Bár kis hazánkban nagy hagyománya van a tribute-bandáknak, az ő koncertjeikről nem szoktunk beszámolót írni. Viszont a Radó Édennel kiegészült Anett&Livi Acoustic olyan érdekes koncepcióval állt színpadra, melyről muszáj beszélni. A három hölgy ugyanis arra adta a fejét, hogy System Of A Down dalokat fognak előadni - akusztikus gitárral és zongorával.
Erre az ember felkapja a fejét: persze, van egy-két System-dal, mely nagyon jól működik akusztikusan: Lonely Day, Roulette, talán az Ego Brain, de a lista ennél nem lényegesen hosszabb. Viszont a csajok nem szarral gurítanak: olyan dalok szerepelnek a repertoárjukban, mint a Psycho, Needles, vagy a B.Y.O.B., melyeket korábban nem tudtam elképzelni akusztikus hangszerelésben, pedig ezen sorok írója is pöncörgött az anyja nejlonhúrosán korai System-dalokat (rettenetesen rosszul). Először tehát kissé szkeptikusan álltam hozzá ehhez a projekthez, és a közönség többi tagjával való beszélgetéseim alapján nem voltam ezzel egyedül.
Egy dolog viszont egészen biztos: kételyeink nagyon hamar alaptalannak bizonyultak. A trió valami lenyűgöző energiával nyomatta a húzósabbnál húzósabb dalokat, és már az első pár dal után teljes mértékben a csajok markában volt a közönség. Közös éneklés, tapsolás, pogó (azért az nem semmi, amikor az akusztikus koncerten konkrétan hallod, ahogy csörögnek a gatyaláncok a circle pitben): hogy lehet az, hogy ezek az eredetileg darálós, kvintakkordozós, üvöltözős dalok ennyi embert megmozgatnak csendesülős hangszerelésben?
A válasz többtényezős. Először is a hangszerelés nagyon okos. Egy, időnként két akusztikus gitár jó kezekben csodákra képes, és a kezekre itt nem volt panasz, Livi még a szólókat sem lógta el, Anett pedig az ének mellett meg-megtámogatta a projektet gitárral is. De az egész közel nem lett volna ilyen erős Éden zongorajátéka nélkül.
A zongora nem véletlenül a kedvenc hangszerem, akár önállóan is képes elvinni a bulit, de ha beszáll mellé még néhány hangszer meg ének, akkor aztán tényleg rajta van a hab a tortán. Itt pedig nem csak hab meg torta volt, hanem egy egész cukrászda. A billentyűtémák hol agresszívan odacsaptak, hol lágyan kísértek, hol pedig a talpalávalót szolgáltatták: nehéz volt például olyan embert találni, aki a Radio/Video alatt nem ropta a táncot.
Elérkeztünk a kedvenc témámhoz is: az énekhez. Anett már megjelenésében is egy magával ragadó frontember: hosszú, sötét haj, hatalmasra festett szemek, mintha a Hétköznapi Vámpírok sorozat Nadjája lépett volna fel a színpadra. A dalokat - természetesen - hibátlanul hozta, sőt még a hörgésekbe is beleállt, a közönség legnagyobb örömére.
De ha az ő karizmája nem lett volna elég, komolyan kivette a szerepét az énekből a billentyűk mögött Éden is. Aki követi együttesét, a Tiansent (ITT szemléztük legutóbbi albumukat), vagy esetleg éneket tanul nála (mint ezen cikk szerzője), pontosan tudja, milyen átütő erejű énekhangja van, és most sem okozott csalódást. Nem csak háttérvokalistaként funkcionált, sokszor szólóban, még többször pedig harmonizálva énekelt, ezzel kiválóan visszaadva az eredeti Daron-Serj hangzást.
Ami viszont az egyik legfontosabb tényezője a projekt sikerének: az emberek imádják a System Of A Downt. Ennek okaival EBBEN a cikkben már foglalkoztunk, de a tény tény marad: valamiért a kétezres évek elején híressé vált nagy metalegyüttesek közül a System az, mely a legtöbb emberben nyomot hagyott, és annak ellenére, hogy két dalon kívül semmilyen új zenét nem adtak ki több mint tizenöt éve, az emberek a mai napig vallásosan hallgatják őket.
És jó okkal: a SOAD a mai napig egyedülálló a műfajában, ráadásul a dalaik mit sem vesztettek aktualitásukból. Nem mondom, majdnem megkönnyeztem, amikor a lányok a Soldier Side-ot adták elő. Nem meglepő tehát, hogy ilyen jó volt a reakció az akusztikus dalokra: egy ponton túl nem csak a hangfalakból, de az emberek szívéből is szóltak a dalok. Ehhez viszont tényleg az kellett, hogy a trió kiváló produkciójával előcsalja őket onnan.
Nem szabad említés nélkül hagyni a csütörtök este a csajokhoz társuló vendégelőadókat sem; Lugosi Danit, aki Hypnotize-ra és az A.T.W.A.-ra ugrott be támogatni a projektet a hangjával, illetve Süli Tomit, aki több dalt is erősített cajonnal; ők is hozzájárultak az akusztikus est eksztatikus alakulásához. Illetve a közönséget egyszálgitáros Green Day- és Blink-182-dalokkal bemelegítő Rugg Rómeót is meg kell énekelnem, a srác hatalmas rutinnal kente oda az ipszilon generáció kedvenc punkdalait.
Száz szónak is egy a vége, aki szereti a Systemet, és szeretne egy jót bulizni a dalaikra, kiváló társaságban, az ne hezitáljon, mindenképp menjen el a következő akusztikus koncertre! Az első sorban találkozunk!
