Rozsdagyár

MINISTRY - Hopiumforthemasses (2024)

2024. március 04. - Dan696

a2648137382_10.jpg

Nem mondanám, hogy nem voltam meglepve, amikor először életjelet adott magáról a "Hopiumforthemasses". Nem tagadom, hatalmas Ministry-rajongó vagyok, de még így is kicsit elhamarkodottnak éreztem a 2021-es "Moral Hygiene" (az albumról készült cikket ITT találod) után ennyire hirtelen letenni egy új lemezt az asztalra. Tény, a 2018-as "AmeriKKKant" (cikk ITT) és az előbb említett album között is három év telt el, viszont az abból azért a nagy része nem lezárásokkal, meg pandémia általi korlátozásokkal telt, ergo, azt azért rendesen be tudták mutatni a nagyérdeműnek.

Az igazsághoz, mondjuk, az is hozzátartozik, hogy Jourgensen időközben elég erőteljesen a nagypapakorba lépett (ahogy azt egyre több interjúban is emlegeti), és valószínűleg egy kicsit már az idő is szorítja. De vajon ez mennyire nyomja rá a bélyegét az új lemezre? 

Gondolom, azzal sokakat nem lepek meg, hogy a "Hopiumforthemasses" egy újabb masszívan politikus lemez lett. Ez már szinte védjegye a csapatnak. Viszont most annyiban megkavarták a dolgokat, hogy itt-ott olyan témák is előkerülnek, melyek miatt a társadalom fele utcára vonul, a másik fele mémeket gyárt 9gagre. Egyébként a nyitó B.D.E. is pont egy ilyen darab. Ez a dal röviden-tömören a nők elleni erőszakról szól, úgy fizikai, mint verbális/lelki értelemben. Lényegében felszólalás a toxikus maszkulinitás ellen. A szöveg alapján azért Uncle Al jobban képben van ennek a dolognak a tényleges jelentésével, mint az emberek többsége, akik felháborodnak miatta... Nem mellesleg a dal címe beszédes (és kicsit még vicces is), Big Dick Energy.

De az ezt követő Goddamn White Trash is érdekes tétel, egyébként kifejezetten beszédes klippel. Ez benne lesz a cikkben, úgyhogy csak annyit mondok, hogy lényegében arról szól a dal, hogy ezzel a tesztoszteron-túlfűtöttséggel és maszkulin habitussal páran milyen dolgokat igyekeznek leplezni.

Érdekes még számomra a Just Stop Oil, de ez inkább zeneileg. Most azt leszámítva, hogy igazából a címét a "Psalm 69" albumos Just One Fix-től vette kölcsön, zeneileg inkább az azt megelőző "The Mind Is A Terrible Thing To Taste" jut róla eszembe, de a főleg a Burning Inside című dal (mely egyébként személyes kedvencem). Még kiemelnék egy dalt, ez pedig az album vége felé felcsendülő It's Not Pretty. Kicsit olyan az egész, mintha a Surgical Meth Machine (All másik projektje) találkozna a "Rio Grande Blood" környéki Ministry-vel. A sötét, rideg akusztikus felvezetése már önmagában nagyon frankó dallá teszi, viszont az a totális káosz a második felében egyszerűen gyönyörű. 

Akkor most beszéljünk kicsit az árnyoldalakról, mert sajnos most az is van bőven. Bár jó néhány dalt kiemeltem eddig, de többet egyszerűen nem tudok. Az olyan dalok, mint a Cult Of Suffering vagy a New Religion ugyan hangulatosak, de egyik sem nagy megfejtés és simán elmennek az ember mellett. Sőt, hajlandó vagyok odáig elmenni, hogy a Cult Of Suffering akár még a csapat első lemezére is felférne. Igen, a "With Sympathy"-ra. 

Csakúgy, mint legutóbb a Sabotage Is Sex című tételnél, itt is csatasorba lett állítva Jello Biafra (Dead Kennedys), ezúttal az Aryan Embarrassment című dalban. Ez megint csak ilyen jó-jó, de kellett pár újrahallgatás, mire valamennyire megragadt. 

A záró Fad Gadget-feldolgozás, a Ricky's Hand meg annyira látványosan lóg le a lemezről, hogy az nem igaz. Szó se róla, nagyon jópofa, kifejezetten táncolható tétel, rengeteg szinti-poppal, de ha az album összképét nézem, akkor egyszerűen nem passzol, és akkor még szépen fejeztem ki magam. Ez egy különálló kislemezdalnak lett volna jó. 

A hangzás nagyon vegyes. Alapvetően nem tér el nagyban az előző lemez megszólalásától, viszont mégis mintha egy fokkal avittasabb lenne az összkép. Nem tudom, hogy ez tervezett koncepció volt-e vagy csak így alakult, de kellett néhány hallgatás, mire meg tudtam szokni. Amit most jobban kiemeltek, az Roy Mayorga dobjátéka. Az nagyon hangsúlyos lett. Egyébként egyáltalán nem baj, a palit már a Stone Sourban is imádtam, és kifejezetten örültem neki, amikor bekerült a Ministry-be. 

Nagyon hosszú idő után most először érzem azt, hogy hosszú egy Ministry-lemez. Nem egész negyvenhárom percről beszélünk, és ez így elsőre nem is tűnhet soknak, viszont itt nincs ennyi tartalom. Például a TV Song 1/6 Editiont egész nyugodtan le is lehetett volna hagyni. 

Ez a lemez úgy 30-35 percben bőven elég lett volna, és talán kevésbé is lennének feltűnőek a hiányosságai. Így viszont nagyon kitűnik, hogy most valahogy nem gyűlt össze annyi jó elképzelés, mint az előző vagy az azt megelőző albumnál. Sokszor egyébként pont ez hiányzik belőle, az ötletek, azokkal együtt meg a húzása az albumnak. 

A "Hopiumforthemasses" nem egy vonatszerencsétlenséggel ötvözött légikatasztrófa, viszont messze elmarad az utóbbi két-három vagy akár négy album mögött. Nemrég olvastam egy Jourgensennel készített interjúban, hogy ő úgy érzi, hogy még egy album van ezen felül a Ministry-ben. Őszintén remélem, hogy el fog készülni az a lemez, mert igazán kár lenne ezzel lezárni egy ekkora életművet.

Megvannak a maga pillanatai: ez az album tipikus példája a takaréklángon működő folytatásoknak. Több nem lett elődjénél, sőt, kicsit kevesebb is. Az egész néha kicsit olyan, mintha ezek a dalok valamiért lemaradtak volna a 2021-es korongról, és itt akarták volna pótolni őket. Nem mondom, hogy többet nem fogom elővenni, de valószínűleg nem a közeljövőben. 

6,5/10

ministry_2024_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9818345191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása