
Az utóbbi időben lemondóan kezdtem konstatálni, hogy a metalból kiveszett a tűz, az érzelem, a lendület, a düh. Egyengyártott tucatprodukciók, trendmímelő műanyagtermékek, a nosztalgiagyár fröccsöntött és mindennél unalmasabb műmájer bandái, a stúdiós varázslat lélektelen, digitális zsonglőrjei, a giccsipar nyálvitézei, az értelmetlen és teljesen zeneietlen extremitás kisinasai: legyűrhetetlen áradatban ömlenek és áramlanak elénk most már a világ minden tájáról a reménytelenebbnél reménytelenebb metalcsapatok érdektelen csinálmányai, magukba szippantva és elnyelve a netán valóban értékes albumokat is.