December 2-án Hajdúszoboszlón, a Rock Cafeban zenélt a Benzin. A koncert rögzítésre került, és aki lemaradt, vagy csak szeretné újra átélni, megnézheti és meghallgathatja A hét főbűn című nótájukat. A csapat egyébként hamarosan elkezdi forgatni új klipjét a Rabolj el című dalára. A következő Benzin koncert pedig most szombaton lesz a debreceni Kaptárban, ahol is az Omen vendégeként lépnek színpadra a srácok.
Új EP-vel jelentkezik az EVE SIX zenekar: A dark/rock vonalba tartozó banda, már hagyományteremtően jelentkezik legfrissebb anyagával, amihez most egy klip is társul a "Tó közepén "című számhoz. Élőben december 9-én, azaz holnap találkozhattok a csapattal, méghozzá Sopronban a Bohémia-ban a NOMAD vendégeként.
Jövőre is megrendezik az immár 22 éves a kelet-európai fesztiválok királyát, a Brutal Assaultot. A fesztivált a tavalyihoz , illetve a már megszokotthoz hasonlóan Jaromerben rendezik , méghozzá augusztus 9 és 12.-e között.
Idei fellépők között ott lesznek azok is, akik tavaly elmaradtak, ők : Nile, Electric Wizard és a Terror.
A nemrégiben bejelentett zenekarok a következők: Incantation, Possessed, Protector, Batushka, Gorguts, Fallujah, Revocation, Metal Church, Life Of Agony, Gutalax, Mantar, Teethgrinder, Igorrr, Front Line Assembly, Master's Hammeró
Az eddig biztos fellépők listája így alakul (abc sorrendben):
AUGUST BURNS RED AMORPHIS BATUSHKA CHELSEA GRIN COUGH DECAPITATED DESERTED FEAR ELECTRIC WIZARD ELUVEITIE EMPEROR FALLUJAH FRONT LINE ASSEMBLY GADGET GORGUTS GUTALAX IGORRR INCANTATION KMFDM LIFE OF AGONY MANTAR MAYHEM METAL CHURCH MORBID ANGEL NERVOSA NILE OPETH POSSESSED PRONG PROTECTOR REVOCATION ROTTING CHRIST SACRED REICH SIKTH SWANS TEETHGRINDER TERROR THE AMITY AFFLICTION TSJUDER TRIVIUM ULCERATE WHILE SHE SLEEPS WREKMEISTER HARMONIES
2011 nyarán alakult a szegedi székhelyű deathcore/deathmetal vonalon mozgó The Beast Within. A csapat három éves munka után, idén tavasszal kiadta bemutatkozó nagylemezét, amely nyolc saját dalt tartalmaz.
Tegnap jelentették be az idei Grammy-díj jelölteket, s valami igazán váratlant láthattunk a felsoroltak között, méghozzá a „Legjobb rockelőadás” címszó alatt.
Annak ellenére, hogy a svéd vikingek nyáron már játszottak hazánkban (Rockmaraton), Mikulás napján a turnéjuk is érintett minket. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy telt házas buliba csöppenek, de úgy látszik, vannak még ilyen esték is. A jegykezelés ezáltal kint a hidegben zajlott, ahol csak a biztonságiakat sajnáltam, hogy fagyoskodnak, viszont hatékony és gyors beengedést láttunk, ami ennyi embernél nagyon fontos. Annyit előre el tudok mondani, hogy egyetlenegy negatívum volt és az sem a buli folyamán, mert a kezdést előrébb hozták egy órával. Természetesen biztos, hogy jó okuk volt rá, mégis egy ekkora tömeget megmozgató rendezvénynél merész húzás.
Közel egy éve, 2015. december 28-án távozott az égi zenekarba Ian Fraser Kilmister, avagy ismertebb nevén: Lemmy. A legendás angol énekes, basszusgitáros, dalszerző, Grammy-díjas előadó, a Motörhead alapító frontember emléke előtt tiszteleg a hazai zenei élet apraja-nagyja a Dürer Kertben 2017. január 22-én megrendezésre kerülő emlékesten.
December 10-én még egy fontos ünnepnek adunk helyet a Barba Negrában, és egy úttal szívünkben. Az Alvin és a Mókusok 23. születésnapját fogjuk együtt ünnepelni, melyre egy különleges nagykoncerttel készülnek. Aki ismeri a bandát, az tudja, hogy ők vér komolyan veszik eme jelzőt és beharangozót, utoljára a nagykoncertjük 2,5 órán át tartott, és nem kizárt, hogy ez úttal még tovább húzzák. Nem kell aggódnunk, megkapjuk, ami jár, a tömény punk-rock adagunkat.
A Burnoutzenekar december 6-án mutatta be legújabb videoklipjét, ami a Kell vagy nem című dalra forgott. A dalt ez ideáig nem lehetett hallani, a 2017 februárjára tervezett harmadik nagylemezen kap majd helyet további 10 dal mellett.