Ha valaki egy kicsit is követi a metal eseményeit, az pontosan tudja, mekkora teljesítmény a németországi Wacken színpadán fellépni. Ha valaki egy csöppet jobban odafigyel a fémzenei történésekre, az azt is tudja, hogy a Wacken Metal Battle Hungary keretein belül erre idén (is) lehetősége volt egy magyar zenekarnak, mégpedig azáltal, hogy megnyeri az esemény által meghirdetett, szakmai zsűri és nézői szavazatok által egyaránt eldöntött tehetségkutatót. Ha pedig valaki közepesen képben van a magyar zenei színtérrel, azok számára egyértelmű volt, hogy az idei tíz, döntőbe jutott banda közti verseny pokolian szoros lesz.

Nem kis kalandra szánta el magát, aki elejétől végéig részt akart venni a június 18-án, a csepeli Barba Negrában rendezett Wacken Metal Battle Hungary döntőjén. A program ugyanis kora délután kezdődött, és öreg este ért véget. De a megszállott rajongók – mint ezen sorok írója is – már vasárnap délután fél kettőkor ott ácsorgott a Blue Stage előtt, opcionálisan egy (re)pohár laza fröccsöt szorongatva. Nem is húzom tovább az időt, nézzük, kik szórakoztattak minket ezen a már-már mini fesztivál hangulatú bulin!

1. Leecher

Jól mondta Horváth Anett, a cselló-metalt játszó zenekar karizmatikus frontembere: nagyon izgalmas volt, hogy egy olyan zenekar nyitotta a rendezvényt, ahol minden hang más hangszerből szólal meg, mint amire az ember számítana. Főleg, hogy dobosuk helyett ezen a koncerten Nular erősítette a ritmusszekciót, aki a klasszikus dobszerkó helyett ujjdobon nyomta a tempót (önálló produkcióját akár az idei Fekete Zajon is megtekinthetjük, ITT tudjátok megnézni, melyik napon). Nagy kihívás lehet nem sokkal ebéd után, kilenc másik banda előtt játszani, de ez nem zavarta a Leechert, az energiaszintet a maximumra tolták, úgy nyomták a minikoncertet, mintha már most a Wacken színpadán állnának. Kisegítette őket pár dal erejéig a Komodo Iváncsó Gábora – ha valaki kajakómás lett volna, az ő hörgésére-sikítására egész biztosan felébredt.

2. Magor

Egészen más stílusú, de hasonló intenzitású energiát hozott a színpadra a Magor. Interakciójuk a közönséggel tízből tízes volt – én korábban nem ismertem ugyan őket, de elég sokat elmond az eddigi munkásságukról, hogy kora délután kordonba kapaszkodó emberek üvöltötték velük lelkesen-kócosan a dalszövegeiket. Kitűnően variálták a rock klasszikus, már-már motoros találkozós elemeit a modern metal groove-jaival, és a screamer – énekes kettős felállás is nagyon stabil lábakat adott a zenekarnak. Jól összeforrt produkcióval kínált meg minket a brigád, feszes tempójukkal és koherens hangzásukkal jól feladták a leckét az őt követő csapatoknak.

3. Before We Fall

Bár az eddigi zenekarok közül a budapesti Before We Fall hangzása állt hozzám a legközelebb, fellépésük mégis kicsit kevésbé fogott meg, mint a másik kettő, tőlem lényegesen idegenebb stílusban mozgó banda szettje. Talán azért, mert még fiatal zenekarról van szó – a banda 2020-ban alakult, ennek fényében külön nagy szó, hogy bejutottak a döntőbe – de mintha a soundcheck összemosódott volna a tényleges koncerttel. Hiányoltam egy porondmesteri szerepet, valakit, aki eladná nekem, amit a színpadon látok. Mert a termék ott volt: jóféle, Michael Poulsenes ének, odaverős modern metal riffek, önfeledten bulizó rajongók, csak az új arcokat, mint én, nem sikerült behúzni. Bátrabban a konferálással, srácok, van mire büszkének lenni!

4. Pennhurst

Talán Pennhurstös pólóból láttam eddigre a legtöbbet a jelenlevőkön, így izgatottan vártam az elektronikus modern metalos banda koncertjét. És hogy megérte! Ez volt az első fellépés a nap folyamán, amikor a jegyzetfüzetemet elraktam a batyumba, és csak buliztam. A srácok teátrális, magabiztos színpadi kiállása elképesztő magnetikus volt – ahogy Csárádi Róbert elpusztította azt a másfél liter szénsavmentes NaturAquát, az már önmagában szórakoztatóbb volt, mint bármi a Netflix kezdőoldalán. És persze zeneileg is ott voltak, nemcsak dramaturgiában: profi, dallamos darabolás, velőtrázóan stabil vokálokkal. Bár nem követtem őket korábban, simán végignéznék tőlük egy egész estés show-t.

5. Tiansen

Ha valaki azzal vádolna, hogy kiemelt helye van a szívemben a budapesti dallamos prog-metalos Tiansennek, az nem tévedne (nem véletlenül készítettem velük EZT az interjút), így az ő koncertjükön abszolút rajongóként vettem részt. De azt hiszem, objektíven is megállapíthatjuk, hogy a fiúk-lányok vérprofi show-val érkeztek. Az ötdalos programba minden belefért: közönségénekeltetős slágerek, dalok az új lemezről, és nem maradhatott el az együttműködés Tari Bálinttal sem, akinek a vokáljait évek óta csodálom (például ITT). Az önmagukban is húzós dalokat földöntúli energiával szállították: Radó Éden olyan erős volt, mint az a fajta chilliszósz, melyből egy késhegynyi is elég ahhoz, hogy felforrósítson egy bográcsnyi pörköltet, Mihalik Dávid rasztáit pedig szerintem nyugodtan számíthatjuk a zenekar hatodik tagjának, olyannyira önálló részét képezték a színpadképnek.

6. Mirror

A budapesti Mirror produkciójára a legleíróbb szó talán az lenne, hogy koherens. Nem csak jól összeszokott, kellemes humorú, szerethető csapatot ismertünk meg, de még külsőre is teljesen egységesen léptek színpadra (szerintem a Vans cipőmárkát konkrétan a modern metal szcéna tartja felszínen, jómagam is azt koptattam a Barba Negra küzdőterén). Zenéjük nem véletlenül népszerű; mollos, felhasználóbarát melódiákat hoztak némi midscreames izgalmakkal. Én persze mindig inkább a kevésbé sima megoldások felé gravitálok, emiatt tetszett nagyon az a férfikórusos – uniszónós betét, mellyel egy kicsit kikacsintottak a műsoruk uniformitásából.

7. Icenap

Ki hitte volna, hogy nem a harmadik rozéfröccs, hanem a hetedik fellépő hatására vesztem el végképp a büszkeségem? Az Icenap produkciójába első látásra szerettem bele: színpadot felszaggató energiákkal robbantak be, és pihenés nélkül úgy nyomták le a rövidke programot, mintha az egész hely az övék lenne. Tóth Martin az ultimate frontember: nem csak a vokálokat hozta le tökéletesen, de szerintem több kalóriát égetett el a színpadon, mint én egy hét alatt. Félmeztelen-tetkós kiállásával instant elnyerte a fémzenéért rajongó lányok szíveit, a megafonos akcióval pedig a Mike Pattonba szerelmes sznobmetalos újságírókét. Garantáltan ott fogok ólálkodni a következő Icenap-koncerten.

8. Your Last Steps

A nagykanizsai Your Last Steps fellépése ha nem is volt túl későn, a fél kettes kezdésre érkezett hallgatóknak, mint jómagam, eddigre kezdtek el telítődni a receptoraik, de szerencsére ez nem gátolta őket abban, hogy egy teljesen valid bulit verjenek oda. Jól összeforrott hangzást és színpadképet mutattak (bár mostanra muszáj kimondanom: teljesen legalális nem fekete pólóban is fellépni), és még az este vége felé járva is kiválóan működtek kellemes, mollos dalaik – külön szívmelengető volt látni a Pennhurst frontemberét, ahogy immár a közönségben üvölti a srácok dalszövegeit. Az én fáradtságomat pedig kitűnően mutatja, hogy az utolsó percig „Your Last Sleep”-nek olvastam a banda logóját.

9. Nest Of Plagues

Az egyik legnagyobb érdeklődésnek örvendő zenekart tisztelhetjük a Nest Of Plagues-ben. A budapesti, death/metalcore stílusú bandának nem csak az előadása, de az imidzsépítése is megsüvegelendő. Nagy rajongója vagyok az eklektikának, így végtelenül élveztem a neonszínű gitárokat, a kihúzósárga férfitangás merch-öt, a pink hajú Kövecses Evelin energikus gitárjátékát, vagy az estének azt a pillanatát, amikor a banánmintás inget viselő Ivanics Dániel elhörögte magát, hogy „Pusztulást akarok látni faltól-falig”. A banda nem csak a színpadot, de a küzdőteret is uralta, és javítson ki valaki, ha rosszul emlékszem, de szerintem az este egyetlen circle pitjét is nekik köszönhetjük. Figyelni fogom a budapesti fellépéseiket, mindenképp repetázni szeretnék az élményből!

10. From The Sky

Az utolsó fellépő erejéig visszakanyarodtunk a tradícionális metal világába. A From The Sky hozta az összes attribútumot, melyet az emberek a klasszikus fémzenéhez szoktak társítani: hatalmas, ápolt hajkoronák, jól szabott ingek-kabátok, széles gesztusok és nagy éneklések. A fellépők nagy része inkább a modern metal táborát erősítette, így jó volt látni, hogy az olyan stílusok is kapnak figyelmet, mint a szimfonikus metal – még ha jómagam nem is ebbe az irányba hajlok. Szép keretet kapott ez a kimerítő program ezzel a zenekarral.

Nem hittem volna, hogy ilyen fesztiválhangulat képes kialakulni a Barba Negrában egy álmos júniusi vasárnap délután: földön bakancsot kötő rockerek, napernyők alatt dohányzó láncosrucis lányok, sörök, borok, zenészekkel vegyülő rajongók, és a közös izgalom, hogy ki nyeri majd meg ezt a versenyt, ahol mindenki egymásnak szurkol: egészen új élménnyel gazdagodott, aki eljött megnézni a Wacken Metal Battle magyarországi döntőjét.

De azért mégis csak egy versenyről volt szó, így mi is boldogan tudatjuk az olvasókkal – bár az információ már vasárnap óta ismert – hogy a Tiansen nyerte meg a tehetségkutatót, így ők utazhatnak ki augusztusban Németországba, hogy Éden a Wacken színpadát is puszta kézzel törhesse be az Emeralds Of Happiness breakdownja alatt.

Innen is gratulálunk a győztesnek, és a többi döntőbe jutott zenekarnak is; az ő sorrendjük a következőképp alakult:

2. Nest Of Plagues
3. Pennhurst
4. Mirror
5. Icenap
6. From The Sky / Magor (holtversenyben)
7. Your Last Steps
8. Leecher
9. Before We Fall

Még találkozunk!