Talán nem árulok el nagy titkot, amikor elmondom, a lemezkritikáink végén található bandaképeket általában a kiadókon vagy az előadókon keresztül kapjuk, és nem csak úgy lehorgásszuk valahonnan az internetről. Ha a csapat Facebook-oldaláról veszünk egyet kölcsön, akkor is egyeztetünk előtte az adott zenekarral. Mint ahogy jelen esetben a kanadai Spell együttest is megkerestem kérésemmel, és ők örömmel mentek bele a fotó engedélyezésébe. A vancouveri fiúk, odaát a nyugati parton nem sejtették, hogy legújabb kiadványukat amolyan állatorvosi lónak szánom sokak okulásra, akik hasonló fába vágják fejszéjüket…

A zenei alkotás folyamata sok esetben nem könnyen egyeztethető össze a szórakoztatóipar törvényeivel. Általában a kiadók megértik, hogy a dalokat nem lehet futószalagon termelni, majd menetrendszerűen szállítani az örökkévalóság számára, így nem erőltetik minden áron az újabb megjelenést. Ezzel együtt mégis inkább azt a zenekart/dalszerzőt szeretik nagyon, akik megbízhatóan szállítják a sikereket, ezért az élelmes menedzserek minden eszközzel megpróbálják magukhoz kötni azokat a tehetségesnek ítélt, együttműködőnek feltételezett együtteseket, akikből vélhetően profitálhatnak. Valahol ez a folyamat vezetett el a rockzene hanyatlásához és a tömegtermeléshez.

Kisebb kihagyás után idén május 29-én érkezik a szám szerint hatodik Alestorm album, melyen még mindig Bodor Máté gitározik. Legutóbb 2017-ben adták ki a "No Grave But the Sea"-t, mellyel koncerten is találkozhattunk. Az eseményről ITT írtunk. Ezúttal is a Napalm Records kiadásában kapjuk majd kézhez a friss, "Curse of the Crystal Coconut" lemezt. Persze eddig is nehéz volt komolyan venni a csapatot, de az évek során egyre nyíltabban váltak "poénzenekarrá", persze ez esetben a szó jó értelmében, mert ez abszolút jól is áll nekik. A legújabb videoklipben, mely a Tortuga című tételhez készült, a Rumahoy frontembere, Captain Yarrface is szerepel, mely csak tovább növelte a humor faktort.

Ezerszer leírtuk már, hogy a stoner vonalon bődületes túltermelés uralkodik, ezért a témában nem is szeretnék újabb okfejtésekbe bocsátkozni. A szóban forgó amerikai formáció, a The Heavy Eyes is ezt a stílust nyüstöli 2010-es megalakulása óta négy sor- és egy koncertlemezzel a háta mögött.

A U2 nyilatkozta valamikor a kétezres évek vége felé, hogy nem is a siker elérése a legnehezebb, hanem az, hogy egy zenekar képes legyen releváns maradni hosszú távon is. Ez az íreknek sokáig sikerült, egészen talán a 2004-es albumukig bezárólag, aztán valahogy érdektelenné, unalmassá váltak és mindazok a jellegzetességek, melyeket hozzájuk kötöttünk (menőség, aktualitás, megújulás) szinte egycsapásra párologtak le róluk és ma már ők is beálltak a rockdinoszauruszok sorába, akik harmincéves slágereiket tolják szakmányban egyre grandiózusabb világ körüli turnéik során.

Április 17-én a Hammer Records gondozásában megjelent az Ossian huszonnegyedik soralbuma "Csak a jót" címmel: tulajdonképpen ennyit is elég lenne leírnunk és a többit úgyis kitalálja mindenki magától. Már az előrendelések során elért platinastátusz, és ha a jelenlegi (reméljük, lassan lecsengő) koronavírus-mizéria nem tenne keresztbe, akkor többezres közönség előtt végigvitt teltházas országos koncertturné: mondhatni, csak a szokásos üzletmenet és ez igaz is, de aki ezt állítja gúnyosan, az pontosan azt felejti el, ami mindezen eredmények mögött meghúzódik. Ez pedig nem más, mint munka, munka, munka és ismét csak munka immár évtizedek óta.

Hosszabb pályaívet befutó rockzenekarok, de tágabb értelemben bármely alkotóművész örök problémája a megújulás és önazonosság kettőssége, még inkább áthidalhatatlan ellentéte. Egy bizonyos idő elteltével az önismétlés és az unalomba fulladás veszélye fenyeget mindenkit, aki rendszeresen a világ elé tárja gondolataiból, élményeiből és érzelmeiből összegyúrt műveit. 

Mi választja el a feldolgozást a nyúlástól? Honnan számít valami tiszteletadásnak, s honnan közönséges lopásnak? A YouTube-videók fel- és letöltése közben gyakran összeakadunk a szerzői jog fogalmával. Ez a kifejezés alapvetően a szellemi tulajdont védi. Hiszen egy dalszöveg, vers, vagy zenemű könnyebben eltulajdonítható, mint mondjuk egy híres festmény, és bárki számára belátható, hogy nem rendes dolog más tollával ékeskedni. Azonban van az éremnek egy másik oldala is, mely a morálon túlmutat: a szellemi alkotás révén szerzett anyagiak meg nem osztása a szerzővel. Mert nem mindegy, hogy adott esetben az eredeti előadó éppen a megélhetésért küzd, míg a haszonélvezőknek még a rokonai is meggazdagodnak - mások révén.

Újabb brutál death metal formáció bontogatja szárnyait, ezúttal Nevada államban. A 2014-ben alakult Cordyceps (Rafael Gonzalez - ének/dobok, Robert Jarman - basszusgitár, Marcus Baker - gitár, DeLorean Nero - gitár) 2017-ben adta ki bemutatkozó EP-jét "Black Blood Butchery" címmel, nemrégiben pedig megjelent az első teljes nagylemezük, a "Betrayal".