Aki ismer, az tudja, hogy megszállottan rajongok a death metalért, majdnem minden árnyalatban. Viszont vannak olyan alzsánerei, melyek ilyen vagy olyan okokból nem csak egyszerűen kikerülnek, hanem egyenesen taszítanak. Ilyen például a grindcore, a porngrind, vagy éppen a brutális death metal, de ez utóbbi egy érdekes eset.

Chris Barnes élő(halott) legendája a death metal színtérnek és ehhez illeszkedően az utóbbi évekbeli teljesítménye is igencsak hullámzó, lemezfronton legalábbis mindenképpen. A 2017-es "Torment" (kritika ITT) valami elképesztő groove-orgia lett, alattomosan, disznó módra fúrta ki a hallójáratainkat és ez bizony Jeff Hughell gitáros-basszusgitáros-dalszerző számlájára irhatjuk, ugyanis az ezt követő 2020-as "Nightmares Of The Decomposed" (kritika ITT) már teljesen más irányt szabott a bandának.

A Georgia állambeli Black Tusk, bár sludge metalt játszik, mégsem említhető egy lapon mondjuk a Crowbarral. A 2005-ben elstartolt formáció zenéje ugyanis kő-hardcore punk alapokra építkezik, mindez pedig olyan mocskos döggel szólal meg, mint egy stoner metal csapat. Doomos elemekre azonban csak nyomokban leltem, pedig az a sludge egyik fő összetevője.

A 13 év után újra aktív Kittie februárban jelentkezett új szerzeménnyel az Eyes Wide Open című dal képében, nem sokra rá pedig érkezett a We Are Shadows.

Dolgozik új nagylemezén a holland Epica, ám az énekesnő Simone Simons úgy gondolta, ideje szólóban is kipróbálnia magát, ugyanis bejelentette: saját albummal jelentkezik, amely augusztus 23-án, a Nuclear Blast gondozásában kerül boltokba. A korongról pedig meg is érkezett az első kislemezes dal, amely az Aeterna címet viseli. 

Szívesen mondanám, hogy valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az angol My Dying Bride-ot, de sajnos ők manapság nem örvendenek akkora közismertségnek, mint a szintén angol Paradise Lost vagy a napjainkra sajnálatos módon a covid martalékaként végző Anathema. Tulajdonképpen itt is egy gótikus/death-doom gárdáról beszélünk.

Bár abszolút képben vagyok a floridai Deicide megkerülhetetlen és korszakalkotó státuszával (úgy a death metalon belül, mint úgy általában a metal nagy egészét nézve), azt azért nem mondanám, hogy kettőnk kapcsolata zökkenőmentesen indult. Ennek már messze túl sok éve, de ami első körben nagyon taszított, az Glen Benton személye.

A francia Benightedről utoljára a négy évvel ezelőtti "Obscene Repressed" albumnál írtam (ezt ITT el is tudod olvasni) , és ott nagyjából megosztottam a publikummal, hogy valójában hányadán állok ezzel a csapattal. Ebből kifolyólag kimondottan örömmel töltött el, amikor jöttek az első hírek az új lemezről. Nagy megfejtést semmiképpen sem vártam, csak azt, hogy szokásukhoz híven tépjék ki a koponyámat és nyomják le a torkomon és én ezt még élvezzem is. Elöljáróban annyit, hogy ezt igazából meg is kaptam, meg nem is. 

A holland zenekar és az amerikai Evanescence közös, Worlds Collide elnevezésű turnéja eredetileg 2020 őszén került volna lebonyolításra, ám az akkor kirobbant covid-19 járvány keresztülhúzta a zeneipar számításait is, így 2022 novembere és decembere között indult útnak a két csapat.

Egyre közelít a nyár, a fesztiválszezon. A jó idő beálltával megnyitják kapuikat az olyan szabadtéri koncerthelyszínek is, mint a Budapest Park. A Barba Negrában is nyitott csarnokban élvezhetjük a koncerteket, mint például a fesztiválszezonra hangoló Pünkösdi Rockfesztivált. A május nem kecsegtet minket grandiózus sztárfellépőkkel, talán csak a Thirty Second To Mars-ot lehetne kiemelni, de jó koncertekben így sem lesz hiány.