Mindig izgalmas új zenekarok megismerni. Még akkor is, ha az adott zenekar már harminc éve pályán van, igaz, itt-ott kihagyásokkal. Ilyen példa az amerikai Ringworm is, akik még a '90-es évek elején jöttek a világra és alapvetően thrash metalban utaznak. Egészen eddig semmit nem hallottam róluk, de…
A 2010-ben Braziliából elstartolt, kizárólag hölgyekből álló thrash metal formáció, a Nervosa története meglehetősen viharosnak mondható: az alapító gitáros, Prika Amaral körül ugyanis oly mértékben cserélődnek a hangszeresek, hogy szerintem már ő maga sem tudná felsorolni, hogy hányan is játszottak…
Kevés zenekart tartok esélyesnek és érdekesnek ahhoz, hogy átvegyék a fáklyát a régi metalbandáktól és ők legyenek a mai, modern, kortárs metalzene zászlóshajói. A svéd Orbit Culture egyike, ha épp nem a legnagyobb üdvöskéje ezeknek a csapatoknak és az új, "Descent" címre keresztelt lemezük remekül…
A norvég Kvelertak a kétezertizes évek első felének egyik legnagyobb sikerét érte el a rockszíntéren: a punk, a black metal és a '70-es/'80-as évek hard rockjának elegyéből kikevert zenéjük óriásit ütött, frissességével sokakat meghódított és a misztikumot kedvelők részére ott volt még a bagolyfej,…
Ha a KK's Priestre gondolok, nehéz elmenni a sok szerencsétlen körülmény mellett, melyek a zenekarnév kapcsán eszembe jutnak. Először is itt van az ohioi születésű Tim "Ripper" Owens, akit a '90-es évekbeli Judas-béli szereplése okán ismert meg a világ, és akit azóta több helyre is hívtak énekelni,…