Immár a negyedik résszel folytatjuk a hazai metal underground színtér különböző (sajtós és kiadós) szereplőit bemutató sorozatunkat (a korábbi három cikk ITT és ITT és ITT olvasható). A mostani cikkben az idén tizenöt éves Neverheard Distro kiadó vezetőjét, Káger Balázst kerestük meg kérdéseinkkel. 

Szia Balázs! Üdvözlünk a Rozsdagyárban! A Neverheard Distro a hazai metal underground talán legrégibb és legpatinásabb kiadója-terjesztője. Kérlek, mesélj a kezdetekről! Mikor és miért indítottad el a kiadót?

Hail Rozsdagyár! Üdvözlöm az olvasókat!

Köszönöm az érdeklődést! A Neverheard Distro hivatalosan 2005. december 1-én indult, akkor még csak terjesztőként (azaz disztribútorként), ezért a „Distro” megnevezés. Pár olyan kiadó anyagainak hazai terjesztésével kezdtem, melyektől akkoriban rendszeresen rendelgettem saját részre, továbbá a bolgár készítésű, de angol nyelvű, színes, brutál zenékkel foglalkozó Brutallica Magazinnal, melynek készítőivel már szintén kapcsolatba kerültem korábban. A kínálatom aztán viszonylag gyorsan bővült más kiadók anyagaival és fanzine-okkal.

Kiadással 2006 -ban kezdtem el foglalkozni. A cél pedig hazai zenekarok anyagainak fizikai kiadása, e kiadványok hazai terjesztése, valamint külföldi terjesztőhöz eljuttatása.

A streaming és az online zenehallgatás korában mennyire létezik még fizetőképes kereslet a fizikai hanghordozókra?

Az átlag zenefogyasztók nagyon elkényelmesedtek, nem nagyon vásárolnak már fizikai kiadványokat, beérik az online zenehallgatással. Ezért az egyszerű, átlagos kiadványokra, elsősorban a sima műanyagtokos CD-lemezekre megcsappant a kereslet. Az igazi fanatikusok viszont ugyanúgy megveszik, elsősorban az extra kiadványokat, ahogy korábban, a különleges, speciális kiadványok iránt talán még nőtt is a kereslet. Mert valljuk be, a streameléssel, online zenehallgatással ellentétben hatalmas varázsa van annak, amikor egy gyönyörű kivitelezésű kiadványt megkaparint az ember, pláne ha az sorszámozott, limitált kiadás. Nem véletlen, hogy a sokáig mellőzött kazetta- és vinyl-kiadványok manapság második reneszánszukat élik.

Mit jelent számodra az underground fogalma és fontossága? Milyen értékeket tudsz ehhez a színtérhez kötni?

Az underground egy hatalmas, alkotó közösség. Szinte mindenki rajongó és aktív résztvevő is egyben. A zenészek rendszerint maguk is rajongók, de ha egy underground koncerten elkezdek beszélgetni bárkivel a közönségből, legtöbb esetben kiderül, hogy az illető sem csak pusztán rajongó, hanem foglakozik valamivel.  A paletta széles, a zenélés és lemezkiadás mellett rengeteg mindennel hozzá lehet járulni az underground működéséhez: koncertszervezés, borítókészítés, szövegírás, logótervezés, fanzine-készítés, videóműsor/videoklip készítése, webzine működtetés, stúdiózás, promóciós tevékenység, Youtube-csatorna üzemeltetés, sofőrködés zenekarok számára és így tovább.

Az underground alapvetően nem üzleti, sokkal inkább szimpátia alapon működik. A kiadók elsősorban ismerősök, barátok anyagait adják ki vagy épp a kiadás kapcsán alakulnak ki barátságok (természetesen az elvárt minőséget barátoknak is hozniuk kell!). A kiadványok pedig elsősorban ismerősök, barátok között terjednek (nemrég ezt negatívumként emlegette valaki egy másik online magazinban megjelent interjúban, talán a hozzáállása miatt nincsenek barátai!?).

Az NHD az idén ünnepli fennállásának 15. évét. Visszatekintve hogyan látod a hazai metalszíntér alakulását, voltak-e csúcspontok vagy hullámvölgyek a szcénában vagy akár a kiadód történetében?

Ahogy korábban is, az elmúlt 15 évben nagyon szép ívet járt be a hazai underground. Rengeteg jó banda alakult, lett sikeres, de a már korábban ismertté, sikeressé vált bandák is egyre jobb anyagokat tettek le az asztalra. Egyre több kiadó kezdett mozgolódni és egyre igényesebb CD-, kazetta- és vinyl-kiadványok láttak holdvilágot.

Fanzine-fronton is hatalmas volt a fejlődés. Manapság már elképesztően profi, nyomdai kivitelezésű kiadványok készülnek, sokszor CD- vagy kazettamelléklettel.

Hullámvölgynek szerintem a 2019-es év számít a hazai underground történetében. Ebben az évben a vezető hazai underground bandák közül talán egyik sem adott ki lemezt. És úgy általában kazettakiadványból is kevesebb volt, mert az idős tulaj halála okán év elején bezárt az egyetlen hazai kazettagyártó. Nagy gond azért nincs, hiszen jó pár banda jelentkezett kiváló anyaggal, köztük újak is, és kazettagyártásra is akadt már több megoldás.

Melyek azok a kiadványaid, melyekre a leginkább büszke vagy és miért?

Mindegy, hogy pár példányos kazetta, 300 példányos vinyl vagy épp ezerpéldányos CD, mindegyik kiadványomra büszke vagyok. Minden esetben törekszem rá, hogy az adott kiadvány a lehető legjobb legyen. Formátumtól és darabszámtól függetlenül rengeteget dolgozom minden kiadvánnyal és azt gondolom, a befektetett munka minden esetben meghozta gyümölcsét.

Egyet mégis kiemelnék. Számomra különleges jelentőséggel bír az Unfit Association „Absurd Reality/Flagging Water” CD-lemez. Az UA az első hazai underground kedvencem lett, még a ’90 –es évek elején.  Már akkoriban ábrándoztam róla, hogy kiadót alapítok, és akkor őket adnám ki elsőként. Amikor majd’ húsz évvel később a kiadómnál megjelent ez a CD-lemez, az eredetileg csak kazettán kiadott anyagaikkal, melyek révén megismertem őket, az egy álom beteljesülése volt.

Mutasd be légy szíves a legfrissebb kiadványaidat!

2014-ben lehetőséget kaptam, hogy sofőrként turnéra menjek egy zenekarral, aztán évről-évre egyre több bandával mentem. Ez odáig fajult, hogy 2018 második felére és 2019-re a kiadóval nem vállaltam kiadást, mert egyszerűen nem volt időm foglalkozni vele. Úgyhogy a Neverheard szempontjából is a 2019-es év számít hullámvölgynek.

Legutóbbi kiadványom a 2018 júliusában megjelent Age of Agony „For the Forgotten” LP. Talán hihetetlen, de ez az első hazai kiadású death metal vinyl album! 176 példányban jelent meg, fele-fele arányban mocsárzöld és csontfehér korongon. Szöveglap, poszter és matrica minden példányhoz jár. Plusz zenekarlogós, 12” vinyl méretű vállra akasztható szatyor és kiadó logós felvarró az első 55 -höz.

A háttérben azért folyt munka újabb kiadványok előkészítésén, és ha minden jól alakul, ezek közül több is megjelenik 2020-ban. Ebben az évben kevesebbet fogok turnézni (ha a koronavírus miatt marad egyáltalán turné), így lesz időm a megjelenéssel kapcsolatos dolgokat intézni.

Tervbe van véve a Hajnalpír tavaly ősszel digitális formában megjelent, kiváló bemutatkozó anyagának kazetta változata, a Paragon Zero régóta készülő új EP-jének digipak CD-kiadása és a legutóbbi Bloodrainbow album („Upheaval”) bivalyerős remasztert kapott változatának vinyl-kiadása.

Továbbá az idén 30 éve alapított és ötévnyi működés után sajnos feloszlott, mára kultikussá vált Extreme Deformity 1993 -as „Internal” albumának és ’92 –es demójának vinyl-korongos újrakiadása is célegyenesben van, egy 48 oldalas retrospektív Extreme Deformity fanzine-nel egyetemben. Ez utóbbit az egykori Hold Magazin készítője, Spanner Zsolt szerkeszti. Igyekeztünk összegyűjteni az összes Extreme Deformity-vel kapcsolatos valaha megjelent írást, korabeli fotókat, plakátokat, visszaemlékezéseket. Friss interjút is készítettünk minden taggal, melyben a zenekar feloszlása óta viselt dolgaikról mesélnek. Előkerült egy kiadatlan Cathedral című nóta, mely természetesen rákerül a lemezre, valamint egy kiadatlan, korabeli interjú is(!), mely megtalálható lesz a fanzine –ben!

Pontos dátumokat még nem tudok, nem merek mondani. Figyeljétek a sajtót és a kiadó Facebook-oldalát, akkor biztosan nem fogtok lemaradni.

Ma már a teljes metalszíntér afféle szerelemprojekt. Egy-két kivételtől eltekintve minden itt működő zenekar, sajtóorgánum vagy éppen kiadó hobbiszinten él csak meg. Mennyire látod összetartónak a közösséget, egyáltalán lehet-e közösségről beszélni?

Az összetartó erőt pont az adja, hogy nem anyagi érdekek mentén mozog a dolog. Ahogy mondod, szinte mindenki szerelemből csinálja, és így mindenki sokkal nyitottabb a másik felé. Úgy gondolom, nagyon jó munkát végző, kisebb-nagyobb csoportok jöttek létre és ezek általában egymással is jó kapcsolatban vannak. Ilyen például az Inner Awakening Circle, mely jó pár remek zenekart fog össze. Saját kiadót és disztrót üzemeltetnek és saját fesztiváljuk is van. Vagy a Tales of the Morbid Butchers Fanzine körül is egy nagyon jó kis csapat alakult ki. A fanzine-kiadás mellett üzemeltetnek kiadót, disztrót és nekik is van saját fesztiváljuk, valamint koncerteket is szerveznek. Aztán ott van a Dögvész Fanzine csapata, akik kiadót is üzemeltetnek; a Headcrusher Underground Music Magazine készítői, akik itthon egyedülálló módon, többé-kevésbé rendszeresen, másfél-két órás, interjúkat, ismertetőket, ajánlókat tartalmazó műsorral jelentkeznek Youtube-csatornájukon; az Insane Hellride Entertainment, akik között például zenész is van és külföldi underground bandáknak szerveznek hazai koncerteket. Vannak, akik egyesületet alapítottak és igazi „csináld magad” klubot üzemeltetnek kiváló koncertekkel és közösségi programokkal. A zenekarokról és segítőikről, közvetlen baráti köreikről, melyek mind egy-egy kis közösség, nem is beszélve.

Nem mondom, hogy mindenki kedvel mindenkit, hogy mindenki mindenben egyetért, hiszen emberek vagyunk, de azt igen, hogy sokkal inkább a pozitív hozzáállás jellemző. Együtt sokkal erősebbek vagyunk, sokkal komolyabb dolgokat tudunk megvalósítani, mint külön-külön.

A metal/rock érezhetően szorul vissza: mi lehetne a továbblépés iránya, hogyan lehetne megfordítani ezt a folyamatot?

„A rock örök és elpusztíthatatlan!” Nem gondolom, hogy visszaszorulna. Az, hogy a TV/rádió nem játszik rockzenét vagy például a Szigeten nincsenek igazi rock/metal fellépők, nem mérvadó. A nagy bandák hatalmas tömegek előtt játszanak, a kis és közepes bandák is általában sikerrel turnéznak, ugyanakkor rengeteg, jobbnál-jobb új banda bukkan fel. Nagyon sok jó koncertet és kisebb/nagyobb rock/metal zenei fesztivált tartanak itthon is és szerte a világban. Ezek biztosan nem a visszaszorulás jelei.

Egy-egy zenekar vagy koncert iránti mérsékeltebb érdeklődés, amit ők nyilván visszaesésként élnek meg, szerintem inkább annak köszönhető, hogy manapság a legkisebb zenekarok is könnyen el tudják érni a rajongókat a közösségi médiás felületeken keresztül. Könnyebben tudnak viszonylag ismertté válni és így turnéra is könnyebben tudnak menni. Ez nagyszerű, de hátulütője, hogy hatalmas dömping alakult ki.

Itthon például a nyolcvanas években, ha néha volt egy-egy akármilyen koncert, arra elment mindenki, még az is, aki csak érintőlegesen szerette a műfajt vagy az adott bandát. Mostanában meg olyan sok koncert van, hogy még azok közül sem tudok mindre elmenni, melyek kimondottan érdekelnek. Így egy-egy koncerten lehet, hogy jóval kevesebben vannak, de összességében biztosan nem járnak kevesebben koncertre. Kiadványok terén is hasonló a helyzet, annyi van, mint égen a csillag és lehet, hogy a lemezeladások visszaestek, de streameléssel és online lejátszásokkal együtt növekedés tapasztalható.

Melyek azok a külföldi kiadók, melyekkel terjesztésben vagy és melyek ezek közül a kedvenceid?

A portugál Caverna Abismal Records-os Nuno-val  jó barátok vagyunk, és a kiadványait is nagyon kedvelem. Ezekből mindig van a disztróban és természetesen az én kiadványaim is megtalálhatók nála.

Ezenfelül kapcsolatban vagyok nagyon sok kiadóval szerte a világban, de a terjesztés elsősorban impulzív módon zajlik. Amikor mindkét félnek van pár olyan kiadványa, melyből a másiknál még/már nincs, akkor cserélünk.

Zenei szempontból főleg a közép-amerikai kiadókat bírom, hihetetlenül nyers, vad zenéket adnak ki. Kiadványok kivitelezésének minőségét tekintve pedig a japán kiadók verhetetlenek. A CD-borítóik század milliméter pontosan vannak vágva/hajtva és olyan gyönyörű színekkel, annyira precízen vannak nyomva, hogy az hihetetlen.

Akikkel az átlagnál jobb kapcsolatban vagyok, az az indiai Transcending Obscurity, a román Loud Rage, az amcsi Paragon és Sound of White Noise. A szintén amerikai Regimentalt is nagyon bírtam, nagyszerű kiadványai voltak, melyek elsők között kerültek a kínálatomba.

Mennyire értelmezhető a sikeresség a Neverheard Distro kapcsán? Ezt eladási példányszámban, elismertségben vagy sajtótámogatásban méred?

A hazai sajtó részéről mindig sok támogatást kaptam, amit ezúton is köszönök. A kiadványaim rendre elfogynak, ezért köszönet illeti a rajongókat, akik megvásárolják azokat.

Eleinte csak kis bandákkal dolgoztam, akiket általában én kerestem meg. Hatalmas elismerésnek éreztem, amikor vezető hazai bandák kerestek meg azzal, hogy a kiadómmal szeretnének dolgozni.

Szintén a Neverheard által végzett munka elismerésének érzem, hogy sok másik kiadó - köztük olyanok is, melyekre induláskor követendő példaként tekintettem - megkeres, hogy ebben-abban segítsek.

Mennyire befolyásolja a saját zenei ízlésed és kedvenceid a kiadási repertoárt?

Abszolút mértékben. Csak olyan zenéket adok ki, melyeket szívesen hallgatok. Rengeteg munkát fektetek egy-egy kiadványba, szívvel-lélekkel dolgozom, ezt másképp nem lehet csinálni.

Kérlek, nevezd meg azt a három külföldi és hazai metalalbumot, mely alapvetően befolyásolta az ízlésed kialakulását és melyeket máig etalonként tartasz számon!

A Pokolgép első két albuma: „Totális metál” és „Pokoli színjáték”. Ezeket egy kazetta két oldalára másolva kaptam meg és ezek tehetők felelőssé, hogy metalfanatikus lettem. A brutális muzsikák irányába a Morbid Angel „Altars of Madness” és a Napalm Death „Harmony Corruption” lemezei tereltek visszafordíthatatlanul. Az underground rögös útján pedig az Unfit Association „Absurd Reality” anyaga indított el.

Tervezel-e bármilyen (technikai, közösségi médiás vagy repertoárt érintő) változtatást a kiadó jövőjével kapcsolatban?

Próbálom megtalálni az egyensúlyt a kiadás és a turnézás között. A korábbiaknál kevesebb és alacsonyabb példányszámú kiadványt tervezek.

Köszönjük a válaszaid és még további 15 évet kívánunk a kiadónak!

Köszönöm a lehetőséget! További sok sikert Nektek is.

A Neverheard Distro alapításának 15. évfordulóját egy hatalmas, ötbandás bulival ünnepeljük meg december 5-én a Kék Yukban. A fellépők már megvannak, hamarosan elkezdjük bejelenteni őket, a disztró Facebook-oldalán. Mindenkit várunk, aki szereti az underground black és death metal zenéket!