Rozsdagyár

CADAVERES - Interjú Körmöczi Péterrel és Pápai Zsolttal

2020. június 23. - chris576

durerpowerground5.jpg

A modern metalt játszó székesfehérvári Cadaveres zenekar legújabb EP-je a metal.hu gondozásában jelent meg 2020. április 22-én (lemezkritikánk ITT olvasható). Ennek apropójaként beszélgettünk a zenekar alapító gitárosával, Körmöczi Péterrel és az énekessel, Pápai Zsolttal.

Sziasztok! Nemrégiben jelent meg a Cadaveres "Ezzel még tartozom" című EP-je, mely igazi különlegességnek számít, ugyanis merőben eltér a zenekar alapvető irányvonalától. Kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy kellene egy ilyen anyagot is csinálni?

Kölni: Régóta beszélgettünk már erről, igazából évek óta napirenden van. Egy kislemezben vagy egy EP-ben gondolkoztunk a kezdetek óta és mindenképpen valami fúziós anyagban. Minden oldalról több vendéget szerettünk volna, olyan metalzenekarok tagjait, akik bírnak rap előadókat, illetve olyan rapper arcokat kerestünk, akik szeretnek és ismernek a mi műfajunkból is előadókat, akár hallgatnak is rock/metal zenéket. Mindkét táborból volt, illetve van nagy merítés, de nem mindenkit sikerült becserkészni: volt, aki nem is tudta elvállalni a felkérést, volt, akinek ideje nem volt, vagy egyszerűen nem volt elégedett a saját teljesítményével és így lemaradt végül az anyagról. A kezdő lökést a StreetRoyalos srácok adták, akikkel sokat lógtunk együtt és kábé egyszerre mondtuk ki velük, hogy "he, méér nem csinálunk mi közösen végre valamit, Bro?!" 

Milyen visszajelzéseket kaptatok rajongói/kritikusi oldalról?

Kölni: Idáig nagyon elégedettek vagyunk... vicces, de hosszú idő óta a legtöbb pozitív véleményt, kritikát ennek az anyagnak a kapcsán kapta a zenekar. Rengeteg CD-t postáztam idáig, mindkét tábor kíváncsi a végeredményre. A rapperek bírják a fizikai formátumot, sokan rendeltek tőlünk idáig. Több a megkeresés is most a webzine-ek részéről, mint például a legutóbbi nagylemezünk megjelenése után. Volt bennünk némi félsz is azért, hogy pár arc majd nem fogja érteni és értelmezni ennek az anyagnak a célját, megszületését. Féltünk pár negatív kritikától, de mit sem törődve ezzel megléptük ezt is. Volt már elektronikus remix, akusztikus kislemez és most egy kis rap, de ebben azért nyakig benne vagyunk. Zsolti majd minden számban énekel, a zene alapok pedig színtiszta Cada egy kis '90-es évek felütéssel, ami tudatos volt a részünkről. Ehhez kapcsolódik az EP borítója is, mely MyStreet munkássága a mi ötleteink megvalósításával.

Zsolti: Van egy kőműves cimbi brigád, akiken első körben teszteltem az anyagot. Róluk azt kell tudni, hogy a legnagyobb magyar és orosz underground rap rajongók, egyik-másik még hobbiból nyomja is a szövegelgetést alapokra. A torzított gitáros zenékről csak annyit tudnak, hogy kör közepén állok. Van valami menő por-, cement -meg munkaálló, építkezésen használatos boomboxuk, mely szól, mint a barom, és abba még tettek CD-lejátszót. Megjelenés óta üvölt minden felújításon és építkezésen, amerre járnak, imádják! " Há' ez a metál?! " Nyilván volt olyan is, aki több kommentben kifejtette, hogy ez mekkora szar. Van, aki külön a bort, külön a szódát, de hát nem mindenki szereti a fröccsöt, na.

Az új anyag ezúttal nem az EDGE Records égisze alatt jött ki. Miért?

Nem kell semmi rosszra gondolni... Az EDGE egy színtiszta metalkiadó, mivel ez az anyag azért egy merőben más megközelítés, igyekeztünk kilépni most ebből a skatulyából. Szerettünk volna itt is egy kis hibrid fúziót a metal.hu és a Mindenkirapper Records a felelőse a kiadásnak, az anyag létrejöttéért és a promócióért is közösen felelnek. Forray Tomi (metal.hu) régi ismerősöm, bírom az elhivatottságát, teljesen az anyag mögé tudott állni, ami nagy segítség volt a részéről. A következő nagylemezünket az EDGE égisze alatt tervezzük megint majd kiadni, ha érdekli őket természetesen. 2005 óta együtt dolgozunk, minden téren gondozzák az eddigi anyagainkat is.

Az EP-n rappelő előadók hogyan kerültek a képbe?

Kölni: Ismerősökön keresztül jutottunk el mindenkihez. A StreetRoyalból Guszti és Roli régi ismerősök, munkakapcsolatban vagyunk a civil életben. Bogyón (Beerzebub) keresztül pedig jött Riddler. Gabó Ádit (ex-Cadaveres) és Besnyő Gabit (Nova Prospect) pedig mi kerestük meg haverilag. Valahogy beleálmodtuk őket is a produkcióba.

Zsolti: Gabó Ádi részvételének nagyon örültem, mivel végre megismerhettem személyesen és nagyon bírom a hangszínét. Jó érezni a lemezen, hogy mindenki más és más karakter, és mégis hallani, hogy jókedvvel, örömzeneként gondoltak ők is a projektre.

Alapvető koncepció volt, hogy magyar nyelven énekeljétek fel a dalokat?

Kölni: Magyar rapperek, magyar nyelven rappelés. Így terveztük mindig is. Szerintem ennek az anyagnak - ha mondhatok ilyet - ez az egyik erőssége. Egy angol nyelvű EP elment volna az emberek mellett, úgy érzem.

Tervben van, hogy színpadra is viszitek majd a produkciót?

Kölni: Szeptember 12-én a Dürerben a Tattoo The Sun fesztiválon tervezzük a lemezbemutatót, ahol ott lesz vendégként a előadók nagy része velünk egy színpadon. Ez egy egyszeri, megismételhetetlen koncert lesz!

A rap és/vagy a rap/metal vonalról kik voltak rád/rátok hatással?

Kölni: A legfontosabbak nálam (tuti kimarad valaki mindig): House of Pain, Cypress Hill (Fillmore-i koncert zseniális!), IceT/Body Count, Head-Pe, Stuck Mojo.

Zsolti: Judgement Night album az alapkőletétel, de persze azokon kívül, amit Körmi írt, részemről még a Snot-tal, a Living Colour-rel és a Limp Bizkit-tel kiegészíteném.

Hanganyag tekintetében lesz-e folytatása valamikor ennek a rap/metal EP-nek?

Kölni: Én ezt egyszerinek éreztem, egy kis kirándulásnak. Már készülünk a hatodik Cada-nagylemezre, mely egy igazi vérbeli metalanyag lesz, rap egyelőre tuti nem várható!

Köszönjük szépen!!!

durerpowerground12.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9215911560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása