Rozsdagyár

ALLSUCKALL - Második albumát mutatta be az egri csapat

AllSuckAll, Ørdøg, Kései kitérő: 2022. április 9., Eger - Uránia

2022. április 11. - Kovenant

allsuckall3.jpg

Az egri AllSuckAll második soralbuma január elején érkezett meg "A mi könyvünk" címmel (kritikánk ITT olvasható): a lemezbemutató koncertre április 9-én, szombaton került sor az Uránia Rendezvényközpont termében, így természetes volt, hogy ott a helyem. Ráadásul komplett programmá is hízott a dolog, ugyanis a budapesti Ørdøg és a szintén egri Kései kitérő is csatlakozott Szakállékhoz.

Pár évvel ezelőtt láttam már a Sorompó Rockkocsmában (a későbbi Rock Caféban) Fonád Péterék bandáját szintén az Ørdøg társaságában (akkor debütalbumuk volt terítéken), de a két helyszínt nem is lehet egy napon említeni. Az Uránia korrekt színpada, tágas nézőtere ideális körülményeket biztosított a koncertnek: a '90-es évek elejének művelődési házas hangulata köszönt vissza a hármas fellépésen kapcsán, a lehető legpozitívabb értelemben.

Az örömömet egy kicsit talán a szerényebb, százötven körüli, amolyan családias hangulatot teremtő nézőszám dobta vissza a realitás talajára, de láthatóan minden résztvevő, beleértve a zenekarokat is, óriási elánnal vetette bele magát a buliba, főleg két ilyen sivár és koncertszegény év után. Korrekt, kiegyensúlyozott hangzást, teljes fényshow-t és vetítővászon-falat is kínált a színpad, szóval minden volt itt, amit csak kívánhattunk.

kesei_kitero1.jpg

A helyi Kései kitérő nyitott, ahol az elmúlt időszakban fontos változás is történt. Szecskó Donát ritmusgitáros-énekes külföldre költözése okán a koncertfelállás két új taggal bővült: Szurofka Máté gitáros és Bakos Martin énekes csatlakozott a három alapítóhoz. A zenekar stílusa valahol a '90-es évek eleji magyar alternatív underground és a hagyományosabb metal / hard rock keresztmetszetében található, de a hangsúly az előbbin van, így egy kicsit kilógtak a felhozatalból. 

Bő félórás programmal álltak elő: egyaránt játszottak a tavaly megjelent második sorlemezükről, illetve a 2017-es debütanyagról is. A show főleg Soós Dávid basszusgitárosnak volt köszönhető, aki tényleg beleadott apait-anyait és őrült dervisként rohangászott a hangfalak között. Sajnos Bakos Martin frontember - amellett, hogy remekül énekelt - eléggé visszafogott volt, mintha nem igazán tudott volna mit kezdeni magával a színpadon.

ordog1.jpg

Rövid, tízperces átállás után a fővárosi Ørdøg következett: Vörös Andráséknél lassan aktuálissá válik az új album, legalábbis ha tartani akarják a háromévenkénti megjelenést. Mondjuk én nagyon támogatnám a sűrűbb lemezkiadást, szóval év végére kérjük szépen a negyedik stúdióanyagot: reméljük, a COVID-lezárások során volt idejük a dalírásra is. 

A csapat óriási profizmussal lépett színpadra: ez természetesen nem véletlen, a banda tagjai mögött jó negyedszázados tapasztalat húzódik meg, Vörös András pedig hatalmas rutinnal kommunikált a közönséggel. Visszatérve az Uránia biztosította optimális feltételekre: a frontember meg is jegyezte, hogy ez a buli volt az együttes legjobb egri koncertje, jobb, mint az összes eddigi együttvéve. Az Ørdøg igazi best-of programot tolt el szombat este: Sátántangó, Keringő, Fényhozó, VIII, azaz a három lemez legismertebb tételei kerültek sorra és hát iszonyú dinamizmussal nyomták a dalokat, azt meg kell hagyni (a banda albumairól ITT, ITT és ITT írtunk kritikát).

A közönség is láthatóan élte a bulit, sokan együtt ordították a szövegeket a csapattal, ebből többször is közönségénekeltetés kerekedett ki. Meggyőződésem, hogy az Ørdøg az egyik legjobb hazai metalbanda, lemezeik rendre ott vannak a Rozsdagyár év végi toplistáin, szóval ez jó móka, férfimunka volt.

allsuckall1.jpg

Végül aztán megérkeztek Álszakállék is: ők voltak a főattrakció és ez érződött a közönség reakciójában és a rajongók számában is. A nyitó két nóta első albumukról szólt ("Istengyártó gép"), aztán jöttek a "A mi könyvünk" dalai, melyek eszetlenül megdurrantak (lemezkritikánk ITT olvasható a friss korongról). Az AllSuckAll zenéje átkozottul fogós dallamokkal és végig együtténekelhető refrénekkel operál, ráadásul a szólókat sem spórolják ki a dalokkal, a közönség erre pedig rendesen be is indult: az este kezdeti visszafogottsága után az éjfél közeledtével megmozdult a küzdőtér is.

Sorra jöttek a jobbnál jobb nóták: Csak egy szó, Legyen egy híd és a többi remekbe szabott zúzda. A hangzás is bitang volt (a mellkashorpasztó lábdobot és basszust még másnap is érezhette mindenki, ha nagyobb levegőt vett), Fonád Péter korrekt ökörségei is ültek amellett, hogy a lelkét is kiénekelte, így iszonyatosan gyorsan elröppent a program, pedig a zenekar nem hagyott ki semmit a koncertből. A frontember elmondása szerint az új lemezből fizikai formátum is készül, de szigorúan csak annyi példányban, amennyire a rajongók a későbbi előrendelés során igényt tartanak.  

A csapat Facebook-oldala szerint hamarosan érkeznek a következő fellépések dátumai is, szóval remélhetőleg sok helyen el lehet majd csípni őket a nem túl távoli jövőben. Nagyon korrekt koncert volt ez így összességében, a helyszín pedig tényleg ideális az ilyen estékre, így bízom benne, hogy egyre több hasonló összeállítást láthatunk majd Egerben. A feltételek adottak: most már csak a zenekarokon és a rajongókon múlik a dolog.  

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3117804547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása