Harmadik szólóalbumának megjelentetésére készül a Nightwish volt énekesnője - május 10-én "Rapture" címmel kerül boltokba a kiadvány, amely tizenegy dalt tartalmaz, elkészítésében pedig ezúttal is Magnus Karlsson segédkezett.
Harmadik szólóalbumának megjelentetésére készül a Nightwish volt énekesnője - május 10-én "Rapture" címmel kerül boltokba a kiadvány, amely tizenegy dalt tartalmaz, elkészítésében pedig ezúttal is Magnus Karlsson segédkezett.
Kevés olyan aktív zenekart tudnék mondani a death metal (vagy úgy általában bármelyik) színtérről, mint a belga Aborted. Ezek az arcok konkrétan képtelenek megülni a seggükön. Az állandó koncertezés mellett folyamatosan adnak valami új hallgatnivalót, legalább egy dal erejéig. Mindezek mellett megbízhatóan szállítanak két-háromévente egy teljes értékű kiadványt is, úgyhogy az ő rajongóiknak biztosan nem kell egy sötét szobában, remegve és izzadva, már-már elvonási tüneteke közepette várni az új anyagot.
A Heavy Psych Sounds lemezkiadó YouTube-csatornáját követve belefutottam egy újabb ígéretes csapatba, akikről szinte semmilyen információt nem sikerült összeollóznom a világhálóról, pedig köztudott, hogy ott aztán minden fenn van.
Az Anda Vilmos basszerossal (ex-The Morning Star) kiegészült dunaújvárosi death metal alakulat, a Lycanthropia új dallal jelentkezett, melynek címe Genocide By Injecti (a srácokkal készült korábbi interjúnk ITT olvasható).
Amikor megláttam a 2021-ben megalakult ausztrál heavy metal csapat, az Aardvark "Tough Love" címmel a Dying Victims Productions gondozásában március 15-én megjelent bemutatkozó lemezének borítóját, a számcímeket, valamint belehallgattam az anyagba, egyből Kovenant kollégám jutott eszembe, hogy ő valószínűleg sikítófrászt kapna ettől a csapattól.
Begördült egy újabb előzetes nóta a H-Music Hungary gondozásában április 5-én megjelenő "Neither Land Nor Sea" című új Magma Rise-albumról, az I Am (a csapat előző lemezének kritikája ITT olvasható).
Közös turné keretein belül járja Dél-Amerika klubjait a Nightwish két extagja. A Tarja Turunen és Marko Hietala közötti barátság szorosabb, mint valaha, a két zenész tisztázott minden múltbéli sérelmet és elásta a csatabárdot. Mint ismeretes, Tarjának 2005 őszén nem éppen a legbékésebb körülmények között kellett távoznia a finnek egyik legsikeresebb metalzenekarából, Marko pedig három éve, depressziójára és a zeneipar kapzsiságára hivatkozva lépett ki a bandából.
Az 1985-ben megalakult New Orleans-i thrash metal csapat, az Exhorder 2017-es visszatérése és a két évvel később "Mourn The Southern Skies" címmel megjelent nagylemeze (kritikánk ITT olvasható) jobban nem is sikerülhetett volna: a banda 1990-es debütalbumának ("Slaughter In The Vatican") minden erősségét megkétszerező, kissé fűszeresebb korong előtt letérdelt a rocksajtó és pont.
Az amerikai extrém progresszív metal brigád, az Aenimus vezetője, Seth Stone basszusgitáros jelentette be, hogy tizenhárom év után feloszlanak. A megszűnés emlékére egy búcsúdallal álltak elő Phoenix Rise címmel, mely máris meghallgatható a hajtás után (a zenekar előző lemezéről ITT írtunk kritikát).
A Peter Tägtgren vezette svéd indusztriális metal csapat, a Pain május 17-én a Nuclear Blast kiadó égisze alatt "I Am" címmel hozza ki legújabb soralbumát, melyről most az első kislemeznóta, a Go With The Flow klipje nézhető meg a hajtás után (a zenekar előző korongjáról ITT írtunk kritikát).