Megmondom őszintén, a Friends Of Hell néven futó doombanda a 2021-es megalakulása óta csak mostanában került a homlokterembe, és ez is főleg a Rise Above kiadónak köszönhető, ugyanis a kiadványaik tetszetősnek szoktak bizonyulni számomra.

A Knocked Loose neve mellett egyre nehezebb elmenni a metalszcénában – olyannyira, hogy az amerikai hardcore banda neve már-már felszivárgott a popkultúrába is. Fellépés a Coachella Fesztiválon, olyan vendégelőadók, mint a stíluskeveréseiről elhíresült szupernépszerű Poppy, valamint erősebbnél…

Komoly gondban vagyok ezzel a cikkel, és ennek egyetlen oka van: rájöttem, hogy pokolian nehéz olyan lemezről/előadóról írni, melyet az ember szívből szeret, és egy rettenetesen meghatározó része az életének. Főleg, mert kihívás átadni azt az érzést, melyet egy-egy ilyen előadónak a lemezei idéznek…

Számomra teljesen ismeretlen volt ezidáig a francia Seth neve. Pedig egyébként egy elég vaskos múlttal rendelkező black metal hordáról van szó, akiknek raklapnyi kiadványuk született '95-ös megalakulásuk óta. Ebből - a jelenlegivel együtt - hét sorlemez, de válogatásalbumuk is van, sőt, egy…

Tartozom egy vallomással: csak a legritkább esetekben talál be nálam az észak-európai színtér. Ezalatt leginkább arra gondolok, hogy bár vannak zenekarok, melyekért megveszek (a teljesség igénye nélkül: Marduk, Dark Funeral, Borkanagar, 1349, Insomnium), de vannak olyan, egyébként kifejezetten…

Aki ismer, az tudja, hogy megszállottan rajongok a death metalért, majdnem minden árnyalatban. Viszont vannak olyan alzsánerei, melyek ilyen vagy olyan okokból nem csak egyszerűen kikerülnek, hanem egyenesen taszítanak. Ilyen például a grindcore, a porngrind, vagy éppen a brutális death metal, de ez…

Chris Barnes élő(halott) legendája a death metal színtérnek és ehhez illeszkedően az utóbbi évekbeli teljesítménye is igencsak hullámzó, lemezfronton legalábbis mindenképpen. A 2017-es "Torment" (kritika ITT) valami elképesztő groove-orgia lett, alattomosan, disznó módra fúrta ki a hallójáratainkat…

A Georgia állambeli Black Tusk, bár sludge metalt játszik, mégsem említhető egy lapon mondjuk a Crowbarral. A 2005-ben elstartolt formáció zenéje ugyanis kő-hardcore punk alapokra építkezik, mindez pedig olyan mocskos döggel szólal meg, mint egy stoner metal csapat. Doomos elemekre azonban csak…

Szívesen mondanám, hogy valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az angol My Dying Bride-ot, de sajnos ők manapság nem örvendenek akkora közismertségnek, mint a szintén angol Paradise Lost vagy a napjainkra sajnálatos módon a covid martalékaként végző Anathema. Tulajdonképpen itt is egy…

Bár abszolút képben vagyok a floridai Deicide megkerülhetetlen és korszakalkotó státuszával (úgy a death metalon belül, mint úgy általában a metal nagy egészét nézve), azt azért nem mondanám, hogy kettőnk kapcsolata zökkenőmentesen indult. Ennek már messze túl sok éve, de ami első körben nagyon…