Öt évet kellett várni Michael Amott bandájának, a svéd dallamos death metal gépezet, az Arch Enemy új stúdióalbumára, mely végül "Deceivers" címmel a Century Media kiadó gondozásában jelent meg augusztus 12-én. Sosem telt még el ennyi idő a csapat lemezei között és természetesen ezt is, mint oly' sok mindent, a koronavírus-járvány magyarázza.
A svédek 2019 december közepén adtak utoljára koncertet, hogy aztán nagy nehézségek között hozzák össze új anyagukat: a 2014-ben érkezett Jeff Loomis gitáros és Alissa White-Gluz énekesnő Észak-Amerikából nem is tudott csatlakozni a Svédországban és Dániában stúdiózó három társukhoz, így meglehetősen bonyolulttá és költségessé vált a munka.
Ismerve Amotték abszolút perfekcionista megközelítését, ez valóban nem lehetett egyszerű, de a végeredményben szerencsére egyáltalán nem tükröződnek a fenti problémák. A múlt héten megjelent, szintén svéd Amon Amarth-korong kapcsán írtuk (ITT), hogy szigorúbb nóták születtek most a brigád boszorkánykonyhájában.
Nos, ugyanez elmondható az Arch Enemy kapcsán is: a 2017-es "Will To Power" recenziójában a gyakran szinte popmetalos refréneket és túlságosan kiismerhető dalszerkezeteket hoztuk fel negatívumként (a kritika ITT olvasható). Természetesen a svédek nem mentek át experimentális, disszonáns death metalba, de náluk is felismerhető egyfajta vissza-a-gyökerekhez megközelítés.
Michael Amott az album kapcsán azt nyilatkozta, hogy fő céljuk a heavy metal hagyományainak továbbvitele és érzik is az erre vonatkozó felelősségüket. A brit-svéd gitáros elmondta, hogy a klasszikus heavy metal / hard rock dalszerzői tradícióban hisz, azaz a gitárszólók, a harapós riffek sosem hiányozhatnak a lemezeikről. Ismerve az együttes két gitárosának zenei múltját (Amott - Carcass, Spiritual Beggars és Loomis - Nevermore), ez tulajdonképpen természetesnek is nevezhető és szerencsénkre a "Deceivers" is egészen elképesztő színvonalú gitármunkát tartalmaz, ami mindig is erőssége volt a svédeknek.
Az együttes Amott elmondása szerint egy tökéletes Arch Enemy-kvintesszenciát akart alkotni: megtartva és megmutatva eddigi erősségeiket, de azokat sokkal jobban, ütősebben, kidolgozottabban előadva. Ha figyelmen kívül hagyjuk az eredeti énekessel, Johan Liivával készült első három albumukat, melyek sokkal inkább sima death metal anyagok, semmint melo-death cuccok, akkor a zenekarvezető célja tökéletesen megvalósult: húzós, néhol kifejezetten agresszív, remek szólókkal teli korong született, mely már elsőre is sokkal nagyobbat ütött nálam, mint a túlságosan áramvonalasra és ártalmatlanra csiszolt 2017-es lemezük.
A Sunset Over The Empire, de akár a nyitó Handshake With Hell is óriási dalok: olyan sodró lendülettel bírnak, melyet tényleg régen hallhattunk már a svédek kiadványain. Az In The Eye Of The Storm a klasszikus göteborgi stílus dallamvilágához nyúl vissza, szintén remekül, míg a House Of Mirrors pontosan azt a refrént és dallamvilágot hordozza, melyet az In Flames már legalább egy bő évtizede próbál megírni.
Külön érdemes kiemelni Alissa White-Gluz énekesi teljesítményét: az egy dolog, hogy Tatjána Smaljuk mellett ő a modern extrém metal legjobb női előadója, de azért tényleg embertelen, amit művel ezekben a nótákban. Egyedül a nyitó, már említett Handshake With Hell tételben hozza elő tiszta énekhangját, egyébként pedig végigüvölti-hörgi az anyagot, de olyan meggyőző dinamikával, hogy szinte filmszerűen elevenednek meg a fejünkben a dalok.
A rövid, instrumentális, Mourning Star című átkötéssel együtt tizenegy tételes anyagban nem találtam hibát: egész egyszerűen átadtam magam a tökéletesre csiszolt extrém/melo-death metal szerzemények élvezetének. Mivel a "Will To Power" korong kapcsán felhozott problémáimmal itt még mutatóban sem találkozhattam, nyugodtan kijelenthetem, hogy a "Deceivers" magasan az elmúlt másfél évtized legjobb Arch Enemy-albuma, tömény metalorgia, iszonyatosan fogós dalokkal, gyakorlatilag benne mindennel, amit a stílusban szeretek. Számomra óriási pozitív meglepetés lett a svédek a produkciója: mintha csak megrázták volna magukat Amotték, hogy bebizonyítsák, huszonöt év után is oda tudnak pörkölni még a színtérre. Hát odapörköltek, de rendesen.
10/10
