Jövőre lesz éppen negyedszázada, hogy Szombathelyen megalakult az eleinte extrém, majd pár évvel később már modern elektro-metalt játszó Strong Deformity a death metalos Extreme Deformity és a thrashes Jeanne Dark romjain. A csapat utoljára 2007-ben lépett fel a Szigeten, illetve utolsó teljes lemezük még 2002-ben jelent meg "Magic Syrup" címmel. Az évfordulóra a zenekar - úgy tűnik - jövőre friss stúdióalbummal is készül, melyről most a Riding A Hurricane című tétel klipje tekinthető meg a hajtás után.

Rendhagyó extrém metal est Budapest szívében, az Akvárium Kiss Hallban, ahol a Watch My Dying és az Omega Diatribe házigazdáskodásával, a budapesti füstös stoner brigád, a Red Swamp lesz a vendég. Hosszú ideig ez lesz az Omega Diatribe utolsó honi koncertje, hiszen januárban stúdióba vonulnak rögzíteni a negyedik lemezüket. Így ne habozz a jegyvásárlással, hiszen a hazai underground metal szcéna ritkán csíphető el hasonló helyszínen!

Néha elgondolkodom azon, hogy mi vezérli azt az iszonyatos mennyiségű zenekart, akik jelenleg az underground szcénán belül menetelnek előre megállíthatatlanul. Aztán rájövök, hogy nem más, mint ami engem is: a rockzene szeretete. Ez egy hihetetlenül erős és megingathatatlan vonzalom, melyet csakis egy rockrajongó érthet meg, kívülálló sosem.

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra igenis fontos a hitelesség és az önazonosság kérdésköre. Tudom, a mai cinizmussal, nihilizmussal teli és a körberöhögést lakossági hobbitevékenységgé nemesítő korszellem mindezen dolgokat teljesen nevetségessé és feleslegessé próbálja tenni (maga a posztmodern is erről szól többek között), a másik oldalról meg a személyi edzők, influenszerek, stylistok, életmód-tanácsadók, meg a csak a jó fene tudja, hogy milyen rendű és rangú netes képződmények változtatták szitokszóvá a fenti fogalmakat, de akárhogy is, enélkül egy művészi produkció fabatkát sem ér.

Megfogadtam, hogy ebben a hónapban nem írok több doom bandáról, de nem bírom ki! Muszáj megint lelkendeznem egy kiadósat, mert ezek a brazil srácok, a Gods & Punks is megérdemlik az elismerést! Most jelent meg a harmadik albumuk ("Into The Dunes Of Doom" 2017, "Enter The Ceremony Of Damnation" 2018) és telis-teli van elsőosztályú lassú hömpölygéssel. Csak belefekszik az ember, és nem tud kikecmeregni az örvényeiből.

Manapság nyakig ülünk a core-okban: grindcore, hardcore, metalcore, deathcore (most nem jut több az eszembe). A végén még az összes rockzenei stílusirányzat vegyül majd ezzel a bizonyos core-ral (ha így lesz, az már valóban kóros).

Új dallal és klippel jelentkezett a Pálinkás Tamás vezette Tej. A Hullaház című nóta arról szól, hogy milyen a része lenni annak a könnyűzenei kultúrának, amit szíved szerint eltemetnél. "Mert mindenhol ugyanaz a szar zene szól ..." 

Kevés hányattatottabb sorsú csapat létezik a brit Angel Witch zenekarnál: a negyvenhárom éves brigád egész története állandó feloszlások és újraindulások végeláthatatlan és folyamatosan ismétlődő ördögi köre, melyből valahogy sosem sikerült kikeverednie a Kevin Heybourne énekes/gitáros vezette társulatnak. 

Gyors, lendületes, dallamos, vidám, amerikai punk egy angol bandától… Na, nem egészen úgy van az… Az első négy abszolút stimmel, a többit meg ne is boncolgassuk… Vagy mégis? Ha már egyszer kritikát írunk, menjünk bele a sűrűjébe, a lényegen úgysem változtat: Ez egy ritka erős lemezanyag!