A 2018-as "Catharsis" című albumával óriásit perecelő amerikai thrash-groove brigád (kritikánk ITT olvasható), a Machine Head az idén 25 éves "Burn My Eyes" című klasszikus korongjával turnézik, mely két részből áll: Chris Kontos dobos és Logan Mader gitáros részvételével az első etapban végigjátsszák a teljes anyagot, míg a második felvonás során egy best-of programot tolnak végig, immár a két új taggal.

Idén is megrendezésre kerül a lassan hagyománnyá váló Metal Halloween Budapesten, mely ezúttal október 31. és november 2. között három napig fog felsorakoztatni 23 zenekart. A buli első két napja az S8 Underground Clubban, míg a harmadik a Dürer Kert középső termében kap helyet. A szervezők mindhárom napon féláras belépőt biztosítanak ismét a teljes jelmezben érkezőknek, hogy kreativitásra buzdítsák a közönséget.

A rockzenében az az egyik legnagyobb pozitívum, hogy hihetetlenül szerteágazó, változatos. Nincs még egy ilyen műfaj, amely ennyi különböző alstílust foglalna magában. Ez a változatosság tartja életben már évtizedek óta és kreativitásának köszönhetően időről-időre felbukkan egy-egy újabb mellékága is, mely további izgalmat varázsol a már egyébként is sokszínű műfajba.

Nagyon kedvelem azokat a bandákat, melyek egy jól körülhatárolt, akár már évtizedek óta kialakított zenei stíluson belül dolgoznak fejüket leszegve és az adott keretek között próbálnak lemezről lemezre mindig jobb dalokat írni, finomítani eszközeiken és egyre magasabb nívót elérni. Nem vagyok híve a radikális váltásoknak: ezeket sosem tartottam őszintének, mindig valami mögöttes szándékot éreztem meghúzódni e döntések mögött és általában az eredmény is igen ritkán igazolja az újításokat.

Míg a laikusok az erőszakkal és az agresszióval hajlamosak összekötni a rockzenét, mi azonban tudjuk, hogy ennél lényegesen többről van itt szó. Ennek ellenére szerintem nem csak a magam nevében beszélek, ha azt mondom, a rockzenei műfajokban első sorban mégis csak valamiféle feszültséglevezetést látok manifesztálódni. 

A Mascot kiadó nevét lassan elkezdem aranyba foglalni, ugyanis egész jó kis zenekarokat szerződtet: itt van példának okáért a Pennsylvania állambeli Crobot (Brandon Yeagley - szájharmonika/ének, Chris Bishof - gitár/ének, Dan Ryan - dobok, James Lascu - basszusgitár), mely azon hard rock bandák közé tartozik, akik friss vért pumpáltak a mára már egy kissé megfáradt műfajba. Nagy szükség volt erre, hisz a stílusirányzat végre újra teljes pompájában tündököl. Nincs túlszaporulat, de nem is baj; legalább izgalmasabb marad így a színtér.

Egy lemezismertető elkészítésének módja általában kétféleképpen zajlik nálam: az egyik verzió, amikor a hivatalos megjelenés előtti - napokkal, esetleg hetekkel korábban megküldött - promóból építkezve írom meg a kritikát (aminek nyilván megvan a maga varázsa) vagy már a premier után egy kiváló minőségű anyag alapján hozom meg az ítéletet.

Visszatér a Hazai Reménységek sorozat, rögtön egy vadonatúj zenekarral, akik meglepő módon a doom és groove metal vizeire eveztek. Nem gyakori itthon ez a stílus, azonban kellő odafigyeléssel igazán súlyos egyveleget hozott össze a Midnight Tears, akik "Dr. Plague" című bemutatkozó kislemezükkel a napokban jelentkeztek. Most egy villáminterjú keretében beszélgettünk velük.

50 éves a Uriah Heep! A legendás brit hard rock zenekar legutóbbi, 25. lemeze a 2018-as "Living the Dream", mely a kerek évforduló mellett a 2020-as turné apropójaként is szolgál majd: Budapesten február 5-én, a Barba Negra Music Club színpadán láthatjuk majd őket.

Nem tudom, hogy 2019-ben mi történhetett a nemzetközi metalszíntér régen halottnak hitt bandáival, de évtizedek óta eltemetett legendás csapatok élednek újjá és raknak le elénk jobbnál jobb stúdióalbumokat akkor, amikor erre már senki sem számított (legkevésbé talán önmaguk).