Rozsdagyár

SUM41 - Vigyorgós, pogózós kanadai punk rock a Budapest Parkban

2019. június 20. - Vendégszerző RGY

sum41_3.JPG

Igaz, hogy nem a nyári szünet 41-ik, hanem június 12-ik napján, de újra hazánkba látogatott a Sum41. 2017 után ismét visszatértek a Budapest Parkba, hogy odategyék a nyárral induló fesztiválhangulatot és megkezdjék újabb turnéjukat. A múltkori koncert óta nem jelent meg új lemez, az „Order In Decline” július 19-én fog érkezni. Vajon képes újat mutatni a banda? Releváns még 2019-ben a Sum41?

Az 1996-ban alakult kanadai punk rock banda a kezdetektől fogva meghatározó. Az eredeti felállásból mára csak Deryck Whibley frontember tagja a csapatnak, aki lényegében a zenekar lelke dalszerzőként. A csapat első két lemeze, az „All Killer, No Filler” és a „Does This Look Infected?” óriási siker volt. A 2000-es évek elejére mindenki ismerte már a csapat minimum 6-7 dalát. Az együttes stílusában erősen megjelennek a heavy metal jegyei is; az első három album talán még inkább nevezhető metalnak, mint punknak. A 2004-es „Chuck” után a zenekar egy lágyabb, poposabb irányt vett az „Underclass Heroval", majd következett a kicsit alternatívabb, újra metalos „Screaming Bloody Murder” és 2016-ban, egy hosszabb szünet után az eddigi legpoposabb lemez a „13 Voices”.

2019-re a zenekar zúzást, és egy igazán kemény korongot ígér, hamarosan meglátjuk, így lesz-e. Ami biztos, hogy a Sum41 az elmúlt években egy akkora névvé nőtte ki magát, mint a Blink182, a Green Day vagy akár a Linkin Park. Óriási tömeg volt a Budapest Parban megtartott koncerten is, egyáltalán nem láttam a közönség szélét. Mindenki eljött, hogy részese legyen a nyár egyik legnagyobb bulijának. Na, de ne rohanjunk előre, volt egy előzenekarunk is.

A koncert napján éppen vidékről érkeztem Budapestre és siettem, hogy odaérjek a bemelegítő csapatra is, a The Grenmára. Korábban nem ismertem őket, de mindenképp megérte időben érkezni. A budapesti punk rock zenekar a tipikusnak mondható hármas felállásban játszik: Szalay Csongor – gitár/ének, Arany Dóra – basszusgitár, Botlik Mátyás – dob. Már az első pillanat váratlanul ért, amint Csongor megszólalt, mert felrémlett bennem gyerekkoromból egy csomó mese. Csongor ugyanis a punk zúzda mellett szinkronszínészként is dolgozik. A szinkronmunkásságából poént is űznek a zenekarral a Hallja valaki a hangom? dalban. Meglepődtem azon is, hogy kifejezetten nagy táborral voltak jelen a The Grenma rajongók, akik lelkesen feszítettek a zenekar pólójában és első perctől torkuk szakadtából üvöltötték a dalszövegeket. Tetszett és megfogott engem is a zenéjük; tempós, jó riffek és váltások, könnyen követhető szövegek. A szett vége felé Csongor szétrántotta a közönséget két oldalra, jött a death wall.  Lehajtatottam a söröm és futottam körbe a közönség többi tagjával, szuper volt.

pogo.JPG

Szeretem a Sum41-nál, hogy nem egy dalt használnak intrónak, mint a Metallica az Ecstasy Of Goldot vagy a Sabaton a Final Countdownt, hanem több számot vágnak össze eggyé. Igaz, a T.N.T. ACDC-éktől szinte mindig megjelenik, de akkor is, az így készített intró mutatja a zenekar változatosságát is és egy váratlanságot kölcsönöz a kezdésnek, ami így még nagyobbat tud robbanni. A szokások felrúgását folytatva a szinte mindig első dal, a The Hell Song előtt játszottak egy Motivationt is. A tömeg éljenzett, Deryckék vigyorogtak, hergeltek minket egy kicsit, de a buli nem állt meg. Folytatásként következett három dal az „Underclass Heroról”, a zúzósabbak közül, amik alatt a közönség végleg megőrült.

Az első pár sorban álltam, vagyis pontosabban kavarogtam, mert a nézők a koncert majdnem teljes időtartama alatt képtelenek voltak megállni, folyamatosan pogóztak és tülekedtek még előrébb. Eleinte hangulatos volt, koncerten megszoktam az ilyet, de hogy szinte egy percre sem lehetett megállni, már kezdett nagyon zavarni. Nehéz volt dokumentálni a történteket, és a végére már meg akartam verni valakit, ha még tovább tülekednek. De hát így jár, aki az első sorokban akar állni.

deryck1.jpg

A lassú dalok biztosítottak egy kis időt fellélegezni, így nagyon megörültem, amikor meghallottam a Pieces első akkordjait. Felvezetésként Deryck elmondta, hogy idén 15 éves a „Chuck”, ezért arról hozták a legtöbb dalt, ami amúgy négy szám volt. A Pieces után a srácok levonultak volna a színpadról, a statiszták már kérték volna el a gitárokat is, ha a közönség nem kezdte volna el skandálni, hogy Sum41. Elölről láttam, hogy a frontember gyorsan int a segédeinek, hogy még várjanak kicsit, szeretne velünk játszani.

Király pillanat volt, mert Deryck elkezdte pengetni a Seven Nation Army hangjait, és a magyar rajongók pillanatok alatt követni kezdték. Úgy éreztem ez egyáltalán nem volt megbeszélve a zenekarral, tényleg ott alakult hirtelenjében. Jól esett, mert láttam, hogy ez nem csak nekünk jelent valamit, hanem a zenészeknek is, ami fontos, mert Magyarországot a nagyobb zenekarok képesek csak a turné egy „kötelező” állomásának tartani, semmibe venni. A Sum41-on éreztem, hogy ők pontosan tudták, hogy ez a közönség ilyen, nem hasra ütéssel választottak minket a turné elejére.

Annak ellenére, hogy egy éve sincs, hogy rendesen hallgatni kezdtem őket, nagyon megfogtak. És ha engem egy zenekar megfog, akkor keresztbe-kasul meghallgatom minden albumukat, kislemezüket. Ezért nagyon tetszett, hogy minden albumról hoztak számokat és olyanokat is, amiket ritkán játszanak. Ezt elmondva, a banda elkezdte az egyik legelső dalukat a Summert. A legrégibb után meg jött a legújabb: Out For Blood. Az „Order in Decline” elsőként kiadott dala volt szerintem a koncert legmonumentálisabb pillanata. A dal önmagában is zseniálisan van megírva, de élőben még jobban szólt.

A PA rendszeren megszólaló intró sehogy sem fogható az otthon hallgatotthoz. Aztán az arcletépő gitárriff, majd csönd megeffektezett ének alatt. Örültem, hogy élőben is rárakták Deryck hangjára az effektet, mert sokat tesz a szám hangulatához. A dal további részében a szinti kiállás, a basszus átvezető és a wah-pedálos gitárszóló csak még tovább fokozta a dal zsenialitását. Megkockáztatnám azt állítani, hogy a Sum41 ebben a dalban megírta az eddigi legjobb dalukat. Változatos, kemény és benne van természetesen a zenekartól szeretett közösen üvölthető refrén.

Következett a Jessica Kill, ami az egyetlen szám volt a „Screaming Bloody Murderről”. Szerintem ez az album egyik legfelejthetőbb dala, olyanok mellett, mint a Blood In My Eyes vagy akár névadó dal, de Sum41-ék ezt választották: gyors csapatás, de semmi emlékezetes. Koncerten is ilyen volt, na de, ami utána következett. Szépen átúsztatták a dalt Pink Flyod Another Brick In The Wall-jába, ami alatt megkezdődött a színpadi bábú felfújása. A felfújt óriási csontváz a dobbőrökön is látható 4 plusz „kapd bé”-t mutatta. Nekem tetszett, szeretem a csontvázas témákat, de a figura 2 éve is volt, nem okozott meglepetést. Egy kicsit el is terelte a figyelmet a zenéről, ami szerintem szándékos volt, mert a Pink Floyd dalt lecsapták a Fake My Own Death kezdésével. Beindult a riff és a fények is.

sum41_4.JPG

Élénk piros és kék ledek villództak a szemünkbe, szólt a „13 Voices” méltán legismertebb dala. Elképesztő volt. Nem csodálkozok, hogy egy ilyen váltás után a zenészek is pihenni akartak. Következett a ritkán játszott Some Say. Deryck szavaival élve: „Ezt ritkán játsszuk, de nem mondom meg mi legyen a címe, mert az első sorban benne van”. Ugye, hogy nem kell mindig bemondani a dalcímeket. A végén pedig így szólt: „Játsszuk még máskor is ezt szerintetek?” Hogyne. Az ezt követő dalt, még ritkábban játszották, előttünk talán egyszer. Új dal, aminek a címét akkor még senki nem tudta: The People Vs…

Hogyan pihenhet a zenekar úgy, hogy történjen is valami a színpadon? Hagyjuk a dobost szólózni. Frank Zummo tavaly Youtube-ra kirakott stúdióban készült szólójához hasonlót alkotott előre vágott bejátszásokhoz, azzal a különbséggel, hogy az ottani Mama Said Knock You Out helyett itt Faint és Killin In The Name volt. Aki olvasta a Fish! koncertbeszámolómat, az tudja, hogy ők is belerakták ezeket a dalokat a szettjükbe. Félreértés ne essék, én is szeretem ezeket a dalokat, de könyörgöm, ennyire nem jó számok. Természetesen a Sum41 arról nem tehet, hogy nem tudták, hogy Fish!-ék is ezeket választották betétnek; csak zavart, hogy miért, amikor szerintem egészen középszerű dalokról van szó. Annyi baj legyen. Kicsi szünet után folytatódott a koncert második felének a zúzása zömében a korábbi évek dalaival és közös „Sacrifice” üvöltéssel a We’re All to Blame-ben.

sum41.JPG

Kevés dalra gondoltam úgy, hogy „na az minimum legyen a koncerten”, de a With Me ilyen volt. Ezt a hozzáállást azért is kerültem, mert nem szerettem volna csalódni, továbbá azt reméltem, hogy Deryck tudja produkálni a felvételen énekelteket. Valljuk be, a zenekar egyik legalapvetőbb egyedisége az ő hangja. Az interneten talált élő videók többségén nem ezt tapasztaltam, és Deryck egészségügyi problémái is a fejemben keringtek. Gyors összefoglaló a múltból: Deryck komoly alkoholproblémákkal küzdött, aminek következtében több idegpályája lebénult és kórházba került. Képtelen volt gitározni, de még járni is. Hál’ Istennek két év alatt felépült, a kezelés után újra színpadra tudott állni és öt éve nem iszik egy korty alkoholt sem. Elmondása szerint a zene mentette meg az életét, azaz aminek mindig tud örülni.

A With Me-ben megtapasztaltam, hogy itt áll előttem egy ember, aki közel 25 éve kapcsolatba lépett a zenével és azóta is életelemét képezi. Ez a srác 16 évesen úgy döntött, hogy zenélni akar és ez viszi tovább azóta is. Miközben a dalt gitározta, az az érzésem támadt, hogy ez a srác tud. Nem olyan értelemben, hogy baromi technikásan játszik, hanem szinte látom, ahogy hozzá van nőve a gitár a testéhez, az életéhez. Igazán megható pillanat volt, mindenkinek kívánom, hogy találjon ilyen dolgot az életében.

sum41_2.JPG

A koncert közben volt már Seven Nation Army, The Wall, Faint és most jött a Sum41 örök kedvenc feldolgozása, a We Will Rock You. Fura, napjainkban már a zenekarok egymás dalaiból tartanak bulit. A Queen-dal kifejezetten érdekes volt, mert az amúgy csak éneket és ritmushangszereket tartalmazó dalt dallamgitárokkal kísérték a saját heavy rock stílusukban. Egy szinten bizarr volt, de hangulatos. És akkor jött a véghajrá. A három legkedveltebb, legpunkabb, legjobb, legSum41abb dal következett: In Too Deep, Still Waiting, egy ráadásban eldugott Machine Gun és a mindenki által várt Fat Lip. Konstans élvezet. Hihetetlen volt, de olyan gyorsan vége lett. Az egész egy negyedórának érződött.

Visszatérve a legelső kérdéshez: mutatott újat a Sum41? Nem igazán, de hát nincs is szükség rá. Rajtam kívül több ezer ember állította 12-én, hogy a Sum41 igenis releváns még 2019-ben is. Aki eljött, az hihetetlenül jól bulizott, mindenki jól érezte magát, felidézte a tinédzserkorát, kipogózta magát vagy amit épp akart. Mint korábban említettem, jó volt látni, hogy a zenekar is élvezte, de meg is van rá minden okuk, hibátlan teljesítményt nyújtottak. Sum41, várunk vissza!

Szerző, fotók és videó: Dudás Kristóf 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4014903298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása