Ahhoz képest, hogy mekkora hír volt és mekkora hullámokat vetett 2015-ben a legendás norvég black metal banda, az Immortal kreatív duójának összezördülése és látványos szakítása, mára, nyolc évvel később alaposan lecsendesedtek a kedélyek az egész hajcihő körül.
Abbath saját nevén hozta létre bandáját és már a harmadik soralbumánál jár (ezekről ITT, ITT és ITT írtunk kritikát) és bár nem váltotta meg a világot, de hézagmentesen viszi tovább anyazenekara zenei világát. Sokkal kérdésesebb volt azonban az, hogy Demonaz mennyire lesz képes folytatni az Immortalt, hiszen tizennyolc éves szünetet követően tért vissza hangszeréhez, a gitárhoz, illetve énekesként is helyt kellett állnia, arról nem is beszélve, hogy rá maradt a zeneszerzés is.
Nos, a 2018-as visszatérés, a "Northern Chaos Gods" nem lett rossz (kritika ITT), de akkorát nem is durrant, hogy kapaszkodnunk kelljen az asztal sarkába az általa keltett lökéshullám miatt. Korrekt anyag lett, szolidan bólogatott mindenki a dalok hallatán, azonban az egyértelmű volt, hogy sem a korai (Diabolical - Pure - Battles), sem pedig a későbbi lemeztriumvirátushoz (At The Heart - Damned - Sons Of) nem ér fel színvonalában. Ettől függetlenül én elégedett voltam, de nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez a két legendás figura azért csak együtt jelenti az Immortalt.
Demonaz mellől időközben kikopott Horgh dobos és mára egyedül ő maradt az egyetlen hivatalos tag: a stúdióban Arve Isdal gitáros-basszer (Enslaved), illetve Kevin Kvåle dobos segíti ki, minden egyébért a főnök felelős. A második stúdióalbum "War Against All" címmel érkezett meg május 26-án a Nuclear Blast kiadó gondozásában és érezhető, hogy Demonaz barátunk nagyon komolyan vette a feladatot. Nagyon: és ebben semmi túlzás nincs.
Először a külsőségekről: bitang, állat borító, fémes, szikár, mégis telt hangzás (rendesen szól a basszusgitár is, van mélysége a daloknak), kiváló és rendesen megdörrenő dobmunka, azaz ez nagyon is rendben van. A tartalom pedig túlzás nélkül remek: érzésem szerint simán beilleszthető lenne a fentebb már említett "Damned In Black" és "Sons Of Northern Darkness" közé.
A nyitó címadó tétel és az azt követő, egy alattomos, régisulis death metal témát tartalmazó és hasonló szellemiségű Thunders Of Darkness kegyetlenül aprít, sodró lendületük azonban nem jellemző az egész albumra, mely sokkal inkább a középtempós zúzásra épül, ráadásul hangsúlyosan jelen van a kedvenc Immortal-anyagom, az "At The Heart Of Winter" jéghideg, akusztikus atmoszférája is. Az egyik kiemelkedő tétel a Wargod: akkora epikus északi fém ez, hogy szinte látjuk a valkűrőket, amint a kiválasztott csatában elesett hősöket viszik lovukon vágtatva a Valhallába.
A másik meglepetés a csodaszép dallamokkal teli instrumentális Nordlandihr: ebben tényleg nincs szükség Demonaz történetmesélésére, mert a hangszerek mindent elmondanak. Nagy kedvencem még a záró Blashyrkh My Throne: itt a legjobb Immortal-hangulatok kúsznak be a hallgató szívébe-fejébe, a szöve pedig tényleg költői. Az ógermán-viking mítoszvilág szinte plasztikusan elevenedik meg a zene és szöveg egységében.
Érzésem szerint az Abbath-Demonaz páros szétválást követő összesített teljesítményét nézve a legjobb stúdióalbum született most meg a "War Against All" képében: sajnos azonban nyolc év alatt két lemez édeskevés, ráadásul a koncertezés hiánya egyfajta szerelem- vagy hobbiprojektté tette minden idők talán legjobb black metal bandáját.
Demonaz mindig is egyfajta háttérbe húzódó kreatív zseniként lépett fel, de az Immortal ennél mindig is jóval több volt. Egész egyszerűen hiányzik Abbath frontemberkedése és koncertteljesítménye (reméljük, korábbi, alkohollal kapcsolatos botlásain már túl van). Tudom, szinte semmi esély a két figura kibékülésére, de enélkül valahogy nem az igazi az egész, bármennyire is király cucc lett az új anyag. Reménykedni azonban lehet, a rockszakma meg számtalanszor rácáfolt már mindenre, meg az ellenkezőjére is.
9,5/10
