Újabb tagcserén esett át a már a koronavírus utáni időkre gőzerővel készülő német heavy metal csapat, a basszusgitáros-énekes Peavy vezette Rage. Idén januárban jelent meg "Wings Of Rage" címmel az SPV/Steamhammer kiadó gondozásában friss albumuk, de Stefan Weber és Jean Bormann személyében máris új gitárosok érkeztek a bandába. Most 1995-ös lemezük egy szigorúbb tételére készült egy friss verzió és klip, mely a hajtás után máris meghallgatható.
Egyre többször fordul elő a kortárs zenei színtéren, hogy bármennyire tisztán és egyértelműen halljuk is ki egy zenekar hangzóanyagában a különböző hatásokat, magával a végeredménnyel már zavarban vagyunk, mert nevezhetjük ennek is, meg annak is. Sokszor az igazságnak leginkább az felel meg, ha nem állítunk fel egyértelmű stílus megjelölést, hagyjuk, hogy haladjon a banda a maga útján, a zenehallgatók majd eldöntik, milyennek is látják az együttest. A holland kisvárosból, Utrechtből származó Throwing Bricks is egy ilyen több szálon futó zenekar: merít a sludge taplóegyszerű csapásaiból, a post-metal vadhajtásaiból, miközben alapjaiban a doom borzongását érezzük, és az egészet áthatja a gomolygó feketeség.
Gus G. görög zenész nevéhez az elmúlt évtizedben egy eposzi jelző társult lemoshatatlanul: Ozzy volt gitárosa. Óhatatlanul előkerül ez minduntalan, ha bárhol és bármikor a Firewind főnökéről van szó, pedig Gus G. egyedül a 2010-es "Scream" című Ozzy-albumon játszott, illetve két-három évig koncertezett a brit ikonnal, de dalszerzőként sosem kapott szerepet a legendás frontember anyagain.
Mostanában úgy osztogatom a kilenc és tíz pontokat, mint valami irgalmas szamaritánus vagy mi. Reméltem, végre belefutok valami borzadályba, amit majd jól lehúzhatok, ezáltal igazolva ennek ellenkezőjét. Erre ismét szembe jön velem egy kiváló promóanyag…
A veterán teuton thrash metal brigád, a Schmier vezette Destruction július 17-én jelenteti meg a Nuclear Blast kiadó gondozásában "Born To Thrash - Live In Germany" címmel legfrissebb élő kiadványát, melyről most az örök koncertkedvenc, a Nailed To The Cross videója nézhető meg.
Kettős jubileumot ünnepel a svéd In Flames: harminc éve alakultak meg, illetve húsz éve jelent meg a pályájuk egyik legsikeresebb anyaga, a "Clayman" korong. Ennek apropójából a Nuclear Blast kiadó augusztus 28-án speciális kiadvánnyal tiszteleg a dallamos death metal egyik alaplemeze előtt.
Van egy sötét oldalam, melyet a blogon nem szoktam emlegetni: ez pedig az, hogy szabadidőmben bélkieresztős avantgárd metal helyett időnként magyar alter zenét hallgatok. Bár nagyon szeretem, ilyenkor is kritikus vagyok; ez ügyben jegyeztem meg egyszer, hogy a Kaukázus úgy hangzik nekem, mint ahogy a Kispál hangozhat azok számára, akik nem szeretik. Hogy ennek miért van most bármi jelentősége? Azért, mert megtaláltam ennek a párhuzamnak az ellendarabját: az Odraza úgy hangzik azoknak, akik nem szeretik a black metalt, mint a black metal azoknak, akik szeretik a black metalt.
A név esetleg félrevezető lehet: bennünk, magyarokban talán derültséget is kelt, de kérem őrizze meg mindenki higgadtságát, és ne éljen olcsó nyelvi humorral, ez a frissen startoló mexikói társaság nem a Negro cukorkát kívánja meglovagolni, inkább egy kicsit a néhány éve lengedező retro-hullámokat. Ez persze nem éppen eredeti gondolat, de az vesse rájuk az első követ, aki nem találja hitelesnek a desert rockot a kaktuszligetekről és perzselő hőségtől (is) elhíresült országban, ahol tüzesek a lányok, tequila folyik még az utcán is, miközben borostás, útonállónak kinéző legények pengetik lepusztult gitárjaikat az elhagyott benzinkutakon…
Adrian Vandenberg gitáros először 1978-ban a Teaser nevű formáció saját magáról elnevezett első és egyben utolsó lemezén mutatkozott be a nagyközönség előtt, majd 1981-ben megalakította Vandenberg nevű bandáját, melyet 1987-ben három stúdióalbum kiadása után hosszú időre parkolópályára küldött (tulajdonképpen feloszlatott, majd újjáalakított).
Egy, a metal szempontjából sokkal szebb és jobb korból itt maradt, illetve inkább visszatért banda: ez akár a svéd epikus doom csapat, a Sorcerer mottója is lehetne. A '80-as és '90-es évek fordulóján pár évig takaréklángon működő és hangzóanyagokig nem, csak demókig eljutó zenekar 2010-ben alakult újjá és még újabb öt évnek kellett eltelnie, hogy végre önálló lemezzel jelentkezzenek (2017-es második albumukról ITT írtunk kritikát).
