A Tommy Victor vezette amerikai thrash/hardcore/indusztriális metal banda, a Prong még 2017-ben jelentette meg eddigi utolsó albumát "Zero Days" címmel az SPV/Steamhammer gondozásában, de most érkezett el az ideje, hogy a Blood Out Of Stone című eléggé más hangulatú tétel klipet kapjon, mely meg is tekinthető a hajtás után (2016-os lemezükről ITT írtunk kritikát).

A finn dallamos death/power metal csapat, az Omnium Gatherum előző albuma "The Burning Cold" címmel jelent meg a Century Media gondozásában és a zenekar most az akkoriban rögzített, de a korongról végül lemaradt új, pörgősebb nótát tett közzé. A Chaospace szöveges videója máris megtekinthető a hajtás után (2016-os lemezük kritikája ITT olvasható)

Elnézést, de muszáj elsütnöm: a Depresszió a magyar Tankcsapda, legalábbis egy régi szolnoki haverom sommás véleménye szerint. Nos, ez valamikor még igaz is lehetett (maradjunk inkább a feltétlen rajongásból kinőtt zenei hatástúltengésnél), de mára ebből szerencsére tényleg semmi nem maradt. Aki ma is ezzel jön, az amolyan Repatarurgyán-komplexusban szenved, élvezi és nem akar kigyógyulni belőle.

Mi történik, ha egy eklektikus projekt keretein belül összeeresztünk a műfaj legkülönbözőbb szegleteiből érkező olyan arcokat, mint Randall Dunn (többek közt a Sunn O)) producere), Trey Spruance (a Mr. Bungle egyik alapítótagja) vagy G. Stuart Dahlquist (akit például az Asva nevű formációból ismerhetünk) és még sokan másokat; mindezt a zenei polihisztor, Toby Driver irányításával? Nos, a Kayo Dot szeptember elején érkező, „Blasphemy” címre hallgató albumát hallgatva a válasz az, hogy kioltják egymást egy kellemes atmoszferikus kisülésben.

Marco Hietala a kortárs heavy metal zenészek aktív és sokszínű képviselője. A bő 35 éve aktívan zenélő finn basszusgitáros és énekes hatása megkérdőjelezhetetlen a szimfonikus metal színtéren, hiszen a Nightwish tagjaként végzett zeneszerző munkája döntő hatással van az együttesre, énekhangja pedig Floor Jansen orgánuma mellett is megőrizte jelenlétét, fontosságát.

Amikor szembesültem vele, hogy a Cult Of Luna szeptember huszadikán érkező, immáron kilencedik stúdióalbuma nem kevesebb, mint hetvenkilenc perces játékideje mindössze nyolc dalt foglal magába, nem tagadom, meglepődtem. A szerény számításaim szerint átlagosan szűk tízperces számok ugyanis bőven meghaladják egy megszokott rock/metal nóta hosszát. De a progresszív irányokban utazó együttesek is csak mutatóba tesznek fel egy-két olyan terjedelmű dalt korongjaikra, mint amekkorákkal az „A Dawn To Fear” általában operál.

Szigeti Ferenc a hazai zeneipar egyik legikonikusabb képviselője: rendkívül sokoldalú és fáradhatatlan személyiség, akiről most sok mindent megtudhat a kedves olvasó.

Szia! Hány éves korodban kezdtél el gitározni, és kinek, illetve minek a hatására?

Nyolcadikos voltam. A nyári szünetben láttam egy filmet Tommy Steele-ről, aki egy baleset miatt kórházba került. A mellette lévő ágyon feküdt egy idősebb bácsi, aki az ágya alatt egy gitárt tartott, és néha felült gitározni. Ez annyira megtetszett Tommynak, hogy amikor kikerült a kórházból, egyből elkezdett tanulni pengetni és néhány hónap múlva már sikeres énekes-gitáros lett. Ez a történet pedig nekem tetszett meg és ősszel magam is nekiláttam gitározni. Számomra annyiban könnyebb volt, hogy az általános iskola nyolc osztálya alatt zongorázni tanultam, tehát addigra azért már volt egy szolfézs és általános zenei képzettségem. Ez sokat segített amúgy a későbbiek során is, amikor évtizedekig zenei rendezőként és producerként dolgoztam a Magyar Rádióban és a Hanglemezgyárban.

A Gibson SG-mániád (ha nevezhetjük így) egy kedvenc gitárosodhoz kapcsolható vagy kizárólag a megszólalása, esetleg a kinézete fogott meg?

Angus Youngnak az AC/DC-ben volt sokáig ugyanilyen színű Gibsonja (később feketére váltott). Tulajdonképpen véletlenül jutottam hozzá az én SG-émhez. A Karthago előtt a Corvinában játszottam, ahol egy ugyancsak gyönyörű Fender Stratocaster gitárom volt. Amikor megalakult a Karthago és az első nagy koncertünket adtuk a Budai Ifjúsági Parkban, akkor még a Fenderen nyomtam. Azon az estén négy, ismétlem négy húrom szakadt el a Sztratón! A következő héten eladtam ... Egy régi zenészkollégám ajánlotta pár nap múlva megvételre a Gibsont, mert ő úgy döntött, hogy nyugatra megy vendéglátózni, oda meg nem jó a Gibson, mivel az kifejezetten egy rockgitár. Azonnal megvettem. Azóta velem van, immár harminckilenc éve. Csodálatos hangszer, összenőttünk, mint egy jó házaspár. Érezzük egymást.

A zeneiparon belül több különböző területen is tevékenykedtél korábban. A Karthago mellett jelenleg is van időd erre?

Valóban körbejártam a zenei szakmát. Voltam először zenész, azután közben szerkesztő és zenei rendező lettem a Magyar Rádióban, saját műsorom is volt, a Rock Gyermekei, amely egy zenei tehetségkutató volt, évtizedekkel megelőzve például a Megasztárt. Csakhogy ebben a műsorban nem playbackre kellett énekelgetni, hanem valódi zenekarok valódi felvételei versengtek egymással. Ebből nőtt ki később a Tokaji Rock Gyermekei Tábor, ahol elismert zenei nagyságok tanították a fiatalokat muzsikálni egy héten keresztül a Bodrog partján. Gyönyörű volt. Később beszálltam a hanglemezkiadásba is, kezdetben egy kisebb magáncégnél, a Protonnál, majd ezt követte a Zebra Zenekiadó, amelyet később megvett a PolyGram.

Így bekerültem egy nagy multinacionális cégbe, ahol rengeteget tanulhattam a külföldi profi zenekiadásról. Hosszú időt töltöttem itt, remek kollégákkal, majd egyszer csak kaptam egy ellenállhatatlan ajánlatot a Hungarotontól, melyet végül elvállaltam. Izgalmas feladatnak ígérkezett, hiszen a magyar nemzeti könnyűzenei archívum és úgy általában a magyar zene tartozott hozzám. Kezdetben minden remekül ment, majd elkezdtem vitázni a tulajdonossal és szép lassan kifaroltam a cégből. Nem szerettem, ha a szakmai munkámat minduntalan anyagi akadályok züllesztették. Úgyhogy amikor visszahívtak a PolyGramhoz, - mely addigra Universal Music lett, mert felvásárolta szőrőszül-bőröstül a nagy világcég - akkor örömmel mondtam igent. Mindeközben harmadmagammal megalakítottam a Mahaszt, a Magyar Lemezkiadók Szövetségét, amelynek kezdetben ügyvezetője, később főtitkára lettem.                                                                                                             

A család és a zene mellett vannak-e más jellegű elfoglaltságaid, valamint hobbijaid?

Szeretek utazni, olvasni és a jó autókat.

A Karthago legutolsó nagylemeze (lemezkritikánk ITT) beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? Hogy fogadta a szakma, illetve milyenek a rajongói visszajelzések?

Február 22-én jelent meg és április 13-ra, az Aréna koncertre aranylemez lett! Kell ennél jobb, egyértelműbb visszajelzés? Egy fájdalmam azért van ezzel kapcsolatban: ma Magyarországon nincs olyan számottevő rádióállomás, amely lejátszaná a hazai vezető rockbandák új dalait! Ilyen ország a világon nincs! Mivel sokat utazom, lehetőségem van bele-belehallgatni más országok rádióműsoraiba. Ők alig várják az új dalokat! A hallgatóik örülnek, szeretik megismerni a kedvenceik újdonságait. Így megy előre és fejlődik a szakma máshol. Nálunk csak a régi dalokat játsszák előszeretettel a rádiók, ami persze nem baj, de ez borzasztóan beszűkíti a lehetőségeinket és a hallgatóik igényeit. Nem értem és soha nem fogom megérteni, miért gondolják a zenei szerkesztők., hogy a kedves hallgatók kikapcsolják a rádiót vagy áthangolnak más csatornára, ha a kedvenceik újdonságait is hallhatják a megszokott rádiójukban?! Ezzel ők is, a kínálatuk is frissül, a zenekarok se dolgoznak feleslegesen. 

Hogy látod, a zenei streaming szolgáltatásból tudnak-e idővel a zenekarok legalább annyit profitálni, mint anno a fizikai formátumokból? Van-e még ezeknek jövője?

Igen, bizonyos jövője mindenképpen van. Elsősorban külföldön, ahol ezt valóban komolyan veszik. Idehaza az ingyenességnek nincs alternatívája. Amit ingyen meg tudsz hallgatni, arra senki nem fizet, még egy forintot se. Sajnos. A fizikai hanghordozóknak nagy előnyük volt, a tényleges megfoghatóság és a hazavihetőség. Még a nagy kazetta-CD másolási időkben is.

Van-e kedvenc dalod az új lemezről?

Több is van, többféle szempontból. Talán az egyik legkomolyabb és legizgalmasabb dal a „Valahol”. De nagyon adekvát dal a Rock a vérünk, mivel kicsit rólunk szól és a mi rockgenerációnkról. Vagy a Semmiért lázadtál című, amely a felelősséget veti fel a korabeli lázadó ifjúság és ugyanazok későbbi megalkuvását vélt vagy remélt célok érdekében. Ez nem bántás, csupán egy elgondolkodás.

Készülnek-e már újabb szerzemények vagy egyelőre csak a koncertekre összpontosítotok?

Jelenleg nem, egész nyáron egy negyven-valahány állomásos turnén vagyunk, hazai, erdélyi és felvidéki célállomásokkal, rengeteg utazással, ilyenkor nem jön az ihlet.

Negyven éve együtt, tagcserék nélkül. Mi a recept?

Erre nagyon összetett a válasz: először is kellenek azok a srácok, akikkel mindezt elkezdtem. Mondhatni, pontosan azok! Akikkel anno együtt szövögettük az álmainkat és végül együtt láttuk megvalósulni azokat. Kell az az elementáris, összetartó, kohéziós erő, amely nélkül soha nem lett volna ez a negyven év, és nem lettek volna meg azok a sikerek, élmények és bizony néha kudarcok is. De ezeket így és együtt kellett megélnünk, végigcsinálnunk, hogy mára büszkén mondhassuk el, mi vagyunk Magyarországon, sőt, talán Európában is az egyetlen rockbanda, akik személycserék nélkül negyven éve ma is aktívan koncerteznek!

Végül pedig, és ez nem valamiféle álszerénység, de kellett mindehhez egy karizmatikus vezető, aki mindig és mindenek felett mindig a zenekar tiszta érdekeit nézte, és ennek rendelt alá egyéni ambíciókat a maga csendes, határozott és céltudatos módján, demokratikusan - mindig figyelembe véve a fiúk időnként eltérő véleményét - döntött a fontos, stratégiai kérdésekben.

Mi volt számodra a legkedvesebb, legemlékezetesebb momentum a zenei pályafutásod során?

Az első, 1966-ban megjelent kislemezem a Sigma együttessel, amelyen egy saját instrumentális dalom, a Nyári emlék szerepelt. Azt az érzést sosem felejtem el, amikor hazavittem a lemezt, feltettem a lemezjátszóra és megszólalt a DAL, amit én írtam!! Fenomenális volt. Azután a Corvina zenekarommal az első Táncdalfesztivál díjunk, az Egy viharos éjszakán című és az ezt követő első nagylemez. Majd már a Karthagóval a Villachi Fesztivál nagydíja az angol nyelvű Requiemmel, majd az azt kövező gyönyörű hetek, hónapok Ausztriában, és az első nagylemezünk megjelenése Nyugat-Európában, mely három hónap alatt aranylemez lett Ausztriában! Ezek meghatározóak voltak a pályámon, de természetesen még millió más gyönyörű emlék maradt meg nekem, egyfelől a zenészi, másfelől a hanglemezkiadó igazgatói, a rádiós szerkesztői-rendezői, produceri, valamint az egyéb zeneipari, társadalmi és más tevékenységeim sorában. 

Ferenc, köszönjük szépen az interjút!

A budapesti dallamos death metal csapat, a Symmetry Of The Void a  Wolfheart főnökével, Tuomas Saukkonennel dolgozik együtt az új albummegjelenésen. Ennek újabb gyümölcse a The Unworthy című dal, melynek klipje a hajtás után máris megtekinthető.

A norvég progresszív metal csapat, az énekescserén átesett Sarpedon szeptember 27-én jelenteti meg szerzői kiadásban második sorlemezét "Before The Nightingale Sings" címmel, melyről most a Creeping Chaos című tétel halgatható meg a hajtás után. A banda debütalbumáról ITT írtunk kritikát.

2019. október 19-én kerül megrendezésre Budapesten az I. Országos H. P. Lovecraft Találkozó a Három Holló Kávéházban 10:30 órai kezdettel a Magyar H. P. Lovecraft Társaság szervezésében. Magazinunk is jelentkezett már egy cikkel ITT, melyben összegyűjtöttük a lovecraftiánus metalbandákat, szóval akit érdekel az amerikai író munkássága, annak ott a helye!