Akárhogy is nézzük a menyasszonyt, a képlet rendkívül egyszerű. Kétféle doom van: a vontatott, koszos riffes, álmosító szöttyögés, és az ötletes, szemcsillantó, fejbólintó fémöntés. Brazíliában én még nem csalódtam, eddig csupa jó cuccot füleltem le az Amazonas vidékéről, talán vakszerencse, talán valóban odafigyelnek az ottani muzsikusok, nem tudom, nekem eddig rendre bejöttek mind. Általános tapasztalatom szerint nem szokásuk elszúrni a dolgokat. És most sem tették!

Ahogy a burzsoáziának, úgy a német thrashnek is megvan a maga diszkrét bája. Gúny nélkül, de kissé mosolyogva kezdem ezzel a felütéssel, mert a paderborni Toxic Trap új lemezét hallgatva nem tudtam megállni, hogy ne molyosodjak el a jól ismert zenei megoldások hallatán. Gyors, kapkodó ritmus, a dallamot néha el-elkapó, kissé jellegtelen ének, borotvaéles, technikás gitárfutamok, ahogy azt a nyolcvanas évek végén oly sok reményteljes fiataltól hallhattuk. Akkoriban jellemzően minden ilyen zenekar nevének vége –tor, vagy –er volt, tagjaik farmermellényben, szegecselt csuklószorítóval felfegyverkezve nyomultak, és kímélet nélkül osztották az igét…

Hosszú idő után töri meg a csendet a Képzelt Város új, Samizdat című számával és klipjével, mely egyben ötödik lemezük címadó dala is. A "Samizdat" dalait először 28-án játsszák el a Fekete Zaj Fesztiválon.

A noise-rock számomra mindig is egy kaotikus és nehezen befogadható rétegzenének minősült; kevés olyan banda lemeze fordult meg nálam, akik ezen a vonalon mozognak. A Jimmy Bower által fémjelzett New Orleans-i Eyehategod például befigyelt néha, de a mai napig nem tudtam rendesen ráhangolódni a dalaikra. A punkos, sludge/noise-rockot játszó Night Goat debütalbuma viszont kellemes meglepetésként ért.

Ozzy Osbourne jövő év első felében érkező "Ordinary Man" című albumáról nemrégiben megjelent kislemez, illetve videoklip, az Under The Graveyard készítésének kulisszái mögé pillanthatnak be a rajongók egy rövidke összeállítás formájában. Az Ozzyt alakító Jack Kilmer a Sötétség gyermekei című, a Mayhem zenekar történetét brutálisan őszinte és realisztikus ábrázolásban bemutató filmből lehet ismerős, melynek rendezője az a Jonas Akerlund volt, aki Ozzy új klipjét is készítette.

Karácsonyi meglepetésem a Rozsdagyár olvasóinak Peter Gundry ausztrál zeneszerző/előadó "Goëtia" című albuma. A lemez a szerző saját csatornáján ingyen hozzáférhető. Miután egész évben komoly mennyiségű betonkemény, kellően szigorú, harcos, riffgazdag, fejszaggató muzsikát ajánlottunk az olvasóknak, remélhetőleg nem bánják, ha most egy olyan zenei világba nyújtunk betekintést, mely a rockhoz nem annyira erős szállal kötődik.

Miután egy falkáját kereső magányos farkas - mint amilyennek Morgan Ridert elképzelem - leül akusztikus gitárjával, és megalkotja a hófödte kanadai erdők hangulatához tökéletesen illeszkedő dalait, akkor a dolgok érdemi része már elvégeztetett. Azonban az utolsó vonás, a szerzemények felöltöztetése, vagyis a végső formába öntés még hátra van. Hiszen ekkor még kaphatnak a dalok teljesen akusztikus hangszerelést, megszólhatnak bőgővel, hegedűvel, esetleg billentyűvel megtámogatva, és még ezerféle módon. Bevallom, nekem soha nem jutott volna eszembe az, amivel ő próbálkozott: komplett prog/folk-metal kíséretet tett ezekhez a tulajdonképpen egyetlen gitáron megszülető tételekhez.

Legszívesebben azt mondanám: - Na, emberek, ezt tényleg hallani kell! Ám nem ilyen egyszerű a képlet, mert ízlések és pofonok eltérőek, kinek a pap, kinek a papné, sokat számít az életkor, a zenében való jártasság és még ezer más tényező... Mégis, úgy érzem, nyugodtan belefülelhet ebbe az anyagba az ifjonc és a rutinos róka, a thrasher, a doomster, a death metalos, a black metal hívő, a klasszikus heavy kedvelő, még a jazzer is. Nem azért, mert minden műfajból merítettek, hanem mert annyira dallamos, kiérlelt, minőségi a zene.

Úgy voltam vele, hogy majd a karácsonyi nagybevásárlás után írom csak meg ezt a beszámolót, ehhez képest már most a billentyűket püfölöm, amikor még a Barba Negrában vett felejthető sörök íze sem ment ki a számból, de hát addig üssük a vasat, amíg meleg. Bár amilyen intenzív volt a koncertélmény, valószínűleg a két ünnep között a családtagjaim még mindig másról se fognak hallani tőlem, mint arról, hogy Jinjer koncerten voltam. Megint.

Új klippel jelentkezett az Omen: a Senki lenni az idén megjelent, kiválóan sikerült és év végi magyar toplistánkra is felkerült "Halálfogytiglan" című lemezen szerepel, mely egyben Molnár "Stula" Péter első stúdióanyaga is a csapattal. Az albumról írt kritikánk ITT olvasható.