nem hagyott ki egy lépést sem, ugyanolyan brutális és pimasz, mint korábban.

A "Grind Over Matter" rövid, velős korong lett. Tizenegy nóta sorakozik, alig több mint fél órában. Az egyenes és sallangmentes megközelítésük sokkal ízlésesebbé teszi az egész albumot, a kegyetlen sebesség és a keménység iránti elkötelezettség pedig olyan vonzóvá.

Az album kezdettől fogva non-stop agresszív káosz, néhány lassabb tempóváltással megszórva. A riffek jönnek és mennek a hólyagos dalokban, rengeteg aprító szólóval. Nem térnék ki egyesével a nótákra, hisz mindegyik ugyanazon receptből íródott: egyszerű, puritán, zsigeri fejletépős zúzdák. Ebből adódóan sajnos hamar előjönnek a hibák is. Van az a mondás, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér, hát itt érezhetően rövid az a bizonyos takaró és albumszinten látszik, hogy milyen kevéske eszköztárból építkezik a csapat.

Vannak jobban elkapott szerzemények, az album erősségei mindenképpen a nyitó Bent Out Of Shape, a Staring Blind, a Blood Well Spend, a Behind Dead Eyes, és a Blast Beast. Összességében a többi nóta is tartja a szintet, nincs kimondott rossz dal a lemezen, de ennyi és nem több.

A Defleshed visszatérő lemeze becsületes iparosmunka, hiába a sok kihagyott év és eltökéltség ide vagy oda, mégis rutinmunkának tűnik, persze profin előadva. Korábban említettem, hogy a brigád ott folytatja, ahol abbahagyta, ebbe sajnos az is beletartozik, hogy nem számoltak az eltelt évekkel és emiatt nosztalgiaszagúnak érzem.

Az albumot a svédországi Uppsalában található Rorysound stúdióban vették fel Lawrence Mackroryval. Nem is vagyok kibékülve vele, a hangszerek és az ének jól elkülönül, de itt spóroltak a bestialitással, túl tompán szól az egész. A hangzásuk olyan, mint bármelyik korai Death vagy Possessed albumé, épp ezért nem is tűnik mainak az anyag, ha nem tudom, meg nem mondtam volna, hogy ez 2022-es lemez. Az albumborító szintén retró, de legalább pofás. A "Grind Over Matter" október 28-án jelent meg a Metal Blade Records gondozásában.

7/10

ndefleshed_main_by_evelina_szczesik_for_ever_vision_art.jpg

Fotó: Evelina Szczesik

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2717977618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása